tavi cankó

Hazai előfordulás
A 20. század első feléig rendszeresen, de kis számban költött az Alföldön, főleg Apaj, Bugyi és Ürbő térségében, de fészkelése ismert volt az Ecsedi-lápról, Püspökladány térségéből és a szegedi Fehér-tóról is. Utolsó biztos hazai költése Ürbő-pusztán volt 1958-ban. Azóta csak egy-egy sikertelen költési kísérlet fordult elő, illetve gyarapodtak az olyan átnyaralási adatok, amikor összetartó párokat, nászviselkedést is feljegyeztek. Rendszeres, de kisszámú átvonuló, főleg az Alföldön. A tavaszi vonulás március közepétől május elejéig tart, a legfőbb időszak április közepe. Őszi vonulása júliustól szeptemberig tart, augusztusi csúccsal. Általában magányosan vagy néhány fős – ritkán nagyobb – laza csapatokban látható. Fő vonuló- és pihenőhelyei azok a szikes tavak, elöntések és árasztások, amelyek egyébként is hazánk legjelentősebb partimadár-átvonulóhelyeiként ismertek, de a lecsapolt halastavakon is egyre gyakoribb. Az Alföldön legnagyobb számban a Hortobágyon és térségében, a Dél-Alföldön (szegedi Fehér-tó, Szegedi-Fertő, tömörkényi Csaj-tó, kardoskúti Fehér-tó), a Kiskunság szikes tavain és halastavain, valamint Biharugra térségében (Biharugrai-halastavak, Begécsi-víztározó) fordul elő. A Dunántúlon a Fertő tó környéke (fertőújlaki élőhely-rekonstrukciós terület) a legjellemzőbb előfordulási helye, de a Ferencmajori-halastavakról és a Sárrétről is több adata ismert, a Dunántúl más vizei mellett csak szórványosan jelenik meg.

Forrás: Hadarics T. 2022. Tavi cankó. – In: Szép T., Csörgő T., Halmos G., Lovászi P., Nagy K. & Schmidt A. (szerk.) Magyarország madáratlasza. 2., javított és kiegészített kiadás. – Agrárminisztérium, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Budapest, p. 261.