
LIFE Capacity Building Networking Workshop
2016.12.21.
(Fotó: Pelsőczy Csaba)
Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára nyitóbeszédében kiemelte, hogy a minőségi és a mennyiségi kritériumok a kapacitásépítési pályázatok eredményességének fokmérői. A minőség a benyújtandó projektjavaslatok szakmai tartalmán, újszerűségén és nem utolsó sorban a projektek megvalósíthatóságán – a tevékenységek, az ütemezés és a menedzsment összhangján – múlik. A mennyiséget az határozza meg, hogy évről évre mennyivel nő a magyar pályázók száma, és ők milyen arányban nyerik majd el a támogatásokat. Fontos cél, hogy ne csak a közszféra intézményei, hanem a cégek is egyre nagyobb arányban kapcsolódjanak be a programba, segítsék az ökoinnováció eredményeinek gyakorlatban történő kipróbálását, alkalmazását és továbbfejlesztését.
A hazai „LIFE Kapacitásépítés Magyarországon” (LIFE14 CAP/HU/000010) projekt összköltségvetése mintegy 1.145.665 euró, amelyből az Európai Bizottság által biztosított támogatási összeg 992.279 euró. A 2016 januárjában indult 3 éves projekt célja, hogy a LIFE programban hazánk az elkövetkező években még eredményesebben, még több sikeres pályázati forrás elnyerésével tudjon részt venni. A projekt többek között a LIFE nemzeti tanácsadói szolgáltatásokkal, éghajlat-politikai, környezet- és természetvédelmi tréningekkel, képzésekkel, információs napokkal, külföldi tapasztalatok megosztásával kívánja segíteni a hazai pályázókat a pályázat megvalósításának teljes időtartama alatt.