Ugrás a tartalomhoz

Védett fajok

lápi póc

Adatok

Magyar név: lápi póc

Latin név: Umbra krameri

Tágabb kategória, magyar: Halak (osztály)

Tágabb kategória, latin: Pisces (classis)

Szűkebb kategória, magyar: Csukaalakúak (rend)

Szűkebb kategória, latin: Esociformes (ordo)

Fokozottan védett: igen

Természetvédelmi érték: 250 000 Ft

Védetté nyilvánítás éve: 1974

Védelmet biztosító jogszabály melléklete: 2. melléklet

Egyezmények: Bern II.

Irányelvek: Élőhelyvédelmi Irányelv II.

További információk

Ismertetőjegyek:
Teste mérsékelten nyújtott, kissé zömök, oldalról lapított. Feje közepes méretű, orra rövid, hossza körülbelül megegyezik a szem átmérőjével. Szája félig felső állású, benne apró fogacskákból álló kefefogazat található. A szájhasíték enyhén fölfelé irányul, a fölső állkapocs vége a szem alá ér. Hátúszója a test hátulsó részén helyezkedik el, meglehetősen hosszú, elágazó sugarainak száma 12-13, és az úszósugarak hossza hátrafelé haladva nem csökken. Anális úszója rövid, 5-6 osztott sugár számolható benne. Halaink többségétől eltérően, a farokúszója szabályosan lekerekített.
Pikkelyei aránylag nagyok, és nemcsak a testet, hanem a fej hátsó részét is befedik. Átluggatott pikkelyekből álló oldalvonala nincs, de helyén egy világosabb csík húzódik, amelynek mentén 30-35 pikkely számlálható. Alapszíne barna, de a fején és a testén szabálytalanul elszórt feketés foltok láthatók. Apró termetű hal, 10 centinél nagyobbra nemigen nő.

Hasonló fajok:
A lápi póc annyira jellegzetes küllemű halunk, hogy csak a nagyon felületes szemlélő tévesztheti össze valamely másik fajjal. A hasonlóan barnás színezetű és lekerekített farokúszójú réticsík sokkal nyúlánkabb, és alsó állású szája körül bajuszszálakat visel. Az olykor ugyancsak barnás színű csukaivadék orra hosszú és hegyes, farokúszója villás, az amurgébnek két hátúszója van.

Környezet:
Mint neve is utal rá, igazi otthonát – legalábbis régente – a nagy lápvidékeken találta meg, ahol nagy tömegekben élt. A lápok lecsapolásával azok maradékaiba, a csatornákba, a tőzegfejtők gödreibe szorult vissza, és nagyon megfogyatkozott. Kisebb-nagyobb állományai a folyók holtágaiban, alföldi sekély tavakban, kisebb vízfolyásokban és csatornákban is megtalálhatók, de ezek a populációk gyakorta elszigetelődnek, így fennmaradásuk bizonytalan.

Táplálék:
A fiatalabbak zooplanktonnal táplálkoznak, az idősebbek férgeket, bolharákokat, rovarlárvákat, alkalomszerűen apró halivadékot fogyasztanak.

Szaporodás:
Általában kétévesen lesz ivarérett, április-májusban szaporodik. Az ikraszemek száma egyedenként 100-200, átmérőjük kb. 2 mm. A nőstény az ikráit vízfenékre készített kisebb mélyedésekbe rakja, melyet növényi hulladékokkal kibélel. A lerakott ikrát a nőstény kikelésig őrzi, gondozza.

Elterjedés:
Őshonos és egyben bennszülött halunk, amely itt alakult ki a Duna vízrendszerében. Elterjedése aránylag kis területre korlátozódik kontinensünknek, csak a Kárpát-medencében, a Duna alsó szakasza mentén és a Dnyeszter torkolatvidékén él. Hazai lelőhelyei:
• Öreg-Duna (szigetközi mellékágak), Duna (Ráckeve), Rábca, Hansági-főcsatorna, Sződi-patak, gödi tőzegfejtő, Dunavölgyi-főcsatorna, Veresegyházi-tó,
• Zala, Kiskomáromi-vízfolyás, Balatonedericsi-séd, Ordacsehi-berek, Jamai-patak, Csákvári-rét,
• Dráva (holtágak és Őrtilosnál a főmeder), Mura (holtág, Letenyénél a főmeder), Kerka,
• Égerláp (Ócsa), Kolon-tó (Izsák), Kondor-tó (Fülöpháza), Ágasegyházi-rét, Orgoványi-rét, Dong-éri-főcsatorna, Tőzeges (Szank), Kis- és Nagy-Csukás-tó (Kiskőrös), Vörös-mocsár (Császártöltés), tőzegbányató (Ásotthalom), Kurjantó-tó (Fülöpszállás),
• Tisza (holtágak), Szamos (holtág), Gőgő-Szenke (Jánkmajtis, Nagyszekeres), Csaronda, Tiszakarádi-főcsatorna, Bodrog (főmeder és holtágak), Keleti-főcsatorna, Bódva (égerláp), Takta (Tiszaluc, Tarcal), Hejő, Tápió, Farmosi-tavak, Hajta, Almási-patak (Tóalmás),
• Fekete-Körös, Berettyó, Pocsaji-láp, Ér, Kutas-főcsatorna,
• Kis-Balaton, Tisza-tó,
• egyéb sekély állóvizek, sík- és dombvidéki csatornák, vízfolyások.

 
Jelentőség:
Kiemelt értékű, a hazai Vörös könyvben is szereplő fokozottan védett halunk, melynek közeli rokona mindössze kettő él a Földön, de az sem Európában, hanem Észak-Amerikában.

Forrás: Harka Á. – Sallai Z. (2004) : Magyarország halfaunája – Képes határozó és elterjedési tájékoztató (Nimfea Természetvédelmi egyesület, Szarvas) ISBN 963 86475 3 1
 
 
 

Fajok elterjedése

Galéria

Galéria

Sáv bezárása