Ugrás a tartalomhoz

Levert fecskefészket látott?

Számos cikk, illetve sajtóközlemény hívja fel figyelmünket a fecskék védelme szempontjából kiemelkedő április-májusi időszakra. Ekkorra tehető ugyanis a telelési területekről visszatérő madarak első költési időszaka.

Mindazonáltal sajnos évről-évre olyan hírek is rendszeresen napvilágot látnak, amelyek alapján felületesen azt a téves következtetést is le lehetne vonni, hogy a fecskefészkek a téli időszakban, akár egészen március végéig minden további nélkül eltávolíthatóak, megsemmisíthetőek. Éppen ezért rendkívül fontos kiemelnünk, hogy az összes hazai fecskefaj és azok élőhelyeként fészkük is teljes, egész éven át tartó védelmet élvez. A védelemben a lakosságnak hatalmas szerepe és kiemelt felelőssége van. Az alábbiakban ismertetjük a fecskék védelmének jogszabályi és szakmai hátterét.

Molnárfecske (Delichon urbicum) a fészkén © Dr. Nagy Gergő

Jogszabályi és szakmai háttér

A védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet értelmében valamennyi Magyarországon költő fecskefaj, a partifecske (Riparia riparia), a molnárfecske (Delichon urbicum), a füsti fecske (Hirundo rustica) és a hazánkban újabban megjelent és eddig bizonyítottan mindössze egyetlen alkalommal költő vörhenyes fecske (Hirundo daurica) is védett faj. Előbbiek természetvédelmi értéke példányonként 50.000 Ft, míg utóbbié 25.000 Ft.

A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 43. § (1) alapján tilos a védett állatfajok egyedének zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása.

A védett állatfajok védelmére, tartására, hasznosítására és bemutatására vonatkozó részletes szabályokról szóló 348/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet értelmében a védelemben részesülő állatfaj egyede által lakó-, élő-, költő-, búvó- vagy pihenőhelyként használt épületrészen külső felújítás vagy karbantartás a természetvédelmi hatóság engedélyével végezhető. E tevékenység engedélyezhető, ha az nem veszélyezteti az egyed élettevékenységét, túlélési vagy szaporodási esélyeit, továbbá fennmaradását. A természetvédelmi hatóság az engedélyben meghatározza a tevékenység végzésének feltételeit.

A gyakorlatban ez valóban azt jelenti, hogy szükség esetén a természetvédelmi hatóság adhat engedélyt a fecskefészkek eltávolítására, de csak abban az esetben ha nincs egyéb alternatív megoldás, és akkor is a fészkek eltávolítása nem érintheti a költési időszakot (azaz nagyjából március közepéig lehet elvégezni a fészkek eltávolítását). Azonban az esetek döntő hányadában ez a beavatkozás szükségtelen, ugyanis a fecskék ürülékszennyezése – mint az ember-fecske konfliktusok hátterében álló legfőbb probléma – megszüntetését kiválóan szolgálja a fecskepelenkák épületekre való felszerelése. Ez a madárvédelmi higiéniai kiegészítő eszköz egy fészkenként legalább 30×20 cm körüli fa, fém vagy műanyag lap, amit közvetlenül a fészek alá szerelünk fel. A fecskepelenka felfogja az etető madarak és a fiókák ürülékét, így a fészek alatti terület tiszta marad.

Fecskefajaink védelme, a meglévő tradicionális fészektelepek kímélete azért is különösen fontos, mert összessségében a Magyarországon rendszeresen költő valamennyi fecskefaj állománya erősen csökken; az elmúlt közel két évtizedben megfeleződött a hazai fecskeállomány, azaz mára minden második madár eltűnt az ereszek alól. Ugyanakkor a klímaváltozás miatt egyre fontosabbá válik a madárcsoport szerepe az emberek, társ- és haszonállataink egészségvédelme szempontjából, hiszen az egészségünket veszélyeztető és mezőgazdasági kártevő szúnyogok és legyek elleni biológiai védekezésben óriási szerepe van adott fajok képviselőinek. Így nem nehéz belátnunk, hogy védelmük nemcsak jogszabályi kötelezettség, hanem közös, jól felfogott érdekünk is.

Füsti fecske (Hirundo rustica) © Dr. Nagy Gergő

Mit tehetünk levert fecskefészkek észlelésekor?

Amennyiben fecskefészkek leverését tapasztaljuk költési időszakban, vagy felmerül a gyanú, hogy azt költési időszakon kívül, de engedély nélkül tették, úgy az illetékes természetvédelmi hatósághoz fordulhatunk (esetleg a területileg illetékes nemzeti park igazgatósághoz, de hatóságként majd mindenképpen csak a kormányhivatal tud eljárni) az alábbiak szerint:

  1. Bizonyító fényképfelvételek készítése fényképezőgéppel, okostelefonnal.
  2. Bejelentés elküldése az illetékes természetvédelmi hatóságként eljáró megyei kormányhivatalhoz, másolatban érdemes elküldeni az adott nemzeti park igazgatósághoz is. A bejelentésben tüntessük fel a pontos helyszínt és az időpontot, valamint a cselekményt a lehető legrészletesebben írjuk le. A természetvédelmi hatóságként eljáró kormányhivatalok és nemzeti park igazgatóságok elérhetőségeit fenti linkekre kattintva tudjuk elérni.
  3. Amennyiben gyorsítani szeretnénk a folyamatot, érdemes a fenti linken elérhető nemzeti park igazgatóságokhoz fordulni a központi telefonszámon, ezt követően amennyiben indokolt, ők majd értesítik az illetékes természetvédelmi hatóságként eljáró kormányhivatalt.
  4. A bejelentésről minden esetben írásos visszajelzést kell kapni.

Hasonló témákban részletes leírást talál a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján.

Sáv bezárása