Ugrás a tartalomhoz

Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet

Adatok

Törzskönyvi szám: 146/TK/77

Megye: Baranya, Tolna

Település: Apátvarasd, Hosszúhetény, Kárász, Magyaregregy, Máza, Mecseknádasd, Óbánya, Pécsvárad, Szászvár, Váralja, Vékény, Zengővárkony

Védettségi szint: országos jelentőségű, egyedi

Védelmi kategória: tájvédelmi körzet

Kiterjedése: 9 358,59 hektár

Ebből fokozottan védett: 1 396,64 hektár

Hatályba lépés éve: 1977

A védett természeti terület által érintett földrészletek listája

Terület elhelyezkedése

További információk

 A Dél-Dunántúl természeti értékeit felügyelő Duna- Dráva Nemzeti Park Igazgatóság ártéri területeitől elkülönülő, a környező sík- és dombvidékekből kiemelkedő egyetlen hegyvidék tájegysége a Mecsek. A KNY-i kiterjedésű hegység szubmediterrán hatásokat tükröző élővilága, a déli oldalakra felhúzódó gyümölcsösök, szőlők, szelídgesztenyések, a környező területeket figyelő egykori őrtornyok maradványai és a szerény, de mégis tiszteletet parancsoló megjelenésű középkori templomok sajátos, mással összetéveszthetetlen délvidéki hangulatot árasztanak.

A Mecsekre jellemző gyűrt, töréses szerkezetű triász és jura kori mészkő mellett a kelet-mecseki részeken a kréta időszaki vulkánosság hatására magmás kőzetek is keletkeztek. Ezen vulkáni kőzetek képviselője a sajátos, csengő hangú fonolit és a vele együtt előforduló trachidolerit. A hegység változatos felépítését és bonyolult szerkezetét a Máré-vár tövében húzódó Várvölgyi Földtani Tanösvényen is tanulmányozhatjuk.

A Mecsek éghajlatára jellemzőek a szubmediterrán hatások nyomán kialakult éghajlati különbségek az északi és a déli hegyoldalak között és az így választóvonalként működő hegygerincek. Az évi csapadék átlaga 710 mm, a középhőmérséklet 10,0 C° körül mozog. A terület legfontosabb vízgyűjtője É-on a Völgységi-patak, ÉNY-on a Baranya-csatorna, DNY-on a Pécsi-víz és D-en a Vasas-Belvárdi víz. Ezen vízfolyásokat a hegységben rendszerint a földtani felépítéshez kötődő számú és vízhozamú, mintegy ezer forrás táplálja.

Növényvilág

A Kelet-Mecsek hatalmas erdőtömbjét É-ról és D-ről száraz gyepterületek övezik. A löszborította domboldalakon degradált lejtősztyeppek sudárrozsnok gyep (Bromion)- szerű társulásokat alkotnak. Jellemző e gyepekre a fajgazdagság és a védett fajok nagy száma. Előfordul itt árlevelű-, borzas– és sárga len, csillag őszirózsa, kék atracél és a ritka szennyes ínfű is. A Pécsvárad feletti gyepekben élő már említett kék atracél a gazdanövénye a hazánkban már csak egyedül itt megtalált védett cincérfajnak, az atracélcincérnek. A terület erdeinek fő tömegét három erdőtársulás alkotja. A mecseki bükkös, a mecseki gyertyános-tölgyes és a mecseki cseres-tölgyes borítja legnagyobb területen a Mecsek K-i részét. Ezekben az erdőkben több közönséges, de mégis a területre jellemző, védett növényfaj mellett ritka, csak a Mecsekre jellemző fajok is előfordulnak. Kora tavasszal bontja szirmait a májvirág, a szártalan kankalin és a ma már védett illatos hunyor. Nagy területeket borít a szúrós csodabogyó, de a szintén piros bogyós rokonának, a lónyelvű csodabogyónak is felfedezhetjük télen is zöld csokrait. Ma Magyarországon csak a Mecseken találkozhatunk a havasi tisztesfű nagytermetű, de mégis apró virágú példányaival. A szerény külsejű, szinte észrevehetetlen nőszőfüvek is képviseltetik magukat egy-két unikális, ritka fajjal. Gyakoribb közülük a csőrös és a Tallós nőszőfű (jóval kevésbé elterjedt a Norden nőszőfű, de az Óbánya közelében és a Réka-völgyben korábban előbukkant piacsenzai nőszőfű igazi botanikai szenzáció, mivel eddig Magyarországról még nem került elő. Bükkösökben, gyertyános tölgyesekben találkozhatunk a csak a Mecsekre és a Villányi-hegységre jellemző szubmediterrán olasz mügével. A meleg, déli oldalakat, száraz tetőket borító cseres-tölgyesekben és ezek vágásaiban díszlik a Kelet-Mecsek híressége, a világon már csak itt előforduló bánáti bazsarózsa. A megnyíló, napfényes erdőrészeket kedvelő növény fokozottan védett, féltett vadvirágunk.

A Kelet-Mecsek területén előforduló növénytársulások közül még hármat érdemes kiemelni. A sziklás hegycsúcsok, gerincek északi, sekély termőrétegű, sokszor kőgörgeteges termőhelyén kialakult illír jellegű társulás az ezüsthársas törmeléklejtő-erdő. E reliktum jellegű növényegyüttes felső szintjét az ezüsthárs és a magas kőris, az alsót a virágos kőris és a nagylevelű hárs alkotják. A fák a mozgó kőtörmeléktől meggörbültek, elágazók. Nagyszámú, a hegységet behálózó patakok sokaságát legtöbbször két növénytársulás követi. A mézgás éger (igen ritkán hamvas éger) jellemezte sásos égerligetek mellett előfordul a Dél-Dunántúli tölgykőris- szil liget is.

Állatvilág

Az itt élő állatfajok sem kevésbé értékesek, a nagyszámú védett faj mellett fokozottan védettekkel is találkozhatunk. A háborítatlan öreg erdőkben fészkel a békászósas, a réti sas itteni fészkéről indítja halászportyáit a környék halastavaira. A fekete gólya nyakigláb fiókáit neveli.

Rendkívül fontos az idős erdők megőrzése a nagyfülű- , pisze- és a horgasszőrű denevér zavartalan kölyöknevelésének biztosítása érdekében. Míg a gyönyörű havasi cincér a hűvös bükkösök lakója, az óriás énekes kabóca hímjeinek monoton pirregését a száraz, meleg tölgyesekben hallhatjuk. A keréknyomok víztócsáiban sárgahasú unkák tanyáznak, a nedves avarban erdei béka ugrál el ijedten a közeledtünkre, a bokrokon, cserjéken erdei sikló kutat madárfiókák után. Tavasszal megtelik az erdő a kék galambok búgásától, akik egyedüli galambféleként odúban költenek. Nagy segítségükre vannak ebben a fekete harkályok, akik minden évben új üreget készítenek maguknak az arra alkalmas öreg fák törzsén.

Forrás: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság

Sáv bezárása