Ugrás a tartalomhoz

Jogszabály a védett természeti értékekről

 
13/2001. (V. 9.) KöM rendelet
 
a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről
 

A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Tvt.) 24. §-ának (2) bekezdésében, 69. §-ának (3) bekezdésében, továbbá 85. §-ának b) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:
 
 1. § (1)1 A védett és fokozottan védett növényfajokat, valamint egyedeik pénzben kifejezett értékét az 1. számú melléklet, a védett és fokozottan védett állatfajokat, valamint egyedeik pénzben kifejezett értékét a 2. számú melléklet szerint állapítom meg. A védett gomba- és zuzmófajokat, valamint egyedeik pénzben kifejezett értékét a 9. számú melléklet szerint állapítom meg.
 (2)2 A teljes pénzben kifejezett értéket kell figyelembe venni a faj élő vagy élettelen példánya, bármely fejlődési alakja, továbbá felismerhető része, származéka esetében. A példányra vonatkozó pénzben kifejezett értékek gombák esetében a termőtestre, zuzmók esetében a teleptestre vonatkoznak.
 
 2. §3 (1) Az ökológiai folyamatokban betöltött fontos, nélkülözhetetlen szerepük miatt védettek a fészeképítő hangyafajok által épített fészkek (hangyabolyok).
 (2) A természetvédelmi oltalom alatt álló fészeképítő hangyafajok körét és a hangyabolyok pénzben kifejezett értékét az 5. számú melléklet szerint állapítom meg.
 (3) Az 5. számú mellékletben szereplő hangyafajok által épített fészkek hasznosításának engedélyezése tekintetében a Tvt. 43. §-ában foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.
 
 3. § A fokozottan védett barlangok körét a 6. számú melléklet szerint állapítom meg.
 
 4. §4 (1)5 Az 1-2. számú mellékletben nem szereplő, az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok körét a 7. és a 8. számú melléklet tartalmazza.
 
 (2) A 7. számú mellékletben szereplő növényfajok pénzben kifejezett értéke egyedenként 10 000 Ft.
 (3)6 A 8. számú mellékletben szereplő állatfajok pénzben kifejezett értéke egyedenként 25 000 Ft.
 (4)7 Az (l) bekezdés szerinti fajokra – a (6) bekezdésben foglalt kivétellel – a Tvt. 42-44. §-ának, 78. §-ának és 80. §-ának, továbbá a védett állatfajok védelmére, tartására, hasznosítására és bemutatására vonatkozó részletes szabályokról szóló külön jogszabály, valamint a természetvédelmi bírság kiszabásával kapcsolatos szabályokról szóló külön jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni.
 (5) A 7. és a 8. számú mellékletben szereplő növény-, illetve állatfajok esetében a Tvt. 42. § (3)-(4) bekezdése, valamint a Tvt. 43. § (2) bekezdése szerinti engedély – a 4/A. §-ban foglalt eltérésekkel – csak korlátozott számú példányra
   a) kutatási, oktatási célból,
   b) egyes fajok újranépesítése, újratelepítése vagy mesterséges szaporítása érdekében vagy
   c) egyéb közérdekből
adható.
 (6)8 A 7. számú mellékletben szereplő bókoló nárcisz (Narcissus cyclamineus), csüngő nárcisz capax alfaja (Narcissus triandrus subsp. capax), sárga havasszépe (Rhododendron luteum), havasi iringó (Eryngium alpinum) és Kanári-szigeteki sárkányfa (Dracaena draco) mesterségesen szaporított (termesztett) egyedei birtokban tartásához, adásvételéhez, cseréjéhez, kertekbe, botanikus kertekbe történő telepítéséhez, külföldre viteléhez, az országba behozatalához, az országon való átszállításához, valamint termesztésbe vonásához a természetvédelmi hatóság engedélye nem szükséges.
 
 4/A. §9 (1) Közegészségügyi okból, továbbá a légiközlekedés biztonsága, valamint az okszerű mezőgazdasági termelés biztosítása érdekében – amennyiben természetvédelmi érdeket nem sért – a bütykös hattyú (Cygnus olor), a házi veréb (Passer domesticus), a kárókatona (Phalacrocorax carbo), a sárgalábú sirály (Larus michahellis), a sztyeppi sirály (Larus cachinnans), a seregély (Sturnus vulgaris) és a hörcsög (Cricetus cricetus) riasztása, elejtése, gyérítése, állományának szabályozása engedélyezhető.
 (2) Az (1) bekezdés szerinti fajok egyedei tekintetében a riasztás a védett természeti területeken kívül július 1. és február 28. között, a repülőtereken és biztonsági övezetükben pedig egész évben engedély nélkül végezhető.
 (3) A kárókatona (Phalacrocorax carbo) gyérítését engedély nélkül végezheti a külön jogszabályok alapján kijelölt vadászatra jogosult, valamint a halászati őr a halállományokban keletkezett károk mérséklése érdekében, amennyiben tevékenységét:
   a) az ingatlan tulajdonosával, illetve jogszerű használójával megállapodást kötve,
   b) védett természeti területen, illetve különleges madárvédelmi területen kívül,
   c) szeptember 1. és január 31. között,
  d) a vadászat rendje megsértésének nem minősülő, valamint nem tiltott vadászati eszközökkel és módszerrel, valamint
  e) az okszerű vadgazdálkodás akadályozása nélkül
végzi.
 (4) A kárókatona (Phalacrocorax carbo) gyérítése során ólomsörét használata tilos.
 (5)10 A seregély (Sturnus vulgaris) gyérítését engedély nélkül végezheti a külön jogszabályok alapján kijelölt vadászatra jogosult, a hegyközség területén működő hegyőr, valamint az ott mezőőri szolgálatot ellátó személy, kizárólag a szőlő- és gyümölcsültetvényekben, valamint csemegekukorica-táblákon, azok termésének megóvása, illetve az azokban keletkező károk mérséklése érdekében, amennyiben tevékenységét
   a) az ingatlan tulajdonosával, illetve jogszerű használójával megállapodást kötve,
   b) védett természeti területeken, illetve különleges madárvédelmi területeken kívül,
   c) augusztus 1. és október 31. között,
  d) a vadászat rendje megsértésének nem minősülő, valamint nem tiltott vadászati eszközökkel és módszerrel, valamint
  e) az okszerű vadgazdálkodás akadályozása nélkül
végzi.
 (6) A vadászatra jogosult, valamint a (3) bekezdés szerinti halászati őr és az (5) bekezdés szerinti hegyőr, valamint mezőőr a (3) és az (5) bekezdés szerinti gyérítést végző személyekről (a vadászjegyük számának feltüntetésével), a gyérítések helyéről, idejéről, módjáról, valamint az elejtett madarak számáról a tárgyidőszakot követően, február 28-ig köteles jelentést küldeni az illetékes természetvédelmi hatóságnak. 
 (7)11 A hörcsög (Cricetus cricetus) gyérítését – a növénytermesztésben keletkezett károk mérséklése érdekében – védett természeti területen kívül, az ingatlan tulajdonosa, illetve jogszerű használója által megbízott személy engedély nélkül végezheti március 1-től május 31-ig Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén, amennyiben a lakott hörcsögkotorékok száma hektáronként meghaladja a kettőt.
 (8) A (7) bekezdésben biztosított gyérítési lehetőség során elpusztított hörcsögök (Cricetus cricetus) prémjének, illetve az abból készített termékeknek a tartása, hasznosítása, bemutatása – a külön jogszabályban meghatározott közérdek bizonyításának hiányában is – engedélyezhető, amennyiben természetvédelmi érdeket nem sért.
 (9)12 A 8. számú mellékletben szereplő fókafajok származékai esetében nem szükséges engedély, ha azok megszerzése a fókatermékek kereskedelméről szóló, 2009. szeptember 16-i 1007/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint a fókatermékek kereskedelméről szóló 1007/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2010. augusztus 10-i 737/2010/EU bizottsági rendelet előírásaival összhangban történt. Ez az előírás nem vonatkozik a fókakölykök származékaira.
 (10)13 A siketfajd (Tetrao urogallus), a nyírfajd (Tetrao tetrix), a császármadár (Tetrastes bonasia), a havasi hófajd (Lagopus muta), a csukár (Alectoris chukar), a szirti fogoly (Alectoris graeca), az örvös frankolin (Francolinus francolinus), a bezoárkecske (Capra aegargus) és az európai bölény (Bison bonasus) külföldről megszerzett trófeájának tartása, bemutatása, országba történő behozatala, országból való kivitele, országon történő átszállítása természetvédelmi hatósági engedély nélkül végezhető, ha a tulajdonos a trófea jogszerű megszerzését igazolni tudja.
 (11)14 A sarki hófajd (Lagopus lagopus), barnanyakú szirtifogoly (Alectoris barbara), vörös fogoly (Alectoris rufa), a havasi nyúl (Lepus timidus), a zerge (Rupicapra rupicapra), a kőszáli kecske (Capra ibex) és a spanyol kecske (Capra pyrenaica) külföldről megszerzett trófeájának és egyéb származékának tartása, eladása, eladásra történő felkínálása, országba történő behozatala, országból való kivitele, országon történő átszállítása természetvédelmi hatósági engedély nélkül végezhető, ha a tulajdonos a trófea vagy egyéb származék jogszerű megszerzését igazolni tudja.
 (12)15 A barna medve (Ursus arctos), a farkas (Canis lupus), a hiúz (Lynx lynx) és a vadmacska (Felis silvestris) külföldről megszerzett trófeájának tartása, bemutatása, országba történő behozatala, országból való kivitele, országon történő átszállítása természetvédelmi hatósági engedély nélkül végezhető, ha a tulajdonos a trófea jogszerű megszerzését a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó nemzetközi és európai közösségi jogi aktusok végrehajtásának egyes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott EU-bizonylattal, vagy export- és importengedéllyel igazolni tudja.
 (13)16 E § alkalmazásában trófeának minősül a vadászaton elejtett egyed azon származéka, amely tárgyi emlékként szolgál az elejtője számára. Nem minősül trófeának az elejtett egyed származéka, ha az élelmezési, gyógyászati vagy öltözködési célt szolgál.
 (14) A 8. számú mellékletben szereplő szárazföldi teknősfajok (Testudinidae) egyedei esetében a jogszerű megszerzést külön jogszabályok alapján a tulajdonosnak igazolnia kell. Az igazolás hatósági elfogadása megfelel a Tvt. 43. § (2) bekezdése szerinti tartásra, hasznosításra és bemutatásra vonatkozó engedély kiadásának.
 
 5. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben felsorolt fajok kivételével – a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. Egyidejűleg a védett és fokozottan védett növény- és állatfajokról, egyedeik értékéről, a fokozottan védett barlangok körének megállapításáról, valamint egyes védett állatfajokkal kapcsolatos korlátozások és tilalmak alóli felmentésekről szóló, többször módosított 1/1982. (III. 15.) OKTH rendelkezés hatályát veszti.
 (2)17 A 2. számú mellékletben felsorolt halfajok közül a dunai nagyhering, a fenékjáró küllő, a gyöngyös koncér, a leánykoncér, valamint a szivárványos ökle esetében az e rendelet szerinti védelem 2002. január 1-jén lép hatályba.
 
 6. §18 (1) Ez a rendelet
   a) a vadon élő madarak védelméről szóló, 2009. november 30-i 2009/147/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv I. mellékletének, II. melléklet B. részének és III. melléklet B. részének;
  b) az egyes fókakölykök bőrének és az abból származó termékeknek a tagállamokba történő behozataláról szóló, 1983. március 28-i 83/129/EGK tanácsi irányelvnek;
  c) a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló, 1992. május 21-i 92/43/EGK tanácsi irányelv 12. cikk (1) bekezdésének, 13. cikk (1) bekezdésének, II., IV. és V. mellékletének, valamint az azokat módosító
  ca) a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló 92/43/EGK irányelv műszaki és tudományos fejlődéshez történő hozzáigazításáról szóló, 1997. október 27-i 97/62/EK tanácsi irányelvnek,
  cb) az Osztrák Köztársaság, a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság csatlakozási feltételeiről és a szerződések kiigazításáról szóló okmánynak,
  cc) a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló okmánynak;
  d) a környezetvédelem területén elfogadott 79/409/EGK, 92/43/EGK, 97/68/EK, 2001/80/EK és 2001/81/EK irányelveknek Bulgária és Románia csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról szóló, 2006. november 20-i 2006/105/EK tanácsi irányelvnek;
  e) a környezetvédelem területén elfogadott egyes irányelveknek a Horvát Köztársaság csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról szóló, 2013. május 13-i 2013/17/EU tanácsi irányelv 2. cikkének
való megfelelést szolgálja.
 (2) Ez a rendelet a fókatermékek kereskedelméről szóló, 2009. szeptember 16-i 1007/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1  Megállapította: 100/2012. (IX. 28.) VM rendelet 1. §. Hatályos: 2012. X. 1-től.
2  A második mondatot beiktatta: 23/2005. (VIII. 31.) KvVM rendelet 2. §. Hatályos: 2005. IX. 1-től.
3  Megállapította: 100/2012. (IX. 28.) VM rendelet 2. §. Hatályos: 2012. X. 1-től.
4  Megállapította: 18/2008. (VI. 19.) KvVM rendelet 1. §. Hatályos: 2008. VI. 27-től.
5  Módosította: 100/2012. (IX. 28.) VM rendelet 6. § a).
6  Megállapította: 100/2012. (IX. 28.) VM rendelet 3. §. Hatályos: 2012. X. 1-től.
7  Megállapította: 22/2008. (IX. 12.) KvVM rendelet 1. § (1). Módosította: 66/2015. (X. 26.) FM rendelet 2. § a).
8  Beiktatta: 22/2008. (IX. 12.) KvVM rendelet 1. § (2). Hatályos: 2008. IX. 20-tól.
9  Beiktatta: 18/2008. (VI. 19.) KvVM rendelet 2. §. Hatályos: 2008. VI. 27-től.
10 Módosította: 100/2012. (IX. 28.) VM rendelet 6. § b).
11 Megállapította: 100/2012. (IX. 28.) VM rendelet 4. § (1). Hatályos: 2012. X. 1-től.
12 Megállapítva: 106/2011. (XI. 10.) VM rendelet 1. § alapján. A módosított rendelet címe tévesen jelent meg. Hatályos: 2011. XI. 18-tól.
13 Megállapította: 100/2012. (IX. 28.) VM rendelet 4. § (2). Hatályos: 2012. X. 1-től.
14 Megállapította: 100/2012. (IX. 28.) VM rendelet 4. § (2). Módosította: 66/2015. (X. 26.) FM rendelet 2. § b).
15 Megállapította: 100/2012. (IX. 28.) VM rendelet 4. § (2). Hatályos: 2012. X. 1-től.
16 Megállapította: 100/2012. (IX. 28.) VM rendelet 4. § (2). Hatályos: 2012. X. 1-től.
17 Módosította: 18/2008. (VI. 19.) KvVM rendelet 4. § (1).
18 Megállapította: 83/2013. (IX. 25.) VM rendelet 1. §. Hatályos: 2013. X. 10-től.

 

 

1. számú melléklet a 13/2001. (V. 9.) KöM rendelethez - Védett és fokozottan védett növények

2. számú melléklet a 13/2001. (V. 9.) KöM rendelethez Védett és fokozottan védett állatok

(3. számú melléklet a 13/2001. (V. 9.) KöM rendelethezFokozottan védett növények .

A melléklet hatályát vesztette, a tartalma beépült az 1. számú mellékletbe.)

(4. számú melléklet a 13/2001. (V. 9.) KöM rendelethezFokozottan védett állatok

A melléklet hatályát vesztette, a tartalma beépült az 2. számú mellékletbe.)

5. számú melléklet a 13/2001. (V. 9.) KöM rendelethez Fészeképítő hangyafajok védett fészkei (bolyok)

6. számú melléklet a 13/2001. (V. 9.) KöM rendelethezFokozottan védett barlangok

7. számú melléklet a 13/2001. (V. 9.) KöM rendelethezAz Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növényfajok

8. számú melléklet a 13/2001. (V. 9.) KöM rendelethezAz Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős állatfajok

9. számú melléklet a 13/2001. (V. 9.) KöM rendelethez Védett gombák és zuzmók (lichenizált gombák)

 

Sáv bezárása