Vissza az előző oldalra
Felismerve a beporzás mint ökoszisztéma-szolgáltatás mezőgazdasági termelés és élelmezés-biztonság tekintetében jelentkező rendkívüli jelentőségét, a Rendelet külön célkitűzéseket fogalmaz meg a beporzó rovarok állományainak, és sokféleségének (fajdiverzitásának) fennmaradásához és javításához szükséges intézkedések tekintetében. A Rendelet 10. cikke ennek kapcsán olyan intézkedések azonosítását és megvalósítását írja elő, amelyek segítségével 2030-ig megállítható a beporzó rovarok állománynagysága és fajdiverzitása tekintetében tapasztalható negatív trend, majd ezt követően mindkét mutató mentén növekedés érhető el, egy előzetesen megállapított kedvező célérték eléréséig. A kedvező célértékek meghatározásának módszertanát egy 2028 decemberéig megjelenő EU végrehajtási rendelet rögzíti.
A jelzett két mutató – az állománynagyság és a fajdiverzitás – alakulásának nyomon követhetősége érdekében a Rendelet egy új monitorozó rendszer bevezetését is előírja, amelynek módszertanát egy hamarosan megjelenő, EU felhatalmazáson alapuló jogi aktus fogja rögzíteni.
Az EU felhatalmazáson alapuló jogi aktusának tervezett szövege:
1. A felhatalmazáson alapuló jogi aktus háttere
1.1. Általános háttér és célkitűzések A beporzók létfontosságú szerepet játszanak jólétünk, élelmiszerbiztonságunk és a természet fennmaradása szempontjából. A növények szaporodását azáltal segítik elő, hogy lehetővé teszik a megtermékenyülést a virágpor átvitelével a virágok hím és női részei között. Ezzel a termesztett és vadon élő virágos növényfajok körülbelül négyötödét támogatják Európában – éjjel és nappal egyaránt. Az európai beporzók elsősorban rovarok: méhek, zengőlegyek, lepkék és éjjeli lepkék.
Az Európai Unióban a beporzók állománya az elmúlt évtizedekben drámai mértékben csökkent. Három méh-, zengőlégy- és lepkefajból egy hanyatlóban van. Tíz méh- és lepkefajból egy, illetve három zengőlégyfajból egy a kipusztulás veszélyével fenyegetett. A tudományos közösség arra figyelmeztetett, hogy beporzók nélkül számos növényfaj visszaszorulna, majd végül eltűnne, magukkal sodorva azokat az élőlényeket is, amelyek e fajoktól függenek. Ez súlyos ökológiai, társadalmi és gazdasági következményekkel járna.
E kihívás kezelésére az Európai Bizottság 2018-ban elindította az EU a Beporzókért Kezdeményezést (EU Pollinators Initiative), majd 2023-ban meghirdette a Beporzókért létrejött új megállapodást („New Deal for Pollinators”), melynek célja a fellépés további megerősítése. A 2024-ben elfogadott Természet-helyreállítási rendelet jogilag kötelező érvényű céllá tette a Beporzókért létrejött új megállapodás ambícióját.
A Rendelet értelmében a tagállamoknak legkésőbb 2030-ig javítaniuk kell a beporzók sokféleségét, valamint meg kell állítaniuk a populációk hanyatlását, majd ezt követően biztosítaniuk kell a beporzók állományának növekvő tendenciáját – amelyet 2030-tól kezdve legalább hatévente kell mérni – mindaddig, amíg a populációk el nem érik a kielégítő szintet.
A Természet-helyreállítási rendelet azt is előírja, hogy a tagállamok tudományosan megalapozott módszert alkalmazzanak a beporzók egyedszámának és sokféleségének nyomon követésére. A Rendelet felhatalmazza az Európai Bizottságot, hogy egy felhatalmazáson alapuló jogi aktus keretében határozza meg ezt a módszert (a továbbiakban: „monitorozó módszer”). A monitorozó módszernek egységes megközelítést kell biztosítania a különböző ökoszisztémákban élő beporzófajok egyedszámára és sokféleségére vonatkozó éves adatok gyűjtéséhez. A módszer alkalmazása során a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a megfigyelések megfelelő számú helyszínen történjenek annak érdekében, hogy azok kellően reprezentálják az ország teljes területét. A monitorozó módszernek továbbá egységes szemléletet kell nyújtania a beporzó-populációk trendjeinek, valamint a nemzeti helyreállítási tervek keretében hozott helyreállítási intézkedések hatékonyságának értékeléséhez, a begyűjtött adatok alapján.
1.2. Jogi háttér A felhatalmazáson alapuló jogi aktus a Természet-helyreállítási rendelet 10. cikkének (2) bekezdésén alapul, amely felhatalmazza a Bizottságot arra, hogy kidolgozza és időről időre frissítse a beporzók sokféleségének és populációinak nyomon követésére szolgáló tudományos alapú módszert.
1.3. A felhatalmazáson alapuló jogi aktus tudományos alapelvei és módszertana
1.3.1. Tudományos és technikai alapok Az Európai Bizottság 2019 óta támogatja egy megbízható tudományos alapokon nyugvó, költséghatékony uniós beporzó monitorozó rendszer (EU-PoMS) kidolgozását a STING projekten keresztül. A Bizottság Közös Kutatóközpontjának (Joint Research Centre – JRC) koordinálásával a projektbe magas szintű szakértelemmel rendelkező tudósokat vontak be – többek között a beporzók biológiája, a biodiverzitás terepi vizsgálata és az ökológiai statisztika területéről –, hogy kidolgozzák az EU-PoMS tudományos és technikai megvalósítási lehetőségeit. Ezeket a lehetőségeket a SPRING projekt tesztelte és próbálta ki a gyakorlatban. A STING projekt eredményeit két JRC Technikai Jelentés foglalta össze: az első 2021-ben, a második 2024-ben jelent meg. E jelentések fektették le a felhatalmazáson alapuló jogi aktusban meghatározott monitorozó módszer korszerű, tudományosan megalapozott alapjait.
1.3.2. Átfogó megközelítés A felhatalmazáson alapuló jogi aktus egy olyan monitorozó módszert határoz meg, amely egységes rendszert biztosít a beporzófajok egyedszámára és sokféleségére vonatkozó éves adatok gyűjtésére különböző ökoszisztémákban, valamint lehetővé teszi a beporzó-populációk trendjeinek és a tagállamok által alkalmazott helyreállítási intézkedések hatékonyságának értékelését.
A módszer megbízható indikátorrendszert hoz létre a beporzók állományában bekövetkező változások mérésére: – egy közös beporzó indikátort, amely a gyakori beporzófajok sokféleségének és egyedszámának változásait méri, valamint – egy fajgazdagsági indikátort, amely a gyakori és ritka fajokat egyaránt figyelembe véve értékeli a beporzófajok összlétszámának alakulását.
A közös beporzó indikátor két ismert mérőszámon alapul: – az egyedszám-változásokat értékelő általános egyedszámindexen (Generalised Abundance Index, GAI), és – a fajok sokféleségét mérő Shannon–Weaver-diverzitási indexen.
Annak érdekében, hogy e mutatók számításához elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű adat álljon rendelkezésre, a monitorozó módszer tudományosan megalapozott, ugyanakkor költséghatékony megközelítést biztosít a beporzófajok egyedszámának és sokféleségének felmérésére.
Az adatgyűjtési és az értékelési megközelítés koherens módszertani csomagot alkot. Ez a csomag egyensúlyt teremt a robusztus és megbízható mutatók kidolgozásához szükséges adatmennyiség, a helyszínek minimális száma és az egyes helyszíneken szükséges adatgyűjtési erőfeszítés között. A monitorozandó helyszínek kiválasztása rétegzett véletlenszerű mintavétellel történik, ami a módszertani koherencia egyik alappillére.
1.3.3. Célfajok
Európában a virágos növények beporzását számos taxonómiai csoport végzi, köztük méhek, zengőlegyek és más legyek, nappali lepkék, éjszakai lepkék, darazsak, rolytosszárnyúak és bogarak. Bár elviekben minden beporzócsoportot figyelembe kellene venni a monitorozás során, a jelenlegi szakmai és infrastrukturális kapacitások indokolttá teszik a vizsgálat fókuszának leszűkítését a méhekre, zengőlegyekre, nappali lepkékre és nagyobb testű éjszakai lepkékre. Ez lehetővé teszi, hogy a tagállamok hatékonyan alkalmazzák a módszertant, miközben lehetőség nyílik arra, hogy a későbbiekben – a megfelelő szakmai háttér kiépítésével – további csoportokkal bővítsék a monitorozást. A kiválasztott négy csoport jól reprezentálja a beporzók sokféle ökológiai szerepét, legyen szó mezőgazdasági, erdei, városi vagy természetes – kezeletlen – élőhelyekről, és lefedi mind a nappali, mind az éjszakai beporzási folyamatokat.
A természet-helyreállítási rendelettel összhangban a monitorozás kizárólag a vadon élő beporzófajokra terjed ki. Ennek értelmében a háziméh (Apis mellifera) nem tartozik a felhatalmazáson alapuló jogi aktus hatálya alá, mivel jellemzően emberi gondozás alatt áll, természetes – azaz vad – populációi csak korlátozott számban fordulnak elő. A vad és gondozott háziméh-állományok elkülönítése a terepen rendkívül nehéz, ami aránytalan terhet róna a monitorozási tevékenységre.
Az idegenhonos beporzófajok többnyire nem támogatják a bennszülött beporzóközösségek működését, sőt, egyes esetekben kifejezetten veszélyt jelenthetnek rájuk. A tagállamok dönthetnek úgy, hogy ezen fajokat is bevonják a monitorozásba – elsősorban az elterjedésük nyomon követése érdekében –, de ezek a fajok nem kerülnek bele a beporzók egyedszámát és sokféleségét vizsgáló trendek értékelésébe.
1.3.4. Fajszintű azonosítás
A Természet-helyreállítási rendelet előírja, hogy a beporzók egyedszámára és fajgazdagságára vonatkozó adatokat különböző ökoszisztémákban kell gyűjteni. Ez elengedhetetlenné teszi az észlelt vagy befogott egyedek fajszintű azonosítását.
A felhatalmazáson alapuló jogi aktus ugyanakkor rugalmasságot biztosít a tagállamok számára az alkalmazott fajazonosítási módszerek megválasztásában, amennyiben azok tudományosan megalapozottak. A transzektek terepi bejárása során az azonnal, helyszínen azonosított egyedek aránya várhatóan nőni fog a szakértői kapacitás fokozatos bővülésével.
1.3.5. A megfigyelési helyszínek kiválasztása
A költséghatékony monitorozás kulcsa, hogy minimális erőforrás-ráfordítással kellő mennyiségű és minőségű adat álljon rendelkezésre. A felhatalmazáson alapuló jogi aktus ezért meghatározza a monitorozáshoz szükséges minimális mintaterületszámot, amely biztosítja, hogy az eredmények reprezentatívak legyenek az adott tagállam teljes területére nézve. Ennek érdekében a monitorozandó helyszíneket véletlenszerűen kell kijelölni az ország teljes területén. E követelmény elhagyása torzított adatokat eredményezhetne, ezáltal aláásva az eredmények megbízhatóságát. A véletlenszerű mintavétel a tudományosan megalapozott monitorozás egyik alappillére. A rétegzett mintavétel célja, hogy a legfontosabb ökoszisztéma-típusok és biogeográfiai régiók arányosan jelenjenek meg a kiválasztásban, így biztosítva az eredmények ökológiai lefedettségét.
A minimálisan szükséges mintaterületszám meghatározása tudományos alapon történt: szakirodalmi áttekintés, szintetikus és valós monitorozási adatok elemzése, statisztikai megbízhatósági vizsgálatok, valamint szakértői értékelés szolgált alapul. A modellezés során azt vizsgálták, milyen kapcsolat van a megfigyelési helyszínek száma, a gyakori beporzók populációváltozásainak kimutathatósága (statisztikai erő), valamint annak valószínűsége között, hogy a vizsgálat legalább a fajok 30%-ára elegendő adatot szolgáltasson. Ezeket a számításokat minden tagállamra külön végezték el, figyelembe véve, hogy a Természet-helyreállítási rendelet országos szinten határoz meg jogilag kötelező célkitűzést a beporzókra vonatkozóan. A szükséges mintaterületszámot leginkább a fajgazdagság és a felszínborítási változatosság határozta meg – ezek az értékek országonként jelentősen eltérhetnek. Az ország területi nagysága csak közvetetten, ezen változók közvetítésével gyakorolt hatást az eredményekre. Az országméretnek csak korlátozott és a felszínborítás heterogenitását és a fajgazdagságot közvetve érintő hatása volt. Ezért még a kisebb területű tagállamok esetében is indokolt elegendően nagy számú megfigyelési helyszínt kijelölni. Ez teljes mértékben megfelel a statisztikai tudomány alapelveinek. Egy statisztikai populációból (azaz egy tagállam teljes területéről) származó minta abszolút méretét – azaz a megfigyelendő helyszínek minimális számát – elsősorban a populáció varianciája határozza meg, nem pedig a minta és a populáció relatív mérete. Mivel a fajgazdagság és a felszínborítás változatossága jelentősen eltér az egyes tagállamok között, ezek a tényezők meghatározó szerepet játszanak a mintaméret meghatározásában.
A módszer a megfigyelési helyszínt egy 2×2 km-es négyzetként definiálja, amelynek középpontja a LUCAS főrácspontjára esik. Ez a megközelítés rugalmasságot biztosít a tagállamok számára: lehetővé teszi, hogy a kijelölt négyzeten belül szabadon helyezzék el az 1 km hosszúságú transzektet vagy a fénycsapdát, miközben biztosított a helyszínek egységes, összehangolt kijelölése. A széles körben használt, megbízható LUCAS-rács lehetővé teszi a rétegzett véletlenszerű mintavételi folyamat egyszerű és átlátható végrehajtását. Emellett a rácshoz kapcsolódóan részletes földhasználati és felszínborítási adatok is elérhetők. A módszer minimális távolságokat ír elő a megfigyelési helyszínek között annak érdekében, hogy ezek térben megfelelően elosztva, az adott tagállam teljes területét reprezentálva kerüljenek kijelölésre.
A monitorozó módszer lehetőséget biztosít arra is, hogy a tagállamok a rétegzett véletlenszerű mintavétel során – előre meghatározott, opcionális kizárási szempontok alapján – kizárjanak olyan helyszíneket, amelyek megfigyelése aránytalanul nehéz vagy kivitelezhetetlen lenne (például távoli vagy megközelíthetetlen területek).
A kijelölt megfigyelési helyszínek egy adott értékelési időszak során nem változtathatók meg, mivel ez torzíthatná az adatokat és veszélyeztetné az összehasonlíthatóságot. Amennyiben valamelyik helyszín időközben megközelíthetetlenné válik, a módszer egyértelmű eljárást ír elő a cserére vonatkozóan.
1.3.6. Terepi adatgyűjtési protokollok
A nappal aktív beporzók (méhek, zengőlegyek, nappali lepkék és nappal aktív molyfajok) esetében a transzekt séták jelentik a legköltséghatékonyabb adatgyűjtési módszert, amely lehetővé teszi a populációs trendek egységes értékelését. A mintavételi torzítás elkerülése érdekében kulcsfontosságú a térbeli (a transzekt nyomvonalának helye és hossza, valamint a megfigyelési sáv szélessége) és időbeli (a megfigyelés időtartama) standardizálás. A megfelelő mennyiségű és minőségű adat biztosítása érdekében a transzekt sétákat külön kell elvégezni a méhek, zengőlegyek, valamint a lepkék plusz nappal aktív molyfajok esetében.
Az éjszaka aktív lepkék esetében a fénycsapdás mintavétel a legköltséghatékonyabb módszer a populációs trendek követésére. A transzektus sétákhoz hasonlóan itt is fontos a térbeli (a csapda pontos helye) és időbeli (működési időszak) paraméterek standardizálása. A mintavételi torzítás elkerülése érdekében egységes követelményeket kell alkalmazni a fénycsapdák kialakítására vonatkozóan, ugyanakkor figyelembe kell venni az északi szélességeken jellemző eltérő fényviszonyokat is.
1.4. Egyszerűsítés, az adminisztratív terhek csökkentése és költséghatékonyság
A felhatalmazáson alapuló jogi aktusban rögzített monitorozási módszer célja, hogy tudományosan megalapozott módon mérje a beporzó-populációk állapotát és sokféleségét, miközben a lehető legkisebbre csökkenti a tagállamokra háruló adminisztratív és anyagi terheket.
Bár a beporzók több tízezer fajt ölelnek fel, számos különböző rovarrendből, a módszer a megfigyelési kört négy fő csoportra szűkíti: a méhekre, zengőlegyekre, lepkékre és nagyobb testű éjszakai lepkékre. E csoportok esetében a monitorozási kapacitás vagy már rendelkezésre áll, vagy rövid távon, költséghatékonyan kialakítható. A tagállami terhek további csökkentése érdekében a módszer kizárólag a nagyobb testű éjszakai lepkéket foglalja magában, mivel ezek azonosítása képfelismerő rendszerek és mesterséges intelligencia alkalmazásával is jól támogatható.
A módszer megkülönbözteti a gyakori és ritka beporzófajok megfigyelését. A ritka fajok esetében célzott terepi felmérések szükségesek, az ismert előfordulási helyeken. Ez lényegesen hatékonyabb erőforrás-felhasználást tesz lehetővé, mint ha a ritka fajokat is bevonnánk a gyakori fajokra kialakított rétegzett, véletlenszerű mintavételi rendszerbe. E módszertani megközelítés lehetővé teszi, hogy a gyakori fajok megfigyelésére kijelölt helyszínek számát a szükséges minimumra csökkentsük. E minimális szám elegendő adatot biztosít ahhoz, hogy a gyakori fajok legalább 30%-ára vonatkozóan megbízható becslések készülhessenek az egyedszám alakulásáról. A célzott megfigyelés csak az IUCN európai vörös listáján szereplő, kritikusan veszélyeztetett fajok esetében kötelező, és a tagállamok ezt a számot 15-re korlátozhatják. Magyarország esetén nincs 15 kritikusan veszélyeztetett kategóriába sorolt faj a méhek, zengőlegyek, nappali és éjszakai lepkék közt.
A felhatalmazáson alapuló jogi aktus széles mozgásteret biztosít a tagállamok számára a megfigyelési helyszínek számának és elhelyezkedésének meghatározásában. Rögzíti ugyanakkor a tagállamonkénti minimális helyszámot, amely a megfigyelési erőfeszítés alsó határát jelenti – ez szükséges ahhoz, hogy statisztikailag megalapozott módon lehessen nyomon követni a beporzók sokféleségének és állományainak alakulását. Ezen felül rugalmas szabályokat is tartalmaz, amelyek lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy kizárják a mintából azokat a helyszíneket, amelyek túl távol esnek, vagy fizikailag nem elérhetők.
A tagállamok használhatják a már korábban kijelölt megfigyelési helyszíneiket, amennyiben azok megfelelnek a felhatalmazáson alapuló jogi aktusban meghatározott kiválasztási szabályoknak.
A terepi megfigyelések éves időszakát, valamint az optimális környezeti feltételeket a tagállamok saját hatáskörben határozhatják meg. Hasonlóképp szabadon dönthetnek arról is, hogy a kijelölt négyzeten belül hová helyezik el a transzekt nyomvonalát vagy a fénycsapdát, valamint maguk határozhatják meg a fénycsapdák legmegfelelőbb kialakítását.
A fenti rugalmassági elemek célja, hogy a monitorozó módszer alkalmazása során a technikai követelmények, az adminisztratív terhek és a logisztikai kihívások a lehető legalacsonyabbak legyenek. Mindez biztosítja, hogy a tagállamok a Természet-helyreállítási rendeletben meghatározott célkitűzéseket a lehető leghatékonyabban, költségtakarékosan érhessék el.
1.5. A tagállamok támogatása a felhatalmazáson alapuló jogi aktus végrehajtásában
Az Európai Bizottság jelentős erőforrásokat mozgósított annak érdekében, hogy elősegítse a tagállamok felkészülését, és hozzájáruljon a szükséges kapacitás kiépítéséhez és a monitorozó módszer bevezetésére való felkészüléshez.
A SPRING projekt célzott támogatást nyújtott a tagállamok számára az adminisztratív és technikai háttér megerősítésében, míg a STING projekt egy technikai segítségnyújtó szolgáltatást (helpdesk) biztosított a nemzeti hatóságok számára a módszer bevezetésének megkönnyítése érdekében.
A Bizottság jelenleg is támogatja a terepi megfigyelők képzését a beporzók monitorozására és azonosítására az EPIC projektek (EPIC-bee, EPIC-fly és EPIC-butterfly) keretében.
Ezen túlmenően a Bizottság támogatja a beporzók megfigyeléséhez szükséges taxonómiai eszközök fejlesztését is – többek között az ORBIT és a Taxo-Fly projektek révén, valamint a Horizon Europe keretprogramhoz tartozó TETTRIs és MAMBO projekteken keresztül.
1.6. Szinergiák más szakpolitikákkal
A Közös Agrárpolitika stratégiai terveiről szóló rendelet I. melléklete kimondja, hogy a beporzók állapotának értékelése a vonatkozó uniós intézkedések és beporzó indikátorok felhasználásával történjen. A felhatalmazáson alapuló jogi aktusban meghatározott beporzó indikátorok teljes mértékben megfelelnek ennek a célnak.
2. A felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadása előtti egyeztetések
2.1. Tagállamok és érintettek bevonása
A felhatalmazáson alapuló jogi aktus tervezetéről a tagállamokkal és az érdekelt felekkel az EU Biodiverzitási Platformján, egy bizottsági szakértői csoporton keresztül zajlott a konzultáció a következő alcsoportokban és üléseken:
Sáv bezárása