Ugrás a tartalomhoz

Megszületett a döntés a 2015. évi állami génmegőrzési feladatok támogatására kiírt pályázatokról

2015.07.17.
A földművelésügyi miniszter 2015. július 10-én hozott döntése értelmében 37 pályázó részesülhet, összesen 93,8 millió forint összegű támogatásban az állami génmegőrzési feladatok ellátásának támogatására kiírt pályázati forrásból.

A hazai mezőgazdaság sokszínűségének megőrzése érdekében a Földművelésügyi Minisztérium kiemelten fontosnak tartja a genetikai erőforrásaink, mint nemzeti örökségünk megóvását.

 

A biológiai alapok, a genetikai változatosság védelme a hazai mezőgazdaság jövője szempontjából alapvető fontosságú, hiszen ezek jelentik az alapját új, a változó körülményekhez alkalmazkodni képes fajták nemesítéséhez, tenyésztéséhez.

Ennek érdekében a földművelésügyi miniszter az állami génmegőrzési feladatok ellátására 2015-ben is pályázatot hirdetett, melynek beadási határideje május 20. volt.

A támogatás fő célja a mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti termelés hazai növényi biológiai alapjainak, genetikai anyagainak megőrzése, fenntartása és fejlesztése, valamint bizonyos őshonos mezőgazdasági állatfajták génmentése, megőrzése, fenntartása és védelme.

A támogatásra a nemzeti génvagyon részét képező, a Növényi Diverzitás Központ által nyilvántartott növényi génkészlettel, beleértve a mezőgazdasági jelentőségű mikroorganizmusokat is, vonal- és fajtagyűjteménnyel, vagy törzsültetvénnyel, törzsgyűjteménnyel rendelkező jogi személyek, egyéni vállalkozók, közhasznú szervezetek és civil szervezetek, továbbá közalapítványok jogosultak.

A felhívásban megadott őshonos mezőgazdasági állatfajták esetében támogatás olyan esetben adható, ha az adott faj vagy fajta európai uniós forrásból nem kaphat támogatást.

Tekintettel a speciális témára a pályázatok előzetes szakmai értékelését, a Növényi Génbank Tanács, valamint az Őshonos Haszonállatok Génerőforrás Tanács végezte. A döntés a szakmai javaslatok figyelembe vételével született.

 

A hazai legjelentősebb állami génbankok mellett támogatásban részesülnek a növényi és állati génmegőrzésben fontos szerepet játszó vállalkozók és civil szervezetek is.

 

Sáv bezárása