Bél-kő természetvédelmi terület

A Béli medencéből 500 méter relatív magasságával kiemelkedő mészkőtömeg Bélapátfalva és környezete meghatározó táji eleme, a Bükk-hegység egyik legjelentősebb pontja, a Bükk-fennsík déli és északi oldalán futó ún. „kövek vonulatának” meghatározó indító tagja. Kiemelkedő földtani, földrajzi és biológiai jelentősége miatt a Bükk geológiai, természeti gyújtópontja.
A Bél-kő a Bükk összetett, bonyolult földtani rendszerében is különleges helyet foglal el. A Bükk-fennsík tektonikailag kiemelt mészkőblokkjának délnyugati csúcsa, amely harmadidőszaki szerkezeti vonalak mentén északi irányba kissé elmozdult, mintegy „letört” a Fennsíkról. Kiemelt szerkezeti helyzetét mutatja, hogy a régi palabányában a bányászatnak köszönhetően kibontva megfigyelhető a Központi- és Déli-Bükk tektonikus találkozási zónája, ahol is az előző egység triász karbonátos kőzetei szerkezeti vonal mentén érintkeznek a déli egység jurakorú agyagpala- és mészkő-, illetve mélytengeri bazaltösszletével. A vetősíkot alkotó mészkőfalon oldásos karsztjelenségek és egy romkürtő (barlang) maradványai is megfigyelhetők.
A hegy legidősebb felszíni kőzete a Bél-kő fehér szikláit alkotó, középső-felső triász nagy vastagságú, karbonátplatform fáciesű, világos szürke, anchimetamorf mészkő (Bükkfennsíki Mészkő Formáció).
A Répáshutai Mészkő Formáció vöröses árnyalatú zátonymészköve a Bél-kő délkeleti részén jelentkezik, viszonylag kis vastagságban. A mészkőbánya feltárta meredek, keskeny redőkben jelentkező gyűrt formáját. A Bél-kő déli oldalán a Központi Bükk triász kőzeteivel feltolódási vonal mentén érintkeznek a Déli Bükk középső-felső-jura képződményei. A Lökvölgyi Formáció sötétszürke, fekete palás kőzetei turbidit sorozatokból (sorozatos tengeralatti zagy árakból lerakódott üledék) épülnek fel. Az jura óceán szétnyíló alzatán (riftesedés) törtek a felszínre a tömeges bazalt, pillow (párna) lávák és hialoklasztitok, együttesen a Szarvaskői Bazalt Formáció. Legszebb feltárása a Szász-bérc útbevágásában látható.

A Bükk-fennsíkból félszigetszerűen kinyúló Bél-kő változatos növényvilágot rejt. Láthatunk itt havasi, alhavasi fajokat – mint például a havasi ikravirág, a havasi iszalag, a korai szegfű, a hármaslevelű macskagyökér, a fürtös kőtörőfű -, amelyek az északi falakon kialakult magyar nyúlfarkfüves sziklagyepekben és a kárpáti hatásokat tükröző kárpáti mészkősziklagyepben, valamint hársas-berkenyés sziklaerdőkben, sziklai cserjésekben lelhetők fel. Továbbá találkozhatunk itt a délnyugat felől felhatoló szárazságtűrő (xerotherm) kontinentális, szubmediterrán növényfajokkal is – mint például a cserszömörce, a gérbics, a harangcsillag, a tarka imola, a borzas vértő -, melyek pedig a délies fekvésű, erős napsugárzásnak kitett sziklákon lévő mészkősziklagyepekben, lejtősztyepprétekben, sajmeggyes bokorerdőkben és melegkedvelő tölgyesekben élnek.
A Bél-kő tehát különleges földrajzi helyzetéből adódóan kedvező életteret biztosít a legkülönfélébb elterjedésű növényfajoknak, ugyanakkor – mint refúgium jellegű terület – különböző éghajlati korszakok növényeit mentette át napjainkig. A reliktum jellegű növények mellett a Kárpát-medence több bennszülött faja is megtalálható itt: például a magyarföldi husáng, a magyar nyúlfarkfű, a pannon madárbirs és a Sadler-imola. A hegy kiemelkedő botanikai értéke a mediterrán hegyvidékekben otthonos szirti pereszlény, amely hazánkban csak a Bél-kőn fordul elő.

A Bél-kőéhez hasonlatos sziklai faunát legközelebb a Balkán-félsziget hegyvidékein – a Pirin-hegységben és a Rilában – találunk.
A Bél-kő északi lejtőjén lévő idős bükkösök legjellegzetesebb lepkéje a T-betűs pávaszem, a gyöngyvessző-cserjések jellegzetes nappali lepkéje a nagy fehérsávoslepke. A déli oldal meleg sziklagyepen és molyhostölgyes erdőszegélyeiben az égszínkék hangyaboglárka, a kőtörmelékes, varjúhájakkal borított gyepeken pedig a kisszemes csinosboglárka él.
A kétéltűek közül árnyas, nedves élőhelyeken bukkanhatunk a nagy termetű gyepi békára, a kisebb erdei békára, a lomha barna varangyra és a sárga-fekete mintázatú foltos szalamandrára. A hüllőket leginkább a mészkősziklák repedéseiben rejtőzködő fali gyík és a gazdag cserjeszintű melegkedvelő erdőkben élő erdei sikló képviseli. Az erdők övezte hegyorom madárvilága is rendkívül gazdag. A hegytető fölött minden évszakban hollók sokaságát láthatjuk, amint gyakran összetűznek a visszatelepülő, gyors röptű nagysólymunkkal, a vándorsólyommal és a környéken költő egerészölyvekkel.

A Bél nemzetség hajdani szállás területe fölé magasodó Bél-kő e vidék szent hegye, melynek csúcsán még a közelmúltban is áldozatot mutatott be a környék lakossága: Apostolok oszlása napján (július 15.) az új lisztből sütött első kenyeret, mint szentelményt felvitték a hegyre és a mészkőszikla tetejére helyezték. A Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt monostor temploma a középkorban búcsújáró hely lett. A ciszterci monostor, melynek történetében nevezetes dátum 1241: a vesztes muhi csatából menekülő IV. Béla királyt itt éri be egy üldöző tatár csapat. A Bél-kő délkeleti oldalában Baranyi István remete 1720 körül épített remetelakot és kápolnát. A kicsiny Szentháromság remeteség 6 x 4 méter alapterületű kápolnájának csak az alapfalait találjuk meg a Disznós-kút nevű – mára elapadt – forrás mellett.

Forrás: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság