eurázsiai hód

 

Testhossz: 75-100 cm, farokhossz: 30-35 cm, testtömeg: 25-35 kg

  

Magyarországon az utolsó példányt 1854-ben, Ács község közelében, a Concó-patak partján ejtették el. A Nagyalföld területéről valószínűleg már az 1600-as évekre kipusztult. A faj visszatelepítése hazánk területére az 1990-es évek elejétől kezdődött. Jelenlegi elterjedése egyrészt a visszatelepített egyedeknek, másrészt a Duna, Mura, Rába mentén történt természetes visszatelepüléseknek köszönhető. Jelenleg a hód 7 megyénkben (Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Zala, és Veszprém) fordul elő. Hazai állománya jelenleg 550 példányra tehető, melynek legnagyobb része a Szigetközben él. A kóborlásnak és a telepítéseknek köszönhetően, egy-egy területen éveken keresztül is előfordulhat, de erős önfenntartó állománya csak a Szigetközben és Gemenctől délre található.

 

A hódok kedvelt élőhelyei vízközeli, gazdag aljnövényzetű, erdős, meredek falú (40-60%-os), legalább 2 méter magas, kötött talajú (agyagos, löszös) partszakaszok. Szereti, ha a víz lassú folyású és nyugodt felszínű, és a növényzetet főként puhafák és cserjék alkotják. Az egy családra jutó ideális parthossz átlagosan 1000 m, de ez élőhelytípusonként változhat A túl nagy vízszintingadozás nem kedvez a hódoknak. A tartósan alacsony vízállás megakadályozza a hódokat, hogy a kotorékaik bejáratait úszva közelíthessék meg, a tartósan magas vízállás pedig a járatok elöntése miatt kedvezőtlen. Nagy alkalmazkodóképessége miatt azonban egyes helyeken vizesárkokban, halastavakban is megtelepedhet, sokszor még az ember közelségét is elviselik.

 

A hód éjjel aktív, ezért nappal ritkán látni. Építőtevékenysége során átalakítja környezetét. Az eurázsiai hódok nagy része partfalba vájt üregekben lakik, ritkán épít várat. A kotorékot főként nyáron, alacsonyabb vízállás idején ássák, ebben a tevékenységben az egész család részt vesz. A járatok hossza 0,8-11 méter között lehet. A végén lévő lakóhelység átmérője 50-80 cm. A kotorék bejárata biztonsági okokból a víz alatt van. Gátat csak akkor épít, ha nem elég magas a vízszint, vagy túl gyors a patak sodrása. Várépítésre általában akkor kerül sor, amikor a partoldal lejtése túl kicsi, vagy a vízszint megemelkedik. A hódvárak faágakból és gallyakból állnak, 1-2 méter magasak lehetnek, búbos kemence alakúak. Ősszel a réseket sárral tapasztják be a jobb szigetelés és védelem érdekében. A kotorék padlószintje a vízszint fölött helyezkedik el. Várat alakítanak ki akkor is, ha a járatrendszer magasítása során beszakad az üreg teteje. Az eurázsiai hód általában nem épít gátat, ez inkább a kanadai hódra jellemző. A hód nem alszik téli álmot, hanem élelemraktárt készít, így a fagyos időszakban sem marad táplálék nélkül. Késő ősszel vízközeli fákat dönt ki a lakóürege bejárata, vagy a hódvár előtt, de esetenként az üregrendszer egy belső csarnokába is hord friss hajtásokat, ágakat. Amíg a jég nem válik teljesen áttörhetetlenné, a hódok mindig megújítanak rajta egy-egy léket, amelyen át ki tudnak járni táplálékszerzés céljából. Amelyik hód veszélyt észlel, farkát vízbe csapja, ezáltal hangot keltve figyelmezteti társait. Mivel a víz jól vezeti a hangot, messzebb levő társaik is értesülhetnek az ellenség közeledtéről.

 

Régen Európa és Ázsia mérsékeltövi erdeiben, minden folyó- és állóvíz mellett előfordultak, de a XIX. század végére egyedszámuk becslések szerint 1200 példányra csökkent. Ennek okai a vizes élőhelyek számának csökkenése, de főleg a túlzott vadászat voltak. Eurázsiában a hódot a pézsmájáért, prémjéért, esetenként húsáért vadászták, illetve a kártétele miatt is pusztították. Hazánkban a hód-visszatelepítések 1991-ben kezdődtek a Hortobágyi Nemzeti Park szervezésében, majd 1996-tól a WWF Magyarország vette át a program irányítását. A kezdetben betelepített állatok között tévedésből kanadai hódok is voltak. A hód természetátalakításának számos hasznos oldala van. Mozaikossá varázsolja élőhelyét, részt vesz nem őshonos fafajok visszaszorításában (pl. nemes nyár). Környezete átalakításával, tavacskák létrehozásával más állatoknak (kétéltűek, hüllők, madarak), hátrahagyott váraikkal a vidra, róka és a borz számára biztosít kedvezőbb körülményeket. Természetesen fadöntéseivel károkat is okoz a telepítésekben.

 

Forrás: Bihari Z., Csorba G., Heltai M. (ed.) (2007): Magyarország emlőseinek atlasza. Kossuth Kiadó. Budapest. p. 360. ISBN 978-963-09-5610-9