A természet élettelen értékei közül a barlangok hazánkban 1961. óta ex lege védelem alatt állnak, azaz megismerésüktől kezdve, külön védetté nyilvánítási eljárás lefolytatása nélkül is védett természeti értéknek minősülnek; s törvény mondja ki azok kizárólagos állami tulajdonjogát is.
Ezt az általános védelmet a barlangok széles körű természettudományos, történeti és gazdasági jelentősége, továbbá az a tény indokolja, hogy minden egyes barlang a természet helyre nem állítható, egyedi képződménye.

Járataik földtani feltárásként tanulmányozhatóvá teszik a kőzetrétegek felépítését és szerkezeti viszonyait. Kitöltésük egyedülálló őslénytani és régészeti leleteket rejthet; egyedi formaelemeik és különleges ásványviláguk a földtörténeti múlt felszínalaktani-, vízrajzi- és klímaviszonyairól szolgálnak információkkal. A barlangok zárt világa különleges, e körülményekhez alkalmazkodott állatfajok számára nyújt életteret vagy tanyahelyet. Sajátos mikroklímájuk egyes légúti és mozgásszervi betegségben szenvedők gyógykezelésére is alkalmas. A vízvezető barlangok alapvető szerepet játszanak az ország jelentős részének ivóvízbázisát alkotó karsztvizek utánpótlása és minősége szempontjából. A barlangok lakó-, rejtek-, temetkezési- vagy kultuszhelyként, mondák és mesék színtereiként végigkísérik történelmünket az ősidőktől napjainkig; egyúttal esztétikai élményt nyújtó látványukkal jelentős ismeretterjesztő és rekreációs feladatot is betöltenek.

Az ex lege védelem szempontjából barlangnak számít:
– a földkérget alkotó kőzetben kialakult olyan természetes üreg, amelynek hossztengelye meghaladja a két métert és – jelenlegi vagy természetes kitöltésének eltávolítása után – mérete egy ember számára lehetővé teszi a behatolást.

A barlangok alakja és mérete a kialakító folyamat jellegétől, erősségétől és időtartamától függően igen változatos lehet. A kisméretű barlangok megnevezésére használják a kőfülke, sziklaüreg, sziklaodú, sziklaeresz kifejezéseket is.

Barlang keletkezhet a kőzettel egyidejűleg, a kőzetet létrehozó folyamatok hatására (szingenetikus barlangok), illetve utólag, a már megszilárdult kőzeteket pusztító természeti folyamatok révén (posztgenetikus barlangok).

A szingenetikus barlangok csoportjába tartoznak a korallzátonyok növekedése során közbezárt korallbarlangok, a sok oldott mészanyagot tartalmazó patakok vizéből kicsapódó mésztufa lerakódása során keletkező mésztufabarlangok, valamint a láva kihűlése során, a megszilárdult felső lávakéreg alatti, még cseppfolyós kőzetanyag kifolyásával létrejövő lávabarlangok.

Posztgenetikus barlangokat bármilyen kőzetben létrehozhatnak a földkéreg mozgásai, valamint az így keletkezett repedések mentén egyéb okokból bekövetkező utólagos elmozdulások (tektonikus hasadékbarlangok, áltektonikus barlangok); a szél koptató munkája (deflációs barlangok); a fagy repesztő hatása; valamint a meredek, sziklás tengerpartokon a hullámverés hatása (abráziós barlangok). A gleccserek jégtömegének alján a víz olvasztó hatása is létrehozhat barlangot (gleccserbarlang). A fenti típusok azonban csak a barlangok kisebb hányadát képviselik, zömük köztük a Föld leghosszabb és legmélyebb barlangjai – a karsztosodásra alkalmas kőzetek (mészkő, dolomit, gipsz, kősó) belsejében mozgó vizek oldó és koptató hatása révén alakulnak ki. A karsztok belsejében létrejövő elsődleges vízjárathálózat elsősorban ott tágulhat barlanggá, ahol egy ponton nagy mennyiségű – rendszerint nem karsztos térszínről származó – víz jut be a rendszerbe (víznyelőbarlang), vagy ahol a különböző hőmérsékletű és töménységű vizek keveredése fokozza az oldóhatást, mint a forrászónák térségében (forrásbarlangok). A kőzetrések mentén leszivárgó vizek oldó hatása függőleges aknabarlangokat, zsombolyokat hozhat létre. A nagy hozamú patakokat vezető barlangjáratokban a víz által szállított hordalék is jelentős üregtágító hatást fejthet ki. A víznyelőtől a forrásig végigjárható barlangot átmenőbarlangnak nevezik. A karszt megcsapolási szintjének változásával többszintes, ún. emeletes barlangok alakulnak ki. A karsztvízszint feletti zónában a beszivárgó-befolyó vizek által kialakított barlangokat összefoglalóan vadózus barlangoknak nevezik. Megfelelő hidrológiai feltételek mellett azonban kioldódhatnak barlangok a karsztvíz szintje alatt, az ún. freatikus zónában is. Az előzőektől térszerkezetükben és oldásformáikban is különböző freatikus barlangok egy speciális csoportját alkotják a mélyből feltörő hévizek által kialakított, többnyire jellegzetes ásványkiválásokat (kalcit, aragonit, barit, gipsz) is tartalmazó hévizes barlangok.

Az üregtágító hatás megszűntével, a barlangok inaktívvá válásával megkezdődik lassú pusztulásuk: a lerakódott hordalék, az omladék és a beszivárgó vizekből kiváló cseppkőképződmények fokozatosan kitöltik az üregeket. A cseppkövekkel különösen gazdagon díszített barlangokat a köznyelv cseppkőbarlangként tartja számon. Egyes barlangokban a megrekedő téli hideg levegő hatására nagy tömegű jég is felhalmozódhat (jégbarlang).

Hazánk területén jelenleg több mint 4170 barlangot ismerünk; ezek közül az 1 km-es hosszúságot 36 barlangunk, a 100 m-es vertikális kiterjedést 34 barlangunk haladja meg.

A megőrzés szempontjából kiemelkedő jelentőségű barlangok fokozott védelem alatt állnak, ezek száma jelenleg 145.

A barlangok legfontosabb adatait tartalmazó Országos Barlangnyilvántartás vezetése a Minisztérium feladata, melyet a Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály lát el.

vissza