Vissza az előző oldalra
A szakmai programok június 8-án reggel kezdődtek, ekkor a Vidékfejlesztési Minisztérium Természetmegőrzési Főosztályáról Érdiné dr. Szekeres Rozália főosztályvezető asszony megnyitotta az ülést, majd az Európai Bizottság részéről Pia Bucella igazgató asszony, a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezet- és Természetvédelmi Helyettes Államtitkárságáról Dr. Rácz András helyettes államtitkár úr, Balatonfüred város nevében pedig Dr. Bóka István polgármester úr mondott köszöntő beszédet. A résztvevők a természetvédelemért felelős felső szintű vezetők voltak a tagországok, az Európai Bizottság, illetve annak háttérintézményei, valamint nemzetközi civil szervezetek képviseletében. A találkozón összesen 110 vendég vett részt.
A rendezvény fő témái a természetvédelmet érintő uniós szakpolitika aktuális kérdései voltak, így többek között a 2020-ig terjedő időszakra szóló EU Biodiverzitás Stratégia, valamint az élőhelyvédelmi és madárvédelmi irányelvek megvalósításával kapcsolatosan felmerülő rövid-, illetve középtávú feladatok. Ezeket a kérdéseket az Európai Bizottság, valamint meghívott előadók mutatták be. Kapcsolódó uniós és hazai példákról is számos előadást tartottak külföldi, valamint hazai szakemberek, többek között a magyarországi természetvédelem eredményeiről, a Biodiverzitás Kutatási Stratégia Európai Platform című konferencián megfogalmazott kutatási ajánlásokról, ökoszisztémák gazdasági értékeléséről, füves területek kezeléséről és rekonstrukciójáról, a hagyományos tudás kutatásáról, illetve felhasználásáról, élőhelyek térképezéséről, valamint a madárvédelemben kiemelkedően fontos „Akadálymentes égbolt” megállapodásról hallhattak a vendégek.
Az ülések mellett terepi programra is sor került, melyet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szervezett. A résztvevők a Tihanyi-félsziget természeti kincsei közül a Kiserdő-tetőt, a Belső-tavat, valamint a Gejzírmezőt csodálhatták meg. Sor került a félszigetre pár évvel ezelőtt visszatelepített ürgepopuláció megtekintésére is.
A terepi program a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság látogatóközpontjában, a Levendula-házban zárult, ahol a többi hazai nemzeti park igazgatóság is bemutatkozott egy kiállítás keretében.
A rendezvény másnapján három műhelybeszélgetés került megrendezésre, finanszírozás, zöld infrastruktúra és ökoszisztéma szolgáltatások témakörében.
A finanszírozás kérdésköre kapcsán a résztvevők támogatták többéves intézkedési tervek használatát a 2014-2020 időszak pénzügyi tervezésében – ezek alkalmasak lehetnek arra, hogy a természetvédelem finanszírozását átláthatóbbá tegyék és segítséget nyújtsanak a beavatkozási prioritások körültekintő meghatározásában. Emellett hangsúlyozták annak fontosságát, hogy a természetvédelemhez kapcsolódó finanszírozási igények minden arra alkalmas Európai Uniós pénzügyi eszközbe beépüljenek. A címkézett természetvédelmi és Natura 2000 támogatások alkalmazása tekintetében a meglévő eszközök (LIFE+, Natura 2000 kifizetések) megtartását támogatták.
A zöld infrastruktúra kérdésköre kapcsán megállapítást nyert, hogy a koncepció bevezetése időszerű és fontos. Előnyként emelték ki, hogy a koncepció meglévő elemekre (Natura 2000 hálózat, ökológiai hálózatok) épít, és alkalmas a természetvédelem számos aspektusának (területhasználat, ökoszisztéma-szolgáltatások, stb.) integrációjára. Ugyanakkor a résztvevők felhívták a figyelmet arra, hogy az alkalmazást megelőzően még pontosítani kell a zöld infrastruktúra elmeinek körét, meg kell határozni annak gazdasági-társadalmi funkcióit, illetve az egyes területi szinteknek megfelelő célokat.
Az ökoszisztéma szolgáltatások témájában megállapításra került, hogy a biodiverzitást és ökoszisztéma szolgáltatásokat érintő döntéshozatalban mely kérdések igényelnének alaposabb szakmai ismereteket, illetve, hogy az információáramlást milyen módokon lehetne hatékonyabbá tenni. Felmerült, hogy az ökoszisztémák állapotának felmérésénél, valamint a szolgáltatások térképezése és becslése során uniós szinten harmonizált adatgyűjtésre, illetve következetes értékelési rendszerre lenne szükség.
A műhelybeszélgetéseket követően még egy plenáris ülésre került sor, ahol bemutatkozott a következő félévi elnökséget ellátó Lengyelország, bemutatva a tervezett természetvédelmi témájú tevékenységeket. Ezután a Ramsari Egyezmény Titkárságáról Tobiás Salathé tartott előadást a Ramsari Egyezmény 40 éves működéséről, valamint átadta Balogh Lászlónak, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatójának a Balaton mellett újonnan jegyzékbe vett Ramsari terület diplomáját.
A találkozót a Molnár Dixieland Band koncertje zárta. Az ülésről általánosságban elmondható, hogy végig barátságos, jó hangulatban zajlott, a szakmai konzultációk, programok jelentősen hozzájárultak a természetvédelem aktuális kérdéseinek az Európai Bizottság, a tagországok és a civil szervezetek közötti egyeztetéséhez, megvitatásához. A résztvevők visszajelzései alapján mind a logisztikai, mind a szakmai szervezés kifogástalanul sikerült, reméljük ez a találkozó is hozzájárul Magyarországnak az egész Európai Unión belüli kedvező megítéléséhez.
Sáv bezárása