Ugrás a tartalomhoz

Védett fajok

közönséges vízicickány

Adatok

Magyar név: közönséges vízicickány

Latin név: Neomys fodiens

Tágabb kategória, magyar: Emlősök (osztály)

Tágabb kategória, latin: Mammalia (classis)

Szűkebb kategória, magyar: Cickányalakúak (rend)

Szűkebb kategória, latin: Soricomorpha (ordo)

Fokozottan védett: nem

Természetvédelmi érték: 50 000 Ft

Védetté nyilvánítás éve: 1964

Védelmet biztosító jogszabály melléklete: 2. melléklet

Egyezmények: Bern III.

További információk

 
 
Testhossz: 7,5-9,5 cm, farokhossz: 5-7 cm, testtömeg: 9-23 g
 
 
Hazai elterjedés
Az alföldi, domb és hegyvidéki álló és folyóvizek közelében általánosan elterjedt. Hazánkban kevéssé kutatott, így elterjedési területe nem ismert pontosan, de valószínű, hogy az ország bármely területén előkerülhet.
 
Élőhely
A faj elsősorban a nyílt vizes élőhelyeken fordul elő, de megtalálható az időszakos vízborítású égeres láperdőkben is. Mindenféle álló- illetve folyóvíz partjait lakja, kivéve a nagy folyókat. A vizek mentén erdőkben, legelőkön, réteken, termőföldeken, szántóföldeken, erdei- és lucfenyvesekben, tölgyesekben, mezőkön és egyéb mezőgazdasági területen is előfordul. A közönséges vízicickány előfordulása az egyes partszakaszokon nagyban függ a part strukturális változatosságától és a vízminőségtől. A vízminőség jelentősen befolyásolja a táplálékkínálatot, amely télen korlátozó tényező a faj előfordulási szempontjából, így a part-menti élőhelyek indikátorának is tekinthető. A nedves és hűvös klímájú területeken az ember lakta környezetbe is behatol (malmok, istállók, pincék, stb.).
 
Életmód
Kiválóan alkalmazkodott a vízi életmódhoz, így a patakok felső vízfolyásainak partjait is lakja, ahol általában gyér vegetációval borított homokos, kavicsos talaj található. Optimális körülmények között a kifejlődött egyedeknek saját territóriumuk van, míg a nem ivarérett felnőtt egyedek elvándorolnak a területről. Terepi felmérések alapján az egyedek által birtokolt terület a part melletti szabad vízfelületre is kiterjed; ezek általában 2×22-24 m hosszú part menti sávok, melynek nagysága 60-80 m2. Ehhez hozzá tartozik a territórium szárazföldi területe is, amely kb. 20-30 m2. Elevenfogó csapdázáskor a fajra jellemző, hogy kevés a visszafogott egyed, ami a vándorló példányok magas arányával magyarázható. A vándorlások általában akkor következnek be, amikor a populációk létszáma magas, illetve amikor a környezeti tényezők romlanak. Ilyenkor a faj egyedei kisebb csoportokat alkotva, a vizek mentén vándorolnak. A két vízicickány faj ökológiai igénye megegyezik, ezért egy adott élőhelyen a forrásokért a két faj között versengés alakul ki. A populáción belüli, valamint a fajok közötti viselkedését tanulmányozva, agresszívebbnek találták, mint a Miller-vízicickányt. Téli álmot nem alszik.
 
Természetvédelmi megítélés
A közönséges vízicickányt Európában a vizes élőhelyek eltűnése, a vízpartok beépítése, burkolása és a vízszennyezés veszélyezteti leginkább. Állományának megőrzése érdekében az ökológiai igényeinek megfelelő vizes élőhelyek, illetve ezek természetes, vagy természetközeli állapotának fenntartása a legfontosabb feladat. A faj tehát indikátor értékű az élőhelyek minősítésében, populációi jól jelzik az élőhelyek minőségében bekövetkező változásokat. A faj védelmét leginkább a vizes élőhelyek természetes állapotának fenntartása szolgálja.
 
Forrás: Bihari Z., Csorba G., Heltai M. (ed.) (2007): Magyarország emlőseinek atlasza. Kossuth Kiadó. Budapest. p. 360. ISBN 978-963-09-5610-9
 
 
 
 

Fajok elterjedése

Galéria

Galéria

Sáv bezárása