
Dr. Ország Mihály (1930-2010) - Schmidt Egon megemlékező írása
2010.09.15.Róluk írt könyve, a „Mindent lehet, de krokodilt azt nem” e téren újdonságnak számított és igazi könyvsiker volt. Sokoldalú, örökké tevékeny embert volt, rendkívüli műszaki érzékkel, de szerette a zenét is, zongorázott és évekig orgonált először a Pasaréti téri, majd a Bakáts téri templomban.
1956-ban az állatkert akváriumában dolgozott, ott találkoztam vele először és ott kezdődött a barátságunk is. 1957-ben megszerzett diplomája után először a vágóhídon, majd 1972-től a Növényvédelmi Kutatóintézet állathang gyűjteményében, 1980-1983 között az MTA állathangkutató csoportjának munkatársaként dolgozott. Ezt követőleg egészen 1995-ben történt nyugdíjazásáig a Fővárosi Állat- és Növénykert tudományos főmunkatársa volt.
Élete fordulópontjához érkezett, amikor 1964-ben madárhangok gyűjtésével kezdett foglalkozni, minden szabad idejét ennek a munkának szentelte. Uher magnójával a vállán, parabolával a kezében járta az erdőt, a mezőt és a nádasok környékét, és hanggyűjteménye gyorsan gyarapodott. Gyűjtőútjain néha elkísérve láttam, milyen végtelen türelemmel leste és várta, hogy a kiszemelt madár megszólaljon. Nevéhez fűződnek az első magyar madárhanglemezek, de megjelent több CD-je is, például a „Madárénekek a Kárpát-medencéből”, a „Magyarország békahangjai”, iskolai célokat szolgált a „Magyarország vadon élő emlősei” és az „Állatok a ház körül”.
Dr. Országh Mihály magnóval és madárhang felvevő parabola mikrofonnal (Fotó: Schmidt Egon).
1970-ben az angol BBC által meghirdetett állathang gyűjtő versenyen 12 ország 237 résztvevője között a 3. díjat nyerte el. Munkásságát Pro Natura emlékéremmel ismerték el, mint IX. kerületi lakost az önkormányzat Ferencváros érdemrenddel tüntette ki.
Hanggyűjtő útra indult akkor is, amikor 1984-ben autóbaleset érte és fél szemét elveszítette, majd a bokrok közti bujkálás és madárhangokra történt várakozás alatt szerzett kullancs csípések okozta Lyme-kór és cukorbetegsége miatt 2002-ben a másik szemére is megvakult. Lelkierejére jellemző, hogy ez sem törte meg, számítógéphez értő barátai segítségével tovább dolgozott, gyűjtött anyagát rendszerezte. Nevét örökre beírta a magyar madárhang kutatás történetébe.
Schmidt Egon
Dr. Ország Mihályt 2010. szeptember 9-én helyezték örök nyugalomra a Kozma utcai temetőben. Az engesztelő szentmise 2010. szeptember 15-én 17.30 órakor lesz a Bakáts téri templomban.