Máté Bence: Nagy kócsag

2024. augusztus 18-án lépett hatályba a Természet-helyreállítási rendelet, mely az Európai Unió olyan, mérföldkőnek számító jogszabálya, amelynek célja, hogy megállítsa a természet pusztulását, és helyreállítsa az ökoszisztémákat az Európai Unió teljes területén – szárazföldön és tengeren egyaránt. A rendelet a Zöld Megállapodás (Green Deal) és az EU 2030-ig szóló Biodiverzitás Stratégiájának központi eleme, mely kötelezi a tagállamokat arra, hogy teljesítsék a természet helyreállítására vonatkozó célokat, különös tekintettel azokra, amelyek kiemelkedő szerepet játszanak a szénmegkötésben és -tárolásban, valamint a természeti katasztrófák megelőzésében és azok hatásainak enyhítésében.

Európa természeti környezete riasztó ütemben hanyatlik: az élőhelyek több mint 80%-a, a talajok 70%-a rossz állapotban van, a méh- és lepkefajok 10%-át fenyegeti kihalás. Szükség van tehát a vizes élőhelyek, folyók, erdők, gyepterületek, tengeri ökoszisztémák és az ott élő fajok helyreállítására, mely hozzájárul:
• a biológiai sokféleség növekedéséhez,
• a természet által nyújtott létfontosságú szolgáltatások biztosításához, mint például a tiszta víz és levegő, a növények beporzása, valamint az árvízvédelem,
• ahhoz, hogy a globális felmelegedés mértékét 1,5 °C alatt lehessen tartani,
• Európa ellenálló képességének és stratégiai önállóságának erősítéséhez, miközben csökkenti a természeti katasztrófák kockázatát és növeli az élelmezésbiztonságot.
A természet-helyreállítási rendeletről bővebben itt olvashat.

Célkitűzések:
A rendelet célja, hogy 2030-ra a szárazföldi és tengeri területek legalább 20%-át, valamint 2050-re valamennyi helyreállításra szoruló ökoszisztémát helyreállítsák az Európai Unióban.
Az uniós cél elérése érdekében a rendelet alapján a tagállamoknak, így Magyarországnak is, helyreállító intézkedések megvalósításáról kell gondoskodniuk, összhangban a rendeletben foglalt célkitűzésekkel, az alábbiak szerint.

Máté Bence: Füsti fecske

1. Szárazföldi, tengerparti és édesvízi ökoszisztémák helyreállítása – 4. cikk
– Azokon a területeken, ahol a közösségi jelentőségű élőhelytípusok – vagyis a Natura 2000 hálózat alapját képező olyan élőhelyek, amelyet az Európai Unió különösen fontosnak tart a természet védelme szempontjából (92/43/EGK Élőhelyvédelmi Irányelv I. melléklet) – „nem jó” állapotban vannak, konkrét helyreállítási intézkedéseket kell megvalósítani 2030-ig a „nem jó” állapotú élőhely-területek 30%-át, 2040-ig a 60%-át, 2050-ig pedig a 90%-át célozva. Magyarországon jelenleg 45 ilyen élőhelytípus található.
– Az elmúlt évtizedekben sok értékes élőhely területe csökkent vagy eltűnt, ezért minden közösségi jelentőségű élőhelytípus esetében meg kell határozni, hogy mekkora az a terület, amely az adott élőhelytípus kedvező természetvédelmi helyzetének elérése szempontjából elengedhetetlen. Ezt nevezzük „kedvező referencia területnek”. Amennyiben ez a kedvező referencia terület nagyobb, mint amennyi még országos szinten maradt belőle, akkor az arra alkalmas területeken új élőhelyeket kell létrehozni, 2030-ig az érintett területek 30%-át, 2040-ig a 60%-át, 2050-ig pedig a 100%-át célozva.
– Vannak olyan területek, ahol ugyan találhatók közösségi jelentőségű élőhelyek, de nem tudjuk pontosan, hogy azok milyen állapotban vannak. Ezt az információhiányt pótolni kell: 2030-ra ezeknek a területeknek legalább 90%-áról, 2040-re pedig mindegyikről megbízható adatnak kell rendelkezésre állnia.
– A közösségi jelentőségű fajok – vagyis azok a fajok, amelyek szerepelnek az Élőhelyvédelmi Irányelv (92/43/EGK) II., IV. és V. mellékletében, valamint a Madárvédelmi Irányelv (2009/147/EK) I. mellékletében – megőrzéséhez a korábban felsoroltakon túl további intézkedésekre is szükség van. Ezek az intézkedések a fajok élőhelyeinek helyreállítására, új élőhelyek létrehozására, valamint az élőhelyek közötti ökológiai kapcsolatok megfelelő kialakítására irányulnak. A helyreállítást addig kell folytatni, amíg az érintett fajok számára elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű élőhely nem áll rendelkezésre.
– A helyreállítás mellett fontos odafigyelni arra is, hogy a természet állapota ne romoljon tovább. Azokon a területeken, ahol élőhely-helyreállítás zajlik, célzott intézkedésekre van szükség a további leromlás megelőzésére. Emellett azoknál a közösségi jelentőségű élőhelyekkel borított területeknél, amelyek jelenleg jó állapotban vannak, szükség szerint olyan intézkedéseket kell megvalósítani, amelyek a későbbi jelentős állapotromlást megakadályozzák.
A szárazföldi, tengerparti és édesvízi ökoszisztémák helyreállításáról bővebben itt olvashat.

2. Urbánus területek ökoszisztémáinak helyreállítása – 8. cikk
A városi ökoszisztémák védelme és javítása érdekében olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek biztosítják, hogy a városi zöldterületek nagysága 2030-ig legalább ne csökkenjen, később pedig növekedjen. Emellett gondoskodni kell a kiválasztott városi területek lombkorona borításának szinten tartásáról, illetve növeléséről.
Az urbánus területek ökoszisztémáinak helyreállításáról bővebben itt olvashat.

3. Vízfolyások átjárhatóságának biztosítása, árterek természetes funkcióinak helyreállítása – 9. cikk
A vízfolyások természetes átjárhatóságának biztosítása és az árterek természetes funkcióinak helyreállítása érdekében azonosítani kell a felszíni vizek átjárhatóságát akadályozó műtárgyakat, illetve gondoskodni kell ezek leltárának elkészítéséről. Külön figyelmet kell fordítani azokra az objektumokra, amelyek már nincsenek használatban, és ha lehetséges, ezeket el kell távolítani, a társadalmi és gazdasági szempontokat is figyelembe véve.
A vízfolyások átjárhatóságának biztosításáról, árterek természetes funkcióinak helyreállításáról bővebben itt olvashat.

Máté Bence: Gulipán

4. Beporzó rovarok állományainak helyreállítása – 10. cikk
2030-ig meg kell állítani a beporzó rovarok (méhek, lepkék és zengőlegyek) fajgazdagságának és egyedszámának csökkenését. Ezt követően olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek elősegítik, hogy ezek a mutatók – vagyis a fajok sokfélesége és a beporzók állománya – országos szinten növekedjenek.
A beporzó rovarok helyreállításáról bővebben itt olvashat.

5. Mezőgazdasági ökoszisztémák helyreállítása – 11. cikk
A mezőgazdasági ökoszisztémák helyreállítása érdekében a tagállamok – így Magyarország is – olyan intézkedéseket kötelesek hozni, amelyek 2030-ig javuló tendenciát mutatnak három fontos területen: a gyepterületek lepkefajainak populációindexe, a talajok szerves anyag tartalma, és a magas diverzitású táji elemekkel rendelkező mezőgazdasági területek aránya. Emellett a mezőgazdasági madarak állománya is javulást kell, hogy mutasson – Magyarország esetében a cél egy 10%-os növekedés 2030-ig, a rendelet hatálybalépését követő 12. hónaptól számítva. A Rendelet szintén előírja a mezőgazdasági hasznosítású tőzeges területek helyreállítását. Ezek legalább 30%-án már 2030-ig el kell kezdeni a helyreállítást, 2040-re ez az arány 40%, 2050-re pedig 50% kell, hogy legyen.
A mezőgazdasági ökoszisztémák helyreállításáról bővebben itt olvashat.

6. Erdei ökoszisztémák helyreállítása – 12. cikk
Az erdők megóvása és helyreállítása érdekében olyan intézkedéseket kell megvalósítani, amelyek eredményeként 2030-ig, majd azt követően is javuló tendencia mutatkozik az erdei madárfajok állományában. Emellett a Rendeletben felsorolt 7 mutatóból legalább 6 olyan mutató esetében is javulást kell elérni, amelyet a rendelet az erdei ökoszisztémák állapotának mérésére határoz meg. Ezek a következők: álló holtfa mennyisége, fekvő holtfa mennyisége, a vegyes korszerkezetű erdők aránya, az erdős területek összekapcsoltsága, megkötött szerves szén mennyisége, az őshonos fafajok által dominált erdők aránya, az erdők fafaj-diverzitása.
Az erdei ökoszisztémák helyreállításáról bővebben itt olvashat.
A Rendelet 13. cikkének értelmében minden tagállam – így Magyarország is – aktívan hozzá kell, hogy járuljon ahhoz a közös célhoz, hogy 2030-ig 3 milliárd új fát ültessenek el Európa-szerte. A faültetéseket az ökológiai alapelvek figyelembevételével kell megvalósítani, vagyis úgy, hogy azok valóban segítsék a természet helyreállítását, és ne zavarják meg a meglévő ökoszisztémákat.
A faültetést érintő 13. cikkről bővebben itt olvashat.

Végrehajtás

A tagállamoknak a Rendelet hatálybalépésétől számított két éven belül (várhatóan 2026 közepéig) be kell nyújtaniuk a Bizottsághoz az Országos Természet-helyreállítási Tervüket, amelyben bemutatják, hogy hogyan kívánják teljesíteni a kitűzött célokat. A helyreállító intézkedések megvalósítása mellett a tagállamok feladata az intézkedések hatásainak nyomon követése, értékelése, valamint szükség esetén a beavatkozások módosítása is. Emellett rendszeresen jelentést kell tenniük a folyamat előrehaladtáról. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség technikai jelentéseket készít a célkitűzések felé tett előrehaladásról, míg az Európai Bizottság ezek alapján rendszeresen beszámol az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a rendelet végrehajtásáról.
A hazai végrehajtásról bővebben itt olvashat.

Példák a helyreállítási intézkedésekre a Rendelet VII. sz. melléklete nyomán:

• 

  Máté Bence: Ürgék

  A hidrológiai viszonyok javítása a természetes és féltermészetes ökoszisztémákban a felszíni vizek mennyiségének, minőségének és dinamikájának fokozásával, valamint a talajvíz szintjének növelésével.
• A nem kívánt cserjések vagy a nem őshonos fajokból álló ültetvények eltávolítása a gyepterületeken, a vizes élőhelyeken, az erdőkben és a gyér növényzettel rendelkező területeken.
• A folyókanyarok helyreállítása, valamint a mesterségesen levágott kanyarok vagy a holtági tavak újbóli összekötése.
• A hosszirányú és oldalirányú akadályok – például a töltések és a völgyzáró gátak – eltávolítása, nagyobb tér biztosítása a folyó kiterjedésének változásához, valamint a szabad vízáramlású folyószakaszok helyreállítása.
• A folyómedrek, a tavak és az alföldi vízfolyások újbóli természetessé tétele például a mesterséges parterősítés eltávolításával, a szubsztrátum összetételének optimalizálásával, valamint az élőhelyborítás javításával vagy kialakításával.
• A természetes ülepedés helyreállítása.
• Part menti védőövezetek, például part menti erdők, védelmi sávok, rétek vagy legelők létrehozása.
• Az erdőkben található ökológiai elemek – például a nagy, öreg és pusztuló fák (élőhelyet biztosító fák), valamint a fekvő és álló holtfa – mennyiségének növelése.
• A – például a fajösszetétel és az életkor szempontjából – diverzifikált erdőszerkezet kialakítása, valamint a fafaj-populációk természetes regenerálódásának és újratermelődésének lehetővé tétele.
• Az adott helyről származó egyedek és a fajok vándorlásának támogatása ott, ahol az éghajlatváltozás miatt erre szükség lehet.
• Az erdők diverzitásának növelése nem erdei élőhelyek – például nyílt gyepterületek vagy fenyérek, tavacskák vagy sziklás területek – mozaikjainak helyreállításával.
• „Természetközeli állapotot biztosító” vagy „folyamatos borítást biztosító” erdőgazdálkodási megközelítések alkalmazása; őshonos fafajok telepítése.
• Az őshonos fajok alkotta öreg erdők és az érett állományok fokozott fejlesztése, például a kitermelés beszüntetésével vagy az önszabályozó funkciók és a megfelelő reziliencia kialakulását elősegítő aktív gazdálkodással.
• A magas fokú biológia sokféleséggel rendelkező tájképi elemek, például védelmi sávok, őshonos virágokkal borított táblaszegélyek, sövények, fák, kis erdők, teraszfalak, tavacskák, élőhelyfolyosók és ökológiai lépőkövek stb. kialakítása a szántóterületeken és az intenzíven használt gyepterületeken.
• Az olyan agroökológiai gazdálkodási megközelítések tárgyát képező mezőgazdasági területek növelése, mint a biogazdálkodás vagy az agrárerdészet, a több haszonnövényből álló növénykultúrák és a vetésforgó, valamint az integrált kártevő- és tápanyaggazdálkodás.
• Adott esetben a gyepterületeken a legeltetési intenzitás vagy a kaszálás gyakoriságának csökkentése, valamint a háziállatokkal való külterjes legeltetés és a külterjes kaszálás visszaállítása ott, ahol ezeket jelenleg nem alkalmazzák.
• A vegyi növényvédő szerek, valamint a műtrágya és az állati trágya használatának megszüntetése vagy csökkentése.
• A gyepterületek felszántásának és a produktív fűfajok magjai elvetésének a beszüntetése.
• Az egykori mozgó szárazföldi dűnerendszereken kialakított ültetvények felszámolása annak érdekében, hogy a nyílt élőhelyek kialakulása érdekében újra lehetővé váljon a természetes széldinamika.
• Az élőhelyek közötti összekapcsoltság javítása a fajpopulációk fejlődésének lehetővé tétele, valamint a megfelelő egyéni vagy genetikai cserének, illetve a fajok vándorlásának és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásának az előmozdítása érdekében.
• Annak lehetővé tétele, hogy az ökoszisztémák kialakítsák saját természetes dinamikájukat, például a betakarítás felhagyása, valamint a természetes és érintetlen állapot előmozdítása révén.
• Az idegenhonos inváziós fajok eltávolítása és terjedésük megfékezése, valamint az új fajok megjelenésének megelőzése vagy minimalizálása.
• A fontos ívóterületek és halbölcsők helyreállítása.
• Az ökológiai elemekkel – például parkokkal, fákkal és erdőfoltokkal, zöldtetőkkel, vadvirágos gyepterületekkel, kertekkel, városi kertészkedésre használt területekkel, fával szegélyezett utcákkal, városi rétekkel és sövényekkel, tavacskákkal és vízfolyásokkal – rendelkező városi zöldterületek növelése, figyelembe véve egyebek között a fajdiverzitást, az őshonos fajokat, a helyi viszonyokat és az éghajlatváltozás hatásaival szembeni rezilienciát.
• A gyógyszerekből, veszélyes vegyi anyagokból, városi és ipari szennyvizekből és egyéb hulladékokból – többek között szemétből és műanyagokból – származó szennyezés, valamint a fényszennyezés megszüntetése, csökkentése vagy hatásainak enyhítése valamennyi ökoszisztéma tekintetében.
• A barnamezős területek, korábbi ipari területek és kőbányák természetes területté alakítása.