Ugrás a tartalomhoz

Kecske-lyuk

Adatok

Kataszteri szám: 5363-2

Hossz: 480 méter

Vertikális kiterjedés: 23,60 méter

Mélység: 0 méter

Magasság: 23,60 méter

Település: Miskolc III.Kerüle

Hrsz: 01206/6

Védettség: fokozottan védett

NP Igazgatóság: Bükki NP Igazgatóság

Hatóság: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatal

Kutatási engedélyek száma: 0

Szinonímák: Kecske-barlang, Kecskelyuk barlang

A barlang által érintett bibliográfiák

Terület elhelyezkedése

További információk

Kecske-lyuk

A Miskolc határában húzódó Forrás-völgyben, hatalmas 6×6 m-es háromszög alakú bejárata mögött tágas csarnok található, melyből egy keskeny, magas, egyre jobban elszűkülő folyosó nyílik. A meanderező, színlőkkel, tufagátakkal tagolt, cseppkövekkel díszített járat végét agyagos szifon zárja el. A triász időszaki mészkőben kialakult, időszakosan aktív forrás-barlang feltárt hossza 460 m. Ősidők óta ismert, első leírója 1882-ben Márki Sándor volt. Az előcsarnok kitöltéséből a bükki kultúra vonaldíszes edénytöredékei és eszközmaradványai kerültek elő. 1926-ban Bokor Elemér faunisztikai vizsgálatokat végzett, s innen írta le a hegység bennszülött rovarfaját, a Gebhardt vakfutrinkát (Duvalius gebhardti). Pókszabású faunája rendkívül gazdag, a bejárati régióban mindkét barlangi keresztespók előfordul (Meta menardi, Meta merianea). Jelentősebb létszámú fokozottan védett denevérkolónia kedvelt tartózkodási helye. Az 1951-ben régészeti védelem alá helyezett barlang fokozottan védetté nyilvánítását (1982) földtani jelentősége, valamint rendkívül értékes gerinces és ízeltlábú faunája indokolta. Szabadon látogatható, bejárati terme a kirándulóknak nyújt menedéket, további szakaszainak megtekintése azonban csak barlangi túravezető kíséretében ajánlott. Irod.: Ferenczy G.: Kecske-lyuk. In.: Székely K. (2003): Magyarország fokozottan védett barlangjai. Mezőgazda Kiadó

Kutatási törzslap

ft: földtan; ge: geológia; mo:morfológia; hi: hidrológia; kl:klíma; Rn: radon; : védelem; gf: geofizika; ős: őslénytan; rg: régészet; bi: biológia; de: denevér; tk: térkép; fo: fotó; bl: barlang leírás
csoport év ft ge mo hi kl Rn gf ős rg bi de tk fo bl egyéb
Nyírő Ádám Artúr 2015 +
Barati Judit 2011 +
Dobos Tímea 2010 + + + guanótelepek foszfát vizsgálata
MARCEL LOUBENS 2010 +
Barati Judit 2010 +
Kraus Sándor 2010 + + +
MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR Dobos T 2008 + + + guanótelepek foszfát vizsgálata
Barati Judit 2008 + + +
Barati Judit 2007 + +
Barati Judit 2006 + +
MARCEL LOUBENS 2006 +
MARCEL LOUBENS 2004 +
Dr. Nagy Sándor 2003 +
Barati Judit 2003 +
MARCEL LOUBENS 2003 +
MARCEL LOUBENS 1998 + teljes felmérés
MARCEL LOUBENS 1997 +
Dobrosi Dénes 1993 +
Dr. Lénárt László 1991 +
MARCEL LOUBENS 1990 +
MARCEL LOUBENS 1989 +
MARCEL LOUBENS 1988 +
MARCEL LOUBENS 1987 +
MARCEL LOUBENS 1986 +
Kováts Nóra 1986 +
MARCEL LOUBENS 1985 +
MARCEL LOUBENS 1983 + MKBT Beszámoló 1983. 129. old.
MARCEL LOUBENS 1978 MKBT Beszámoló 1978. 167. old.
MEAFC 1975 + MKBT Beszámoló 1975. második félév 66. old.
Örsi András 1961 MKBT Tájékoztató, 1961. 05. 3. old.
Balázs Zoltán 1960 MKBT Tájékoztató, 1960. 03. 83. old.
Mottl Mária 1942 + Barlangvilág XII. kötet 3-4. füzet 1942 86. oldal
Kadić Ottokár 1942 Barlangvilág XII. kötet 3-4. füzet 1942 74. oldal
Mottl Mária 1942 + Barlangvilág XII. kötet 1-2. füzet 1942 38. oldal
Wagner János 1942 + Barlangvilág XII. kötet 1-2. füzet 1942 16, 17, 19. oldal
Bogsch László 1941 Barlangvilág XI. kötet 1-4. füzet 1941 22. oldal
Kerekes József 1940 + Barlangvilág X. kötet 3-4. füzet 1940 50. oldal
Bogsch László 1940 Barlangvilág X. kötet 1-2. füzet 1940 21. oldal
Mottl Mária 1940 + + + Barlangvilág X. kötet 1-2. füzet 1940 18. oldal
Kadić Ottokár 1940 + Barlangvilág X. kötet 1-2. füzet 1940 14. oldal
1939 + Barlangvilág IX. kötet 4. füzet 1939 91. oldal
1939 + + + + + + + + + Barlangvilág IX. kötet 4. füzet 1939 89-90. oldal
Kadić Ottokár 1939 Barlangvilág IX. kötet 4. füzet 1939 88. oldal
Kadić Ottokár 1939 Barlangvilág IX. kötet 3. füzet 1939 58. oldal
Kadić Ottokár 1937 Barlangvilág VII. kötet 3-4. füzet 1937 36. oldal
Kadić Ottokár 1934 + + Barlangvilág IV. kötet 2. füzet 1934 9. oldal
Kolosváry Gábor 1933 + + Barlangvilág III. kötet 3-4. füzet 1933 8-9, 11, 12. oldal
Kadić Ottokár 1932 Barlangvilág II. kötet 3-4. füzet 1932 11. oldal
Kadić Ottokár 1926 + Barlangvilág I. kötet 1-4. füzet 1926 27. oldal
Mayerfelsi Maier István 1926 + + Barlangvilág I. kötet 1-4. füzet 1926 16. oldal

Barlangbiológia

rank / adattípusphylum / törzsclass / osztályordo / rendfamily / családlatin névmagyar névirodalomfajnév irodalomban
species Arthropoda / Ízeltlábúak Malacostraca / Felsőbbrendű rákok Amphipoda / Felemáslábú rákok Niphargidae Niphargus cf. tatraensis Balázs et al, 2015
species Arthropoda / Ízeltlábúak Insecta / Rovarok Diptera / Kétszárnyúak Sphaeroceridae Limosina bequaerti Papp, 1993 Herniosina bequaerti
species Arthropoda / Ízeltlábúak Insecta / Rovarok Diptera / Kétszárnyúak Sphaeroceridae / trágyalegyek Terrilimosina racovitzai Papp, 1993
species Arthropoda / Ízeltlábúak Insecta / Rovarok Diptera / Kétszárnyúak Sphaeroceridae Limosina bequaerti Papp & Plachter, 1976
species Arthropoda / Ízeltlábúak Insecta / Rovarok Diptera / Kétszárnyúak Sphaeroceridae Limosina bequaerti Papp, 1973
species Arthropoda / Ízeltlábúak Arachnida / Pókszabásúak Opiliones / Kászáspókok Phalangiidae Lophopilio palpinalis avar kaszáspók Kolosváry, 1965 Odiellus palpinalis
species Arthropoda / Ízeltlábúak Insecta / Rovarok Diptera / kétszárnyúak Sciaridae Camptochaeta ofenkaulis Zilahi-Sebess, 1950 Lycoria ofenkaulis
species Arthropoda / Ízeltlábúak Insecta / Rovarok Diptera / Kétszárnyúak Trichoceridae / téli szúnyogok Trichocera maculipennis foltosszárnyú téliszúnyog Zilahi -Sebess, 1950 Petaurista maculipennis
species Mollusca / Puhatestűek Bivalvia / Kagylók Sphaeriida Sphaeriidae Euglesa casertana gyakori borsókagyló Wagner, 1943 Pisidium cinereum
species Arthropoda / Ízeltlábúak Arachnida / Pókszabásúak Sarcoptiformes / rühatka-szabásúak Damaeidae Kunstidamaeus lengersdorfi Balogh, 1943 Belba Lengersdorfi
species Annelida / Gyűrűsférgek Clitellata / Nyeregképzők Crassiclitellata Lumbricidae Octolasion lacteum Pop, 1940
species Arthropoda / Ízeltlábúak Arachnida / Pókszabásúak Araneae / Pókok Nesticidae Nesticus cellulanus közönséges takácspók Kolosváry, 1939a
species Arthropoda / Ízeltlábúak Arachnida / Pókszabásúak Araneae / Pókok Tetragnathidae Meta menardi barlangi keresztespók Kolosváry, 1939a
species Arthropoda / Ízeltlábúak Arachnida / Pókszabásúak Araneae / Pókok Linyphiidae / vitorláspókok Porrhomma conveum Kolosváry, 1939a Porrhomma proserpina
species Arthropoda / Ízeltlábúak Arachnida / Pókszabásúak Araneae / Pókok Agelenidae Eratigena picta Kolosváry, 1934 Tegenaria picta
species Arthropoda / Ízeltlábúak Arachnida / Pókszabásúak Araneae / Pókok Tetragnathidae Meta menardi barlangi keresztespók Kolosváry, 1934
species Arthropoda / Ízeltlábúak Arachnida / Pókszabásúak Araneae / Pókok Tetragnathidae Metellina merianae rejtett keresztespók Kolosváry, 1934 Meta merianae
species Arthropoda / Ízeltlábúak Arachnida / Pókszabásúak Opiliones / Kászáspókok Nemastomatidae Mitostoma chrysomelas Kolosváry, 1934 Nemastoma chrysomelas
species Arthropoda / Ízeltlábúak Arachnida / Pókszabásúak Araneae / Pókok Nesticidae Nesticus cellulanus közönséges takácspók Kolosváry, 1934
species Arthropoda / Ízeltlábúak Arachnida / Pókszabásúak Araneae / Pókok Linyphiidae / vitorláspókok Porrhomma conveum Kolosváry, 1934 Porrhomma proserpina
species Arthropoda / Ízeltlábúak Arachnida / Pókszabásúak Araneae / Pókok Tetragnathidae Meta menardi barlangi keresztespók Kolosváry, 1933
species Arthropoda / Ízeltlábúak Arachnida / Pókszabásúak Araneae / Pókok Tetragnathidae Metellina merianae rejtett keresztespók Kolosváry, 1933 Meta merianae
species Arthropoda / Ízeltlábúak Arachnida / Pókszabásúak Araneae / Pókok Nesticidae Nesticus cellulanus közönséges takácspók Kolosváry, 1933
species Arthropoda / Ízeltlábúak Arachnida / Pókszabásúak Araneae / Pókok Linyphiidae / vitorláspókok Porrhomma conveum Kolosváry, 1933 Porrhomma proserpina
species Arthropoda / Ízeltlábúak Arachnida / Pókszabásúak Araneae / Pókok Tetragnathidae Meta menardi barlangi keresztespók Kolosváry, 1928
species Arthropoda / Ízeltlábúak Arachnida / Pókszabásúak Araneae / Pókok Nesticidae Nesticus cellulanus közönséges takácspók Kolosváry, 1928
species Arthropoda / Ízeltlábúak Arachnida / Pókszabásúak Araneae / Pókok Linyphiidae / vitorláspókok Porrhomma rosenhaueri Kolosváry, 1928
species Arthropoda / Ízeltlábúak Arachnida / Pókszabásúak Araneae / Pókok Linyphiidae / vitorláspókok Porrhomma errans Kolosváry, 1928
species / típuslelőhely Arthropoda / Ízeltlábúak Insecta / Rovarok Coleoptera / Bogarak Carabidae Duvalius gebhardti Gebhardt-vakfutrinka Bokor, 1926 Duvalites Gebharti

Barlang galéria

Barlang térkép

Videók

Barlang galéria

Barlang térkép

Videók

Sáv bezárása