Dabasi-turjános természetvédelmi terület

A Pest vármegyei Duna-völgyi Lecsapoló és öntöző Társulat 1912. október 17-én kapott jogerős engedélyokiratot a Duna-völgyi főcsatorna megépítésére. A sokáig húzódó építési munkák, a sok tervváltoztatás, a többféle rendeltetés miatt ellenőrizhetetlen vízjárású, ma már csak Átok-csatornának nevezett mű sem csapolt le minden területet.

A terület fennmaradását az Ős Duna elvándorlása után a környező homok hátságról leszivárgó vizek és a felszín közelében lévő vízzáró, egykori tavi iszap felett kialakult időszakos magas talajvízállás biztosítja. Ezen az alapkőzeten a mélyedésekben tőzegképződés és láposodás indult, míg a magaslatokat csekély mértékben lepelhomok borítja.

Európában a hasonló termőhelyeket a mezőgazdaság már átalakította, és így különösen jelentős a közel természetes állapotában fennmaradt élőhely, és az ott található fajokban rendkívül gazdag társulások megóvása.

A Dabas melletti védett területen lévő mocsárszemek (a homokbuckák közötti mélyedésekben kialakult nyirkos teknők, laposok) és a turján (ez az ingoványos, mélyen fekvő rét) a pusztulóban lévő alföldi ősi láperdők egykori képét idézi. A kőrises égerláp erdő lombkoronaszintjét az éger és a magyar kőris alkotja. A cserjeszint kutyabengében és kányabangitában gazdag. A gyepszint lágyszárú növényei közül említésre méltó a parti sás, a mocsári sás és a széleslevelű békakorsó. Ritkaság a fák tövén élő szálkás pajzsika és a tőzegpáfrány. Nagy tömegben virít májusban az erdei víztükrön a békaliliom.
A terület legnagyobb nevezetessége a kosborfélék páratlan gazdagsága. A homoki kaszálók a legritkább orchideák (kosborfélék) utolsó termőhelyei, tíz, jórészt igen ritka orchideafélének biztosít a terület zavartalan tenyészőhelyet.

E területen, a vízállások növényzetén, a mocsári kutyatejen élt (és talán él még) egy magyar különlegesség, egy éjjeli lepke a Metelka-medvelepke hernyója. A lepkét Metelka Ferenc dabasi gyógyszerész találta meg 1859-ben. A gyűjtők szerzési vágya és a lecsapolás a csak itt előforduló lepkefaj eltűnéséhez vezetett (1941-ben). Időközben Orgovány környékén újabb példányokat találtak.

A madarak közül említésre méltó a fokozottan védett nagy póling, hamvas rétihéja és a haris előfordulása.

Főbb veszélyeztető tényezők és speciális védelmi feladatok

A Kiskunság turjánosain, pusztáin e században végrehajtott lecsapolások megváltoztatták annak ősi jellegét, elpusztították flóráját, faunáját, tönkretették tájképi szépségét. Pusztulnak a nádasok, a mocsárszemek, a rétek, s velük az állatvilág. Helyüket elfoglalják – a lecsapolt területeken – a kietlen szikesek, száraz homokpusztai gyepek.

A természetvédelem érdeke a további vízveszteség megakadályozása, a vizek visszatartása. További feladat a védett értékeket veszélyeztető műtrágyázás visszaszorítása.

Forrás: Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság