A Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet bővítése Heves megyében Átány, Besenyőtelek, Dormánd, Erdőtelek, Kompolt, Kömlő, Nagyút, Poroszló és Tarnazsadány közigazgatási területén található területeket érint. A védetté nyilvánított területek ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számait a 26/2008. (X. 22.) KvVM rendelet melléklete tartalmazza.

A Hanyi kápolna az újonnan védetté nyilvánított területen (fényképezte: Schmotzer András)

A védetté nyilvánításról szóló jogszabály a terület természetvédelmi kezelési tervéről is rendelkezik.

A Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet természetvédelmi kezeléséért felelős szerv a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.



A tájvédelmi körzetnek helyet adó Hevesi-sík kistáj a Tisza-völgy, illetve az Észak-magyarországi-középhegység részét képező Mátra között terül el. A terület alapját képező kavicsos és homokos anyagú hordalékkúpot a hegyvidék felől lesiető vízfolyások, elsősorban a Tarna, a Laskó- és az Eger-patak építette fel. Földrajzi fekvéséből következik a természeti adottságok (talajok, klíma, növényzet stb.) átmeneti vonása is.

A térség egyik legmarkánsabb növényzeti típusát a szikesek adják, melynek kialakulásában és fennmaradásában nagy szerepet játszottak az emberi hatások. A szikesek a változatos mikrodomborzatnak megfelelően mozaikos élőhelyeket alkotnak. A mozaikosság a vízborítás időtartamától, valamint a talaj szikesedésének és eróziójának a mértékétől függ. A mozaikos jellegű, ún. padkás szikesek legszebb képviselői a pélyi Hosszú- és Ludas-fertőben, a jásziványi Templom-dűlőben, illetve Sarud térségében találhatók.

A pélyi Ludas-fertő (fényképezte: Schmotzer Andás)

A szikes laposok („fertők”) zsiókás, sziki harmatkásás, hernyópázsitos mocsaraiban és rétjein él a kisfészkű aszat, a sziki here és a sziki boglárka. A mocsarakat a szikerek kanyargós hálózata veszi körül, melyben uralkodnak az egyéves fajok, úgymint a kígyófarkfű, a vékony útifű és az egérfarkfű. Legkiterjedtebbek a cickórós és az ürmös sziki gyepek, melyeket hagyományosan legeltetéssel hasznosítanak. Az elmúlt csapadékosabb években a belvizes szántók peremén, mocsarak szegélyében megjelentek a törpekákás iszapnövényzet képviselői is, úgymint a heverő iszapfű, a pocsolyalátonya, a magyar látonya és az iszaprojt. Vegetációtörténeti szempontból érdemes még kiemelni egy szikesekhez köthető – de löszfajokban is gazdag – értékes növénytársulást: a sziki erdőspuszta-rétet, melynek legértékesebb állományai a dormándi Nagy-Hanyiban találhatók. Jellemző védett fajai a fátyolos nőszirom, a sziki kocsord és a réti őszirózsa.

A löszgyepeket jórészt már a neolitikumtól kezdve feltörték és hasznosították. Maradványaik főleg határmezsgyéken, sáncokon illetve a szikesekből kiemelkedő löszös hátakon találhatók meg. A tájvédelmi körzet értékes löszfajai közül érdemes kiemelni a macskaherét, a változó gurgolyát, a hibrid gyujtoványfüvet és a hengeresfészkű peremizst. Hegylábperemi löszgyepeken dombvidéki elemek is fennmaradtak, mint például a Janka-tarsóka, a piros kígyószisz és az epergyön-gyike. Az évszázadok során jelentősen átalakított táj és a folyamatosan változó tájhasználat ellenére fajokban gazdag a térség állatvilága is. A szikesek jellemző futóbogarai a széles fémfutó és a lapos futonc, míg a sokpontos tarfutó és a nagy selymesfutrinka számos élőhelytípusban is előfordul.

A nappali lepkék szempontjából, szerkezetileg az „erdőssztyepp-jellegű” bokros, ezüstfás gyepterületek, a kisebb erdőfoltok, a nyílt, fátlan gyepek és a szikes mocsár élőhelytípusok a legjelentősebbek. A gyakorinak tekinthető ékes boglárka mellett érdekes adat a több példányban is előkerült kormos ékesboglárka, amely xerotherm-montán elem. A lóromos mocsarak egyik védett nappali lepkefaja, a nagy tűzlepke, míg a farkasalmával borított csatornapart szakaszokra a farkasalma lepke jellemző.

A Hevesi-sík pókjai tipikus példáját mutatják az alföldi szikes területek pókfaunájának. Számos, ország-szerte elterjedt fajon kívül igazi ritkaságok is élnek itt. Napközben a farkaspókok képviselőivel találkozhatunk leggyakrabban; ezek zsákmányukat fogóháló készítése nélkül ejtik el. Legjellemzőbb képviselője a pusztai farkaspók. Éjszaka, a napközben talajrepedésekben, kövek alatt rejtőzködő kövipókok szintén fogóháló használata nélkül szerzik zsákmányukat. A kétéltűeket az időszakosan vízzel borított részeken találjuk meg legnagyobb számban. Az Európai Unió által is védett vöröshasú unka gyakori faj, de előfordul a barna ásóbéka, barna varangy, zöld varangy, zöld levelibéka, kecskebéka és a tavi béka is.

Szalakóta (fényképezte: Szitta Tamás) 

A tájvédelmi körzet legjelentősebb természeti értékeit az itt élő ritka és veszélyeztetett madárfajok jelentik. A terület kiemelkedő madártani értékei miatt bekerült a Fontos Madárélőhelyek (IBA) jegyzékébe. A hazánkban észlelt 368 faj közül a tájvédelmi körzetben eddig 259 madárfajt sikerült megfigyelni! Megtalálhatók itt a jellegzetes pusztai fészkelő fajok: a szalakóta, az ugar-tyúk, a parlagi sas, a kerecsensólyom és a hamvas rétihéja. A terület legféltettebb kincse az itt élő túzok-állomány. Vonulási időszakban a vízzel borított területeken partimadarak tömegei lelnek biztos táplálkozó- és pihenőhelyre, téli időszakban pedig rétisasok jelennek meg nagy számban.

Parlagi sas (fényképezte: Papp Gábor)

Az emlősök közül legnagyobb értéket a térségben élő vidra, a vadmacska és a molnárgörény jelenti.
(Forrás: http://bnp.nemzetipark.gov.hu/)