Duna–Ipoly Nemzeti Park

A Duna-Ipoly Nemzeti Park védetté nyilvánításának célja a vízfolyások, a védett területek természeti értékeinek, a vízkészleteknek, az erdőknek, megújuló természeti erőforrásainak, élővilágának, tájképi és történelmi emlékeinek a védelme.

A NP területe 3 magyarországi nagytájat (Dunántúli-Középhegység, Észak-Magyarországi-Középhegység, Alföld) képvisel. Geomorfológai képe rendkívül színes: másodidőszaki üledékekből felépülő tönkök, sasbércek; nagyméretű hidrotermális- és karsztbarlangok; sztratovulkáni formák: kaldera-maradványok, parazitakúpok; harmad- és negyedidőszaki takarók; epigenetikus és eróziós, részben törésekhez igazodó, részben sugaras völgyhálózat; folyamteraszok, ártér és zátonyszigetek.

A területet felépítő kőzetek a karni fődolomittól a pleisztocén löszig és a holocén homokig terjednek. A Pilisre a felső triász üledékek (dolomit és dachsteini mészkő) a jellemző. Több helyen ismertek harmadidőszaki transzgressziós rétegek, főként oligocén és eocén képződmények: hárshegyi homokkő, tardi agyag, budai márga, szépvölgyi mészkő. A Visegrádi-hegységben és a Börzsönyben a középső miocén vulkanizmus termékei a legfontosabbak: dácitok és andezitek, láva-, és tufaárak, eruptív rétegek. A pleisztocénben kialakult vízhálózat nyomai a homoktakarók. Foltokban még a magasabb hegyoldalakon is megmaradt a jégkori lösz.

Az élőhelyek a geomorfológiai, kőzettani, éghajlati változatosságnak köszönhetően az alföldi gyeptípusoktól a magas középhegységi erdős formákig változnak. A szikesek és tőzegmohás lápok kivételével minden nagyobb élőhely típus megtalálható a nemzeti park területén. A legnagyobb kiterjedésű zonális erdőtársulások, cseres- és gyertyános-tölgyes, középhegységi bükkös, mellett jelentősek az extrazonális ártéri, és edafikus, domborzati hatásra kialakult élőhelyek. Az alacsony ártereken a Duna mentén főként a puhafás galériaerdők, bokorfűzesek maradtak fent, az Ipoly mentén jellemzőek a nagy kiterjedésű mocsár-, és láprétek. A kissé magasabb térszíneken a homoki gyepek a jellemzőek. Jelentős természeti értékek őrzői az emberi hatásra kialakult hegyvidéki irtásrétek, és a felhagyott szőlők, gyümölcsösök helyén kialakult, sokszor löszös talajú másodlagos sztyeprétek. A nem vízhatáshoz kötött extrazonális növénytársulások között legjelentősebbek a bokor és sziklai erdőtípusok (pl: sziklai bükkösök szurdokerdők, molyhos tölgyesek), valamint a karbonátos és vulkáni kőzeteken is kialakult sziklagyepek.

Növényvilág

A Nemzeti Park területe sajátos florisztikai határhelyzetben van, itt érintkezik az Északi-középhegység és a Dunántúli-középhegység flóravidéke, illetve a Duna-szoroson keresztül érintkezik egymással a Kisalföld és a Duna-Tisza köze homokvidékének flórája. A Nemzeti Park területe gazdag endemikus, szubendemikus és reliktum növényfajokban is, itt található például a melegkori reliktum magyarföldi husáng (Ferula sadleriana) és az endemikus magyar vadkörte (Pyrus magyarica) világállományának nagy része, valamint a melegkori reliktum harangláblevelű dudamag (Physospermum cornubiense) teljes magyarországi állománya. A flórahatások keveredésének megfelelően a védett és fokozottan védett növényfajok széles skálája fordul elő a domb- és hegyvidéki elterjedésű szubmediterrán pl: májvirág (Hepatica nobilis), borzas szulák (Convolvulus cantabrica), kontinentális (pl: hosszúfüzérű harangvirág (Campanula macrostachya), szirti gyöngyvessző (Spiraea media), montán –pl: havasalji rózsa (Rosa pendulina),   havasi varázslófű (Circaea alpina), illetve az alföldre jellemző –pl: homoki kikerics (Colchicum arenarium), homoki nőszirom (Iris arenaria) – fajok közül.

Állatvilág

A Nemzeti Park állatvilágának értékei közül a zárt, alig bolygatott erdőkhöz kötődik a nagyragadozó hiúz (Lynx lynx), a fehérhátú fakopáncs (Dendrocopos leucotos). A hegyvidéki kis vízfolyások adják élőhelyét a fokozottan védett Petényi-márnának (Barbus meridionalis) és a védett köviráknak (Austropotamobius torrentium). Hegyvidéki gyepekhez köthető a kis apollólepke (Parnassius mnemosyne), az álolaszsáska (Paracaloptenus caloptenoides), a pannon gyík (Ablepharus kitaibelii fitzingeri), és a fűrészlábú szöcske (Saga pedo) előfordulása. Alföldi jellegű homokterületek fokozottan védett faja a ponto-pannon elterjedésű magyar futrinka (Carabus hungaricus).

Forrás: Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság