Ugrás a tartalomhoz

EGYÜTTMŰKÖDÉS A NATÚRPARKOKÉRT

2013.10.21.
A Magyar Natúrpark Szövetség kezdeményezésére létrejött  együttműködésben a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezet- és Természetvédelemért Felelős Helyettes Államtitkársága a szabályozást és felügyeletet ellátó, a koncepció megalkotását koordináló partnerként, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet a vidékfejlesztési programokat tervező és támogató szakmai műhelyként, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat pedig a jó gyakorlatok terjesztőjeként vesz részt. A partnerek megállapodás szerinti munkájukat éves feladat meghatározás szerint, eredményeiket évente közösen értékelve végzik.

A partnerek együttműködési megállapodását dr. Rácz András a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkára, dr. Medgyasszay László a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnöke, dr. Mezőszentgyörgyi Dávid, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet főigazgatója, valamint Básthy Béla a Magyar Natúrpark Szövetség elnöke írta alá 2013. október 18-án Kőszegen, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontjában.



A natúrparkok a természeti és kulturális értékekre építő, azokat hasznosítva, fenntartható módon megőrző vidékfejlesztés szervezeteiként ismertek Európa számos országában. Tevékenységük során tájszintű együttműködések kialakítására, azon belül pedig négy kiemelt területre, a természetvédelemre, a környezeti nevelésre, a natúrparki turizmusra és kikapcsolódásra, valamint a fenntartható vidékfejlesztésre koncentrálnak. Magyarországon az 1990-es évek közepétől ismertek az első natúrpark alapítási kezdeményezések, a natúrpark fogalmát a természet védelméről szóló törvény 2004-ben definiálta. A natúrpark címet a természetvédelemért felelős miniszter adományozza azon szervezetek részére, amelyek azt a megfelelő dokumentáció benyújtásával kérelmezik. Magyarországon jelenleg 7 natúrpark rendelkezik miniszteri névhasználati engedéllyel. A natúrparkok és a natúrpark alapítását célul kitűző szervezetek 2005-ben alapították meg érdekegyeztető és érdekképviseleti szervezetüket a Magyar Natúrpark Szövetséget. A Szövetség 2011-ben megválasztott jelenlegi elnöksége kiemelt céljának tekinti a magyar natúrpark mozgalom támogatását, a magyar természetvédelem és vidékfejlesztés rendszerébe szervesen illeszkedő natúrparki hálózat fejlesztését, a magyar és nemzetközi hálózatokban folyó szakmai munkába való bekapcsolódást. E célok megvalósítása érdekében a Szövetség együttműködést kezdeményezett a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezet- és Természetvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárságával, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózattal valamint a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézettel. Az együttműködő felek képviselői 2013 áprilisában közösen vettek részt Berlinben a Német Natúrparkok Szövetsége 50 éves jubileumi konferenciáján, ahol a Magyar Natúrpark Szövetség hat másik európai natúrpark szövetséggel együtt fogadta el az Európai Natúrparkok Nyilatkozatát „Erős natúrparkok – erős vidéki térségek” címmel.

A berlini találkozó után a négy partner szorosabbra fűzte együttműködését, melynek célja a magyar natúrparki koncepció elkészítése, a natúrparkok magyarországi működési feltételeinek egyeztetése és pontos megfogalmazása, a magyar natúrparkok fejlesztése. A munka eredményeként egy olyan koncepció készül el, melynek megalkotásában és megvalósításában is aktívan részt vesznek a közvetlenül érintettek, a natúrparkok képviselői. A koncepció pontosítja a natúrpark fogalmát, részletesen szabályozza a natúrpark cím használatának feltételeit, a natúrparkok tevékenységének nyomon követését, értékelését. Az együttműködés kijelöli a natúrparkok fejlesztésének lehetséges irányvonalait, pénzügyi és szervezeti keretfeltételeit, javaslatokat fogalmaz meg az európai uniós források natúrparkokat segítő felhasználására. Az együttműködésben a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezet- és Természetvédelemért Felelős Helyettes Államtitkársága a szabályozást és felügyeletet ellátó, a koncepció megalkotását koordináló partnerként, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet a vidékfejlesztési programokat tervező és támogató szakmai műhelyként, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat pedig a jó gyakorlatok terjesztőjeként vesz részt. A partnerek megállapodás szerinti munkájukat éves feladat meghatározás szerint, eredményeiket évente közösen értékelve végzik.

Sáv bezárása