Az utóbbi időben egy olyan cikk terjed az interneten, amely a szongáriai cselőpókot (Lycosa singoriensis), hazánk legnagyobb és az emberre egyáltalán nem veszélyes, védett pókfaját, és általában véve a pókokat kifejezetten rossz színben tünteti fel. A pókok többsége azoban nem jelent veszélyt és még hasznosak is számunkra, ezért nem tehetjük meg, hogy ne vegyük védelmünkbe e nagyközönség által gyakran félreismert állatcsoport tagjait.

Szongáriai cselőpók (Fotó: Aradi Eszter)

A pókok az ízeltlábúak között is jelentős számban képviseltetik magukat, a tudomány számára már több mint 50000 fajuk ismert, de a becsült fajszám ennek akár a négyszerese is lehet. A pókok az agroökoszisztémák legnagyobb egyedszámú generalista ragadozói, amelyek a fák tetejétől a talajig bárhol előfordulnak, és különféle vadászmódszereket alkalmazva a hálótól, egészen a talajon való portyázásig, jelentős szabályozó szereppel bírnak a prédáik populációira. Bizonyított, hogy a pókok csak a jelenlétükkel is befolyásolni tudják a kártevők által fogyasztott növény mennyiséget, hiszen a prédaállatoknak folyamatosan figyelniük kell a rájuk leselkedő veszélyekre, ami miatt kevesebbet táplálkoznak, így a pókok megóvása, mind közvetlenül, mind közvetve hatékonyabbá teszi a legyek, szúnyogok, poloskák és különféle mezőgazdasági kártevők elleni biológiai védekezést. A pókok továbbá jelentős táplálékforrást is biztosítanak egyes madarak, kisemlősök, kétéltűek és hüllők számára is, a pókközösségek szerkezete, egyedszáma és fajgazdagsága pedig az adott életközösség minőségének egyik legjobb indikátora. E tulajdonságaik miatt védelmük a biológiai sokféleség megőrzése szempontjából megkérdőjelezhetetlen.

Ennek ellenére a pókok elsősorban nem az élővilágban betöltött szerepükről, hanem veszélyességükről és marásukról hírhedtek, és keltenek félelmet sokakban. Emiatt is fontos megemlíteni, hogy bár a pókok többsége rendelkezik méregmirigyekkel, a legtöbb pók nem ártalmas az emberre és más emlősökre nézve, továbbá a Magyarországról eddig leírt, több mint 800 pókfajból az emberre egyik sem jelent veszélyt, így bármely hazai pókfaj elpusztítása a marástól való félelem miatt értelmetlen és káros.

Külön kiemelendő, hogy a cikkben is szereplő szongáriai cselőpók (Lycosa singoriensis), amely elsődlegesen a szikes és homok puszták lakója, a városokban csak elvétve fordul elő, a Magyarországon előforduló 20 védett pókfaj egyike, így aki elpusztítja, természetkárosítás miatt felelősségre is vonható.

Összességében elmondhatjuk, hogy bár a pókok sokak számára ijesztőek, mind az élővilág, mind a mezőgazdasági termelés szempontjából kifejezetten hasznosak, és hazai fajaik egyike sem veszélyes, ezért ahelyett, hogy kárt tennénk bennük, inkább óvjuk őket.

Kiemelt kép: Kovács Zoltán