A Vidékfejlesztési Program agrár-környezetgazdálkodási programjának keretében meghirdetett zonális természetvédelmi célprogramok (tematikus előírás csoportok) az ún. Magas Természeti Értékű Területeken (MTÉT) támogatják a gazdákat a természetkímélő gazdálkodási módok kialakításában és fenntartásában. E területeken a természetközeli, természetkímélő mezőgazdasági hasznosítás fenntartása különösen fontos feltétele a táj(karakter), az élővilág, valamint az épített és kulturális értékek hosszú távú megőrzésének. A Magas Természeti Értékű Területek közel fele hazai vagy EU-s szintű természetvédelmi oltalom alatt áll (védett természeti terület és/vagy Natura 2000 terület).

A 2002-ben a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program keretében kísérleti jelleggel 11 modellterületen indult el a program, akkor még Érzékeny Természeti Területek elnevezéssel. A területek kijelöléséről, lehatárolásának módjáról az érzékeny természeti területekre vonatkozó szabályokról szóló, mai napig hatályos 2/2002. (I. 23.) KöM-FVM együttes rendelet gondoskodott.

2004-ben a Nemzeti Vidékfejlesztési Program keretében- a MePAR rendszerben már szereplő – 15 mintaterületen folytatódott és 2009-től – az időközben elvégzett felülvizsgálat alapján – további tíz helyen, összesen 25 kijelölt MTÉT területen indulhatott újra a természetkímélő, természetközeli gazdálkodás támogatása.

A Vidékfejlesztési Program keretében 2016-2020-as programozási időszakban három új területtel (Fertő, Jászság, Tisza-völgy) bővültek a kijelölt MTÉT-ek, így már több mint 1 millió hektár vált támogathatóvá a program keretén belül.

A támogatásra jogosult immár 28 MTÉT területen az érdeklődők önként vállalhatnak emelt szintű és emelt támogatási összegű szántóföldi és gyepterületeket célzó tematikus előírás csoportokat, miközben az agrár-környezetgazdálkodási intézkedések további lehetőségei is adottak számukra.

MTÉT-eken meghirdetett programok:
– MTÉT túzokvédelmi szántó,
– MTÉT Kék vércse-védelmi szántó,
– MTÉT Alföldi madárvédelmi szántó,
– MTÉT Hegy- és dombvidéki madárvédelmi szántó,
– MTÉT túzokvédelmi gyep,
– MTÉT Alföldi madárvédelmi gyep,
– MTÉT Hegy- és dombvidéki madárvédelmi gyep,
– MTÉT Nappali lepke-védelmi gyep.

Az MTÉT területeken igényelhető „zonális” tematikus előírás csoportok mindegyikében megtalálható a fokozottan védett földön fészkelő madárfajok védelmét célzó kötelező előírás. A kaszálás és legeltetés időbeli és térbeli korlátozása, védőzóna kijelölése az agrár-élőhelyeken előforduló talajon fészkelő madarak fészkeinek és fiókáinak védelmét biztosítja. A vetésszerkezeti előírások a célfajok életciklusában a megfelelő növénykultúrák biztosításával a célfajok szükségleteihez (pl. a túzok téli táplálékbázisát szolgáló repce, vagy a kék vércse táplálékszerzéséhez nélkülözhetetlen szálas pillangós takarmánynövények termesztése), valamint a kártevők elleni védekezéshez és a megfelelő talajállapot fenntartásához járulnak hozzá. A rovarölő szerek alkalmazásának korlátozása, a növényvédőszer hatóanyagokban alkalmazott korlátok és a növényvédőszer-mentes szegély fenntartására vonatkozó előírások a gyomfajokon található rovarokkal és lárvákkal táplálkozó madárfajok, a rágcsálóirtás tilalma pedig a ragadozómadarak táplálékbázisának megőrzését szolgálja. A Jászság MTÉT kijelölésével több mint 50 ezer hektárral bővült a túzokvédelmi célú támogatásban részesíthető terület. A Magas Természeti Értékű Területek előírásai már a korábbiakban is tartalmaztak olyan elemeket, amelyek egyes ízeltlábú fajok élőhelyeinek javítását szolgálták. A Vidékfejlesztési Program keretében önálló előíráscsoportot hirdettek meg a nappali lepkefajok védelmére.

A Vidékfejlesztési Program keretében jelenleg a következő Magas Természeti Értékű Területeken érhető el támogatás:

1. Baranya
2. Békés-Csanádi-hát
3. Bihari-sík
4. Bodrogköz
5. Borsodi-Mezőség
6. Bükkalja
7. Dévaványa és környéke
8. Dunavölgyi sík
9. Észak-Cserehát
10. Fertő
11. Gerje-Perje-sík
12. Hanság
13. Hevesi-sík
14. Homokhátság
15. Hortobágy
16. Jászság
17. Kis-Sárrét
18. Marcal-medence
19. Mosoni-sík
20. Őrség
21. Sárvíz-völgye
22. Somogy
23. Szatmár-Bereg
24. Szentendrei-sziget
25. Taktaköz
26. Tiszavölgyi-sík
27. Turjánvidék
28. Zámolyi-medence

A nemzeti park igazgatóságok a felsorolt területeken megvalósuló környezetgazdálkodási intézkedések és egyéb, a természetvédelmi szakterületet érintő agrár-vidékfejlesztési intézkedések végrehajtásában, ellenőrzésében szakértőként vesznek részt.
Partnerként együttműködve, tanácsadással segíti a területeken élő gazdálkodókat a természetvédelmi célkitűzések maradéktalan megvalósítása érdekében.

1. Baranya MTÉT

A Baranya MTÉT nagy része ártéri síkság, kisebb része pedig alacsony ármentes térség, amelyet futóhomokkal fedett enyhén hullámos síksági részek tagolnak.
A Drávasík természetes növénytakarója igen gazdag. Fontosabb erdő-társulások a talajvíz által jobban befolyásolt területeken, horpadásokban a fűz-, a nyár- és az égerligetek. Az öntés erdőtalajokon a közép-dunai tölgy-kőris-szil ligetek a jellemzőek. Ezek a társulások kis kiterjedésűek, de tájesztétikailag meghatározóak.
A gyertyános – kocsányos tölgyesekben az üde, párás mikroklíma hatására sok domb- és hegyvidéki növényfaj talált menedéket, melyek a Korcsina-csatorna mentén kis kiterjedésben még fellelhetők. Fajai: gyertyán, kocsányos tölgy, madárcseresznye, kislevelű hárs.
A vidék az erdőkön kívül bővelkedik árterekben és egykori legelőkben is. Az állattartás háttérbe szorulása miatt parlagon hagyott legelőkön és kaszálókon megkezdődött a beerdősülés folyamata.
A kornistárnics termőhelyei a karbantartott kaszálók és legelők, úgy, mint a Sellyei „reptér”, a Bogdásai Kökényesi-legelő egy kis darabja, valamint megfigyelhető még a legelőkre jellemző bogáncstársulás is. A nedves réti vegetáció védett fajai az agárkosbor, poloskaszagú kosbor, vitézkosbor és a nyári tőzike. A Nákói-mocsár növényvilága is igen gazdag, védett növényfajai közé sorolhatók a kockásliliom, a réti iszalag és a szibériai nőszirom.

Fényképezte: L’Auné Ágnes

A nagy vízfelület miatt a madárvilág igen változatos: kócsag, fehér és fekete gólya, bakcsó, szürkegém és rétisas figyelhető meg itt.
A legelők kedvező életteret biztosítanak a rágcsálóknak, úgymint az erdei pocoknak, mezei cickánynak, törpe egérnek. Az itt élő emlősök közül a nyuszt, a nyest, a mogyorós pele és a vadmacska érdemel említést. Jelentős az ártéri ligeterdők nagyvad (őz, szarvas, vaddisznó) állománya is.
Az MTÉT kijelölésének célja a térségre jellemző hagyományos gazdálkodási módok újbóli elterjedésének támogatásával a táj jellegének, természetes és fél-természetes élőhelyeinek megőrzése.

Vissza az MTÉT listához



2. Békés-Csanádi-hát MTÉT

A Békés-Csanádi síkság Csongrád és Békés megye találkozásánál található. Az ország egyik legmélyebb fekvésű, a mediterrán és a kontinentális hatások következtében szélsőséges időjárási helyzetek kialakulására hajlamos területe. A Maros ősi hordalékkúpján fekvő löszháton a Tisza, a Maros és a Hármas-Körös folyóktól mentesített árterületen feltöltődött egyenletes síkságot az egykori holtágak és medrek szabdalják fel, teszik változatosabbá. Mindezt puszták (Vásárhelyi-puszta, Kopáncsi-puszta, Montág-puszta, Királyhegyesi- vagy Blaskovics-puszta) láncolata fedte valamikor.
A jelentős tájátalakítások, emberi beavatkozások ellenére is számos értékes növényfajt őriznek a térség nedves kaszálórétjei, padkás szikesei, löszpuszta gyepjei, szikes jellegű pusztagyepjei. Kiemelkedő jelentőségű a terület az itt fészkelő madarak (fogoly, fürj, széki lile, nagy goda, túzok, szalakóta, kék vércse) és a nagy számban megjelenő vonuló madárfajok (nagy lilik, daru, nagy póling, kis póling) és a déli pusztákon élő túzokpopuláció szempontjából is.
Az MTÉT északi részét a Vásárhelyi puszta legtöbb gyepterületet őrző területei alkotják, kiegészülve a környező szántóterületekkel, ahol az adottságoktól függően extenzív jellegű gazdálkodásra való átállás, vagy visszagyepesítés megvalósítása indokolt. A gyepterületek tekintetében a hagyományos rét-legelő gazdálkodás újraélesztése, fenntartása, illetve a területre rendkívül kedvezőtlenül ható vízrendezés káros hatásainak megszüntetése, és az azelőtti állapotok visszaállítása a cél.

Fényképezte: Kocsis Péter

A terület egyik legkiemelkedőbb értékét képviselő időszakos szikes tava a Kardoskúti Fehértó, amely számos védett és fokozottan védett madárfaj, vonuló, táplálkozó és költőhelye.
Az MTÉT program célja a hagyományos rét-legelőgazdákodás újraélesztése, fenntartása, a vízrendezés kedvezőtlen hatásainak megszüntetése, a gyepterületek környezetében elhelyezkedő szántók extenzív művelésének elősegítése.

Vissza az MTÉT listához



3. Bihari-sík MTÉT

A Bihari-sík MTÉT a Berettyó-Körösvidékén található. Magába foglalja az egykor változatos alföldi táj megmaradt folyószakaszait, galériaerdőit, mocsarakat, szikes pusztákat, szikes tavakat, ősgyepeket és egyéb vizenyős füves-ligeterdős térségeket. A területre jellemző mozaikosság, a fellelhető földtani, hidrológiai értékek, az ősgyepek, és az egykori természetes erdővegetáció maradványai változatos fajösszetételű növény- és állatvilág fennmaradását tették lehetővé.
A természetes gyeptársulások, nedves kaszálók, lápos, zsombékos területek védett növényfajai többek között a korcs nőszirom és az erdélyi útifű.
Ragadozó madaraink közül fészkel itt a pusztai ölyv, a kerecsensólyom, és a rétisas. Rendszeres átvonuló és téli vendég a réti fülesbagoly.
A vízjárta, nedvesebb terülteken fészkel a nagy goda, a piroslábú cankó és a bíbic is. Az elmúlt években gyakorta megjelenik a területen a fokozottan védett, globálisan veszélyeztetett kis lilik és vörösnyakú lúd.
Különös értéket képvisel a terület nemzetközi jelentőségű túzok állománya, amely az elmúlt évtizedben enyhén növekvő létszámot mutat, védelme azonban a nagy területű füves puszták és mozaikos szántók extenzív gazdálkodását igényli. A túzokvédelem feladatainak jelentős eleme a fészkelés zavartalanságának, valamint a téli táplálékának biztosítása.

Fényképezte: Simai Gábor

Az őszi és a tavaszi vonulási időszakban jelentős számú vadlúd vonul át a Bihari-síkon, szinte kizárólag mezőgazdasági művelés alatt álló szántóterületeket használva táplálkozó helynek. Elsősorban az MTÉT nyugati területein még több helyen találhatók kék vércse telepek. A vetési varjú telepeken költő párok teszik ki a bihari kék vércse állomány jelentős részét. A telepeken költő párok megőrzése elsődleges fontosságú a faj védelme szempontjából.
Az MTÉT célja a botanikai értékek megőrzése mellett, elsősorban a fokozottan védett, védett és veszélyeztetett madárfajok állományának fenntartása, azok számára optimális élőhely és környezet kialakítása, megtartása.

Vissza az MTÉT listához



4. Bodrogköz MTÉT

A Bodrogköz MTÉT a Bodrogköz, mint törzsterület, a Bodrogzug, a Hegyalja és a Hegyköz kijelölt területein helyezkedik el.
A térség természeti szempontból jelenleg is értékes nedves területei ökológiai állapotának megtartása a környező területeken folytatott gazdálkodástól nagyban függ (kemikáliák bemosódása, a gazdálkodási módok, alkalmazott gépek, eljárások zavaró hatása).
A szomszédos vidékekhez képest a Bodrogköz éghajlata az átlagnál nedvesebb, erősen széljárta, a tavasz is később kezdődik. A téli csapadék a kora tavaszi időszakban növeli a belvízzel borított területek kiterjedését.
A régen a két folyó szeszélyes vízjárása nyomán időszakosan víz borította mocsaras tájat ma sűrű csatornahálózat szeli át (Berecki-főcsatorna, Tiszakarádi-főcsatorna, Törökéri-főcsatorna). Az ármentesítés után az állandó vizű mélyedések többsége kiszáradt és csak néhány morotva emlékeztet a táj egykori vízi világára. A természetes tavak között a Karcsa-tó, a holtágak között a kenézlői, a tározók között a vajdácskai a legnagyobb.
A térségben számos védett területet találunk úgy mint Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet, Long-erdő Természetvédelmi Terület, Tiszatelek-Tiszaberceli Ártér Természetvédelmi Terület.

Fényképezte: Zsólyomi Tamás

A területen élő növény- és állattársulások nemzetközi jelentőségű értékkel bírnak. A Kopasz-hegyen európai ritkaságnak számít a gyapjas őszirózsa, gyapjas csüdfű, valamint az itt élő 18 orchideafaj. A Bodrogzugban, a Bodrogközben és közvetlen környékükön költ az ország egyik legerősebb harisállománya, de kiemelkedő értékként megtalálható a területen a parlagi sas is. A nemzetközi jelentőségű vizes élőhely, sok vízimadár zavartalan fészkelő, vonuló, táplálkozó helye. Védett emlősei közül kiemelendők a denevérek, a terület fokozottan védett emlőse a vidra.
A területen megvalósuló MTÉT programok támogatásának legfőbb célja a változatos élőhelyszerkezet és az ehhez kapcsolódó, a tájra jellemző hagyományos gazdálkodási formák megőrzése, továbbá az élőhelyek fejlesztése érdekében a védett fajok számára kedvező gyephasznosítási formák, a legeltető állattartás újbóli elterjesztése.

Vissza az MTÉT listához



5. Borsodi-Mezőség MTÉT

Az Észak-alföldi hordalékkúp síkságon található, népiesen Kishortobágynak nevezett területen helyezkedik el a Borsodi Mezőség MTÉT. Mai formáját a Bükkből érkező patakok és a Tisza alakította ki. A száraz szikes pusztától a magassásos mocsárrétekig terjedő változatos élőhelyeit csak körültekintő gazdálkodással őrizhetjük meg.
A ma nagyrészt kultúrtáj, egykor gazdag és változatos vízi és mocsári növényvilága, miként a löszpuszták flórája is eltűnőben van. A terület flórájában az alföldi erdőspuszta hol löszön, hol sziken kialakult mozaikos fás-füves foltjainak, azok társulásainak a fajai jellemzőek. A terület növényzete a mezőgazdálkodás következményeként nagyobb részben másodlagos. A síkság eredeti állapotát reprezentáló szikesek és a folyamszabályozás után kialakult másodlagos szikesek növényzetére az ürmös és cickafarkos pusztai gyepek jellemzőek, mozaikosan váltakozva nedves sziki rétekkel és löszgyepfoltokkal.

Fényképezte: Bodnár Mihály

Kiemelt természeti értékek az állatvilágból kerülnek ki. Egy kisebb populációja él még hazánk legnagyobb madarának a túzoknak és nagy egyedszámban fészkel a szalakóta, a kék vércse. A felhagyott gyepterületek, a parlagon lévő szántók lakója a csíkos szöcskeegér, amely előfordulását hazánkban még csak itt sikerült bizonyítani. A terület 2008. óta a Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozik.
Az MTÉT rendszer bevezetésének célja a térségre jellemző változatos élőhelyszerkezet megtartása, és az ehhez kapcsolódó hagyományos gazdálkodási formák támogatása. Az élőhelyek fejlesztése, élőhelyrekonstrukció érdekében a védett fajok számára kedvező vetésszerkezetet és gyephasznosítási formákat kell elterjeszteni és megvalósítani.

Vissza az MTÉT listához

6. Bükkalja

A Bükkalja MTÉT az Északi-középhegység nagytájon belül helyezkedik el. A terület a Borsodi-Mezőség és a Bükk-hegység között képez átmenetet, a Bükki Nemzeti Parkot övező hegylábfelszín és hegységelőteri dombság mozaikos, extenzív használatú, vagy jelenleg nem művelt részeire terjed ki. A térség teljes területére jellemző a mozaikos tájszerkezet: legelők, kaszálók és szántók mozaikjai, extenzíven művelt gyümölcsösök, szőlők vegyes kultúrái, valamint erdőfoltok váltják egymást.
A terület domborzati és klimatikus adottságainak köszönhetően egyes térségekben kontinentális, mediterrán és szubmediterrán flóraelemek egyaránt előfordulnak. Megtalálható a területen az alföldi sziki erdőssztyepp karakterfaja, a sziki kocsord, de itt bontja szirmait a tavaszi hérics, a fekete kökörcsin és a piros kígyószisz is. A felhagyott legelőkön a spontán erdősödési folyamat megindulása, valamint az akác, erdei fenyő és egyéb nem őshonos fafajokból álló ültetvények telepítése a jellemző, amely veszélyezteti a fontos élőhelyeket, ellehetetlenítve számos flóra- és faunaelem megóvását.
A területen az extenzív gazdálkodás támogatása kiemelt cél, hiszen a Rigó-hegy bíboros kosbor állománya, vagy nagyezerjófű bokrai, a Vén-hegy törpemandulásai, csepleszmeggyesei, a Bála-völgy réti iszalagos kaszálórétjei, macskaherés löszgyep-foltjai mind az ilyen külterjes művelés következtében maradhattak fenn idáig. Számos hazai és nemzetközi tekintetben is kiemelkedő természeti értékkel bíró élőhellyel találkozhatunk itt, a hegyi száraz rétektől a kisebb kiterjedésű mocsarakig.
A patakokat kísérő, kiszélesedő völgyek aljában az üde körülményekhez kötődő réti csenkeszes kaszálók és mocsárrétek még ma is jellegzetesek. Különösen májusban látványosak, amikor virít a gólyahír, a réti kakukkszegfű, a szürke acat és a bakfű lilái, valamint a kúszó boglárka fényes sárga virágai színes folyamot képeznek.

Fényképezte: Kleszó András

A terület állatvilága gerinces és gerinctelen fajokban is gazdag. A Bükk erdőségeiben fészkelő ragadozómadarak a hegylábi legelőkön, szántóterületeken találhatnak terített asztalt. Kiemelkedő fontosságú a globálisan veszélyeztetett parlagi sas és a többi Európában veszélyeztetett faj, a békászósas, kígyászölyv, kerecsensólyom, valamint a vándorsólyom itt élő állománya. Számos a fenti felsorolásban is szereplő fokozottan védett ragadozómadár fontos tápláléka az utóbbi időben nagyon megritkult ürge, melynek utolsó, még megmaradt bükkaljai kolóniái csak az extenzíven, legeltetéssel kezelt gyepeken óvhatók meg.
Az MTÉT célja az extenzív gazdálkodás támogatása, elsősorban a fokozottan védett, védett és veszélyeztetett madárfajok állományának fenntartása, azok számára optimális élőhely és környezet kialakítása, megtartása.

Vissza az MTÉT listához



7. Dévaványa és környéke MTÉT

A Berettyó és Körösvidék hordalékán kialakult Dévaványai-síkon elhelyezkedő Magas Természeti Értékű Területen szinte mindenhol megtalálhatók az egykori folyómedrek, morotvák, erek és az ezekből kiemelkedő szigetek maradványai. A terület a Hortobágy-Berettyó mellett elterüleve, jellegét tekintve mentett ártéri táj, kiszárított és elszikesedett puszták és szántóföldek mozaikja.
A terület legjelentősebb ritka, veszélyeztetett, védett növénye a sziki kocsord, melynek élőhelyei a szikeserdei rét kiszáradt és elszikesedett maradványain több helyen előfordulnak. A kocsordos élőhelyek közül legjelentősebb a Szilasok és a Kecseg-tanya környéke. Ezen az élőhelyen a fő veszélyeztető tényező a környező szántók terjedésével járó beszántás.
A terület gazdag állatvilágnak ad otthont. A pusztai kaszálórétek jellemző fészkelő fajai a mezei pacsirta, a fürj, a réti fülesbagoly és a túzok. A száraz füves puszták, padkás szikesek nagy része az állattartás visszaszorultával gyomosodásnak indult. Jellegzetes füvespusztai fajok a mezei pacsirta, a bíbic, goda, piroslábú cankó. A már kevés helyen előforduló padkás szikeseken szívesen fészkel az ugartyúk és a parlagi pityer.

Dévaványa térségében jelentős a szántó területek aránya, amelyek számos – jellegzetesen a kultúrterületekhez kötődő – védett és fokozottan védett madárfajnak nyújtanak táplálkozó, vagy fészkelőhelyet. Ezek közé tartozik a túzok, ugartyúk, hamvas rétihéja, parlagi sas, réti sas, kerecsensólyom, réti fülesbagoly, bíbic, magevő énekesmadarak közül a tengelic, zöldike, sordély.
A területen további előforduló fajok közül említésre méltó a barna rétihéja, egerészölyv, fehér gólya, kék vércse, nyári lúd, vörös vércse, daru, barna kánya, gatyás ölyv.
Az ország túzokállományának mintegy 1/3-ad része él itt, amely populáció Európa szerte az egyik legéleterősebb állománynak mondható.
Az MTÉT rendszer működtetésével a legfőbb cél a térségre jellemző változatos élőhely-szerkezet megtartása, és az ehhez kapcsolódó hagyományos gazdálkodási formák megőrzésének és elterjesztésének elősegítése.

Vissza az MTÉT listához



8. Dunavölgyi sík MTÉT

A Dunavölgyi-sík Magas Természeti Értékű Terület Bács-Kiskun megye északi, és Pest megye déli részén helyezkedik el, ahol a Duna vízrendezését követően elszikesedett területeken jelentős meszes-szódás puszta alakult ki.
Az MTÉT jelentős része a Felső Kiskunsági puszták és turjánvidék, valamint a Kiskunsági szikes tavak és az Őrjegi turjánvidék európai jelentőségű Natura 2000 területeken található. A szikes és turjános területek találkozásánál elhelyezkedő terület igen változatos és természeti értékekben gazdag élőhely-mozaikot alkot.
A Felső-Kiskunsági pusztán szikes rétek, legelők, szikfokok, vakszikes foltok váltogatják egymást a beékelődő löszhátakkal. Növényzetét jórészt sótűrő-sókedvelő fajok alkotják, pl. sóvirág, kamilla, sziki üröm. A löszfoltok védett növénye a törpe nőszirom és az agárkosbor. Madárvilágának kiemelt jelentőségű faja a túzok, amelynek egyik legerősebb hazai állománya található itt. A védett területek közé ékelődő, és az azokat övező szántóföldek a túzoknak jelentős táplálkozó és fészkelő helyei. Jellegzetes fajok még a kékvércse, a kerecsensólyom, az ugartyúk, a nagy goda, vagy a piroslábú cankó.
A pusztát keleti oldalról határoló Peszér-Adacsi rétek a Duna-Tisza közi hátságelőtér egy máig megmaradt, egykor oly jellemző vízjárta részét, az ún. turjánvidéket őrzi. Változatos élőhelyei közül említést érdemelnek a lápok, láprétek, mocsárrétek és nedves kaszálók, valamint az ezekbe ékelődő homokbuckák. Különleges tájképi értékei mellett kiemelkedőek a botanikai értékek, melyek több fokozottan védett és veszélyeztetett fajt foglalnak magukba, mint a szarvas-, a légy- és pókbangó, a vitézkosbor, a vitézvirág, vagy a szúnyoglábú bibircsvirág. A mocsári kardvirág, a korcs- és a szibériai nőszirom található még itt. A terület a veszélyeztetett rákosi vipera élőhelye. Madárvilágának jelentős tagjai az itt fészkelő nagy póling, hamvas rétihéja, túzok, szalakóta vagy a réti fülesbagoly.

Fényképezte: Lóránt Miklós

A kiskunsági szikes tavak és környezetének egyik kiemelt madártani jelentőségét az őszi és tavaszi időszakban tömegesen megjelenő vadludak adják. A természetvédelmi oltalom alatt álló szikes tavakon éjszakázó vadludak számára a környező szántók fontos táplálkozó és pihenőhelyek. Legnagyobb számban az északon költő nagy lilik található a területen, de egyre jelentősebb a térség átvonuló és fészkelő nyári lúd állománya is. A madártömegekben rendszeresen ritka fajok is megfigyelhetők, így a fokozottan védett vörösnyakú lúd, vagy a globálisan is veszélyeztetett kis lilik.
Az MTÉT legdélebbi részén található szikes puszta és turján mozaik számos ritka és karakteres madárfaj élőhelye mellett a Dunavölgyi sík túzokállományának legdélebbi dürgő-, költő-, és telelőterülete.
Az MTÉT program célja a térség jellegzetes arculatának, a táj természeti értékeinek, földtani és felszínalaktani képződményeinek megőrzése, valamint az évszázadok alatt kialakult tanyasi életforma, a hagyományos gazdálkodási módszerek és régi magyar háziállat-fajtáink fenntartása. A területen a hagyományos gazdálkodás megőrzésével és elterjesztésével, annak támogatásával biztosítható a természeti értékek fennmaradása.

Vissza az MTÉT listához



9. Észak-Cserehát MTÉT

Területét a Cserehát, mint törzsterület, valamint a Tornai-dombság, a Bódva-völgy felső szakasza, az Aggteleki-Rudabányai-hegyvidék és a Putnoki-dombság térkép által lehatárolt részei adják.
Az MTÉT területén fellelhető természetes karsztbokorerdők, sziklagyepek, láp- és mocsárrétek mellett kiemelkedő fontosságúak az emberi tevékenység hatására kialakult másodlagos élőhelyek: fás legelők, kaszálók, kisparcellás mezőgazdasági területek, melyek természeti értékei a hagyományos gazdálkodás és a legeltetés hanyatlásával, a művelés felhagyásával veszélybe kerültek.

Fényképezte: Burinda Tamás

Változatos a táj, a vízfolyások mentén fűz-és égerligeteket, a dombokon cseres-tölgyes és gyertyános-kocsánytalan tölgyes erdőket, a mészkőkibúvásokon karsztbokorerdőket találunk.
Az év jelentős részében vagy folyamatosan víz által elborított területeken megjelenő fűzlápok, bokorfüzesek és velük mozaikszerűen keveredő fátlan társulások jelentős természeti értéket képviselnek. A nedves területek ritka növényfajai között említhető a kígyógyökerű keserűfű, a kockásliliom, a kornistárnics, a mocsári kosbor, a széleslevelű ujjaskosbor, a szibériai nőszirom, a zergeboglár, vagy az északi sás. Ugyanezen gyepeken számos védett lepkefaj (vérfű boglárka, gólyaorr boglárka, nagy tűzlepke) erős állománya él.
A száraz gyepek védett növényei többek között a csinos árvalányhaj, a leánykökörcsin, a magyar nőszirom és a nagyezerjófű, a rovarfaunából pedig többek között a nagyfoltú boglárka, a hegyi törpeboglárka és a magyar tarkalepke képvisel kiemelkedő értéket a területen.
A térségben még fellelhető rövidfüvű legelőkön él az ürge. Állományának megőrzése ragadozómadár-védelmi szempontból is fontos, mert a területen megtalálható parlagi és békászó sas egyik legfontosabb tápláléka. A nedves gyepek, illetve még be nem erdősült magassásosok ritka költő madara a fokozottan védett haris.
A Cserehát hagyományos kisparcellás mezőgazdasági területeinek ritkuló madara a fogoly és a fürj, növények közül a konkoly és a búzavirág. A művelés alól felhagyott területeken a beerdősülés különböző fázisaiban lévő egykori legelők madara a búbos banka. Ugyanitt jellemző fészkelő faj a tövisszúró gébics és a karvalyposzáta. Az egyedi tájképi értéket képviselő fás legelőkön kétszáz éves faegyedekkel is találkozhatunk.
Az Észak-Cserehát MTÉT program célja a táj jellegének, értékeinek, a természetes és fél-természetes élőhelyeinek megőrzése és fenntartása a hagyományos és természetkímélő gazdálkodási módok támogatásával.

Vissza az MTÉT listához



10. Fertő MTÉT

A Fertő Magas Természeti Értékű Terület a Kisalföld nyugati részén – a Hanság és a Soproni-hegység találkozásánál – helyezkedik el Győr-Moson-Sopron megyében. A terület kiterjedése 23318 ha, a támogatható terület: 10444 ha. A Natura 2000 területek aránya: 58 %. A Fertő MTÉT magába foglalja a Fertő-tavat, a körülötte elterülő, több kilométer széles nádast, a part mentén található szikes réteket, mocsár- és lápréteket, illetve a Fertőmelléki-dombsor egy részét.
A Fertő-tó térsége Közép-Európa egyik legjelentősebb vadlúd vonuló-helye, de folyamatosan nő az átvonuló darvak mennyisége is. Ezek a fajok a Fertő védett terültén éjszakáznak, azonban táplálkozni a környező mezőgazdasági területekre húznak ki. A Fertő mentén létrehozott élőhelyrekonstrukciók a Dunántúl legnagyobb szikesei és igen jelentős vízimadár-élőhelyei. A Fertő-parti szikesek jellegzetes fokozottan védett növényfaja a pókbangó, jellegzetes állatfajai közül említést érdemel a szongáriai cselőpók, emellett jelentős állománya él itt az ürgének is. A Fertőt szegélyező dombsor mezsgyéin található töviskes cserjések adnak otthont a sárga gyapjasszövő lepkének, ezen túl számos énekesmadár számára is remek költőhelyül szolgálnak. A mezsgyéken maradt fenn a térség néhány pontján a feketéllő kökörcsin és a leánykökörcsin is.

A szárazabb gyepek ritka, fokozottan védett egyenesszárnyú faja a magyar tarsza. A Fertő mentén mocsárréteken, lápréteken tenyésznek a hangyaboglárka lepkék és a nagy tűzlepke is. A vízállások és az állandó vizű csatornák kétéltűek számára szolgálnak szaporodási helyül. Helyenként réti csík is előfordul. A nedves réteken helyenként mocsári kosbor, hússzínű ujjaskosbor, keskenylevelű gyapjúsás és a kormos csáté tenyészik.
Az MTÉT terület célja, hogy a természeti értékek fennmaradása érdekében végzett munkákkal, kaszálások időzítésével, vetésszerkezet kialakításával segítsük a veszélyeztetett fajok és élőhelyek fennmaradását, csökkentsük a terheléseket úgy, hogy a gazdálkodók számára igénybe vehető madárvédelmi és lepkevédelmi programok pótolják a kieső jövedelmeket.

Vissza az MTÉT listához



11. Gerje-Perje-sík MTÉT

A Gerje-Perje sík MTÉT a Duna-Tisza közi síkvidéken, Pest megye, Bács-Kiskun megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye találkozásánál helyezkedik el. Kiterjedt gyepterületeivel, vízfelületeivel, idős magányos fáival, őshonos fafajokból álló ligeteivel a Gerje-Perje sík kiemelt tájképi- és természetvédelmi értéket képvisel. Együtt találhatóak meg itt a Tiszántúlra jellemző nagy kiterjedésű szikes puszták és a Duna-Tisza-közére jellemző láprétek, homoki legelők, jól megőrizve az Alföldre jellemző, legeltetéssel hasznosított pusztai élőhelyek mozaikját.
A nagy kiterjedésű gyepek, legelők és kaszálók antropogén hatásra alakultak ki, és természeti állapotuk fenntartása továbbra is emberi beavatkozással lehetséges. A természetes gyeptípusok közül legnagyobb kiterjedésben mocsárrétek, és cickórós puszták fordulnak elő a területen, amelyek a termőhelyi viszonyok miatt igen sérülékenyek, könnyen gyomosodnak és degradálódnak. Ezen természetszerű élőhelyeken kívül kis kiterjedésben nádasok, zsombéksásos állományok, ürmöspuszták, szikes rétek találhatóak az MTÉT határain belül.

Fényképezte: Vidra Tamás

Az MTÉT-t három nagyobb vízfolyás, a Gerje, a Perje és a Kőrös-ér érinti. A vízállásos területek kedvező élőhelyet nyújtanak a legtöbb kétéltű faj számára. A terület szinte minden vízállásában nagy számban megtalálható a vöröshasú unka. Az ásóbéka a tavaszi vonulási időszakban többfelé látható, de a nyár derekára jellegzetesen nagyra növő lárvái a legtöbb csatornában jelentős számban észlelhetők. A hüllők sorában kiemelt jelentőségű a Natura 2000 jelölő faj mocsári teknős. A térség legmagasabb térszínein, főleg a homokdombok platóin az egykori alföldi sztyepprétek maradványaiként főként zárt homokpusztaréteket, kisebb részben löszpusztagyepeket találunk. A gerincesek fajokban leggazdagabb csoportját a madarak jelentik. Megfelelő vízviszonyok esetén mind a költő, mind a vonuló fajok nagy számban vannak jelen, közülük több faj is igen jelentős természetvédelmi értéket képvisel. A hamvas rétihéja, a kerecsensólyom, a kék vércse csak a legfontosabb fajok itt költő ragadozó madaraink közül, de a kanalas récétől kezdve a parlagi pityeren át, az ugartyúkig még számos faj tanúsítja a terület magas természetvédelmi értékét.
Az MTÉT elsődleges célja a mozaikos kultúrtáj megőrzése. A természeti értékek megóvásához, a gyepekhez kötődő védett fajok és az értékes madárvilág megőrzéséhez a környezeti szempontokkal összhangban működő mezőgazdálkodás szükséges.

Vissza az MTÉT listához



12. Hanság MTÉT

A Hanság a Kisalföld ökológiai szempontból egyik legérzékenyebb területe. Az egykori hatalmas kiterjedésű lápterület lecsapolásával mozaikos tájszerkezet alakult ki, ahol a tőzeges talajú területek magasabban fekvő részein szántóföldi gazdálkodás, a mélyebben fekvő területeken rétgazdálkodás folyik, illetve nagy kiterjedésű erdőket telepítettek. A természetszerű állapotban megmaradt vizes élőhelyeken, gyepterületeken és erdőállományokban változatos és gazdag élővilág maradt fenn.
A terület zoológiai értékei – a növénytani értékekhez hasonlóan – nagyrészt a vízhatású és vizes élőhelyekhez valamint a szigetszerűen fennmaradt száraz gyepterületekhez kötődnek. Kiemelkedő jelentőségű a rákosi vipera még fennmaradt állománya, az északi pocok, a lápi póc, réti csík, lápi szitakötő, haris, valamint az itt költő és vonuló vízi- és parti madár népessége. A legelő állatállomány csökkenése miatt háttérbe szorult a gyepek hasznosítása, amely a túzokállomány felmorzsolódását eredményezte és olyan fajok egyedszáma is lecsökkent, mint a korábban gyakori haris, nagy póling vagy a hamvas rétihéja. A gyepterületek fontos táplálkozóhelyei a tavak nádasaiban költő nagy kócsagnak és az utóbbi években visszatelepült, vagy visszatelepülőben lévő fán fészkelő ragadozó madár fajoknak, mint a rétisas, a kerecsensólyom és a parlagi sas. A Hanság gyepes területeihez kötődő legfontosabb fajok, úgy mint a réti fülesbagoly, hamvas rétihéja, nagy póling életterei lefedik az MTÉT jelentős részét.

Fényképezte: Pellinger Attila

A hansági vizes élőhely-rekonstrukciók környezetében megnövekedtek az átvonuló és telelő vízimadár állományok, néhány év alatt fontos vízimadár fészkelő és táplálkozóterület jött létre. Az átvonuló több tízezres madártömegek, elsősorban vadlúd-fajok téli táplálékbázisának biztosítása céljából kiemelt jelentőségű az MTÉT területén elinduló vadlúd-daruvédelmi célprogram.
Az MTÉT rendszer bevezetésének célja a térségre jellemző változatos élőhelyszerkezet megtartása, és az ehhez kapcsolódó hagyományos gazdálkodási formák megőrzése, a gazdálkodási és természetvédelmi érdekek összehangolásának lehetősége, a védett fajok számára kedvező vetésszerkezet és gyephasznosítási formák elterjesztése és megvalósítása.

Vissza az MTÉT listához



13. Hevesi-sík MTÉT

A terület az Észak-alföldi hordalékkúp-síkság, Hevesi-sík és Hevesi ártér kistájain helyezkedik el. A ma nagyrészt kultúrtáj, egykor gazdag és változatos vízi és mocsári növényvilága eltűnőben van, miként a löszpuszták flórája is. A terület flórájában az alföldi erdőspuszta hol löszön, hol sziken kialakult mozaikos fás-füves foltjainak, azok társulásainak a fajai jellemzőek. A területen előforduló védett növények közül megtalálható pl. a réti iszalag, a buglyos boglárka, a macskahere, a réti őszirózsa, a sziki őszirózsa és a fátyolos nőszirom.
A kétéltűeket legnagyobb számban életmódjukból fakadóan az időszakosan vízzel borított részeken találjuk meg. Domináns fajuk a vöröshasú unka. Dél-Hevesi térségben a hüllőket csak három faj képviseli, közülük szinte mindenhol megtalálhatjuk a gyakori fürge gyíkot. A terület egyik legkomolyabb értékét jelentik az itt élő ritka és veszélyeztetett madárfajok, melyek védelme is kiemelt szerepet kap. A terület kiemelkedő madártani értékei miatt bekerült az Európai Jelentőségű Madárélőhelyek (IBA) jegyzékébe. Megtalálhatók a jellegzetes pusztai fészkelő fajok (túzok, ugartyúk) és a ritka ragadozómadár fajok (parlagi sas, kerecsensólyom, hamvas rétihéja) jelentős állományai is.

Fényképezte: Lothar Lang

Vonulási időszakban partimadarak tömegei lelnek biztos pihenőhelyre egyes pusztarészeken, téli időszakban pedig rétisasok jelennek meg nagy számban a területen. Az emlősök közül legnagyobb számban a cickány-félék és pocok-félék képviseltetik magukat. Legnagyobb értéket a térségben élő vidra, vadmacska és molnárgörény jelenti.
Az MTÉT célja az egykori változatos vízi és mocsárvilág, valamint a löszpuszták megőrzése, fenntartása, a területen élő ritka és veszélyeztetett madárfajok védelme, a tájra jellemző, védelmet igénylő természeti értékek megóvását és fenntartását szolgáló gazdálkodási módok elterjesztése.

Vissza az MTÉT listához



14. Homokhátság MTÉT

A Homokhátság Magas Természeti Értékű Terület a Duna–Tisza köze legnagyobb természetföldrajzi tájegységén helyezkedik el. A tájat lepelhomok-síkságok, tagolt homokbucka-vonulatok, és a közöttük lévő deflációs mélyedések jellemzik.
Az ember tájátalakító tevékenysége miatt természetközeli állapotú növényzettel mára már szinte csak a természetvédelmi oltalom alatt álló területeken találkozhatunk. A napjainkra megmaradt gyepterületek jó része, mint vizes élőhely elsősorban az év nagy részében vízzel telített talajának, ezáltal a szántóföldi művelésre való alkalmatlanságának köszönheti létét. A 20. század első felétől a vízállásos területek lecsapolása is megkezdődött. A nagyobb térségek vízszabályozását szolgáló csatornához egyre több kisebb mellékcsatorna csatlakozott. A térségi vízelvonásnak – az 1970-es évek elejétől észlelhető éghajlati szárazodással együtt – a természeti környezetre, benne az élővilágra nézve igen kedvezőtlen következményei lettek: több szikes tóból és mocsárból, lápból eltűnt a nyílt vízfelszín, jelentősen csökkent a vízborítás és a szárazabb környezetben a talajvíz átlagos szintje is méterekkel lesüllyedt, veszélyeztetve a térség természeti értékeinek megőrzését.

Fényképezte: Kiss Czakó Imre

A legmélyebb fekvésű nádasokat, sástársulásokat a magasabb térszinteken kiszáradó láprétek, fehér tippanos mocsárrétek és réti csenkeszes kaszálók váltják fel. A réteken megannyi védett növény található, úgymint a szibériai nőszirom, a poloskaszagú kosbor, a mocsári kosbor, a szúnyoglábú bibircsvirág, vagy a fokozottan védett pókbangó.
A buckavidék állatvilága változatos, a népes rovarvilág sok madarat vonz a homoki területekre. A nyílt homokpuszták, az olykor még ma is mozgó homokbuckák vidéke vagy a már művelés alá vont homokterületek fontos élőhelyei az ugartyúknak. A fokozottan védett túzok állományának növekedésével újabb területeken találja meg életfeltételeit, így mára az ágasegyházi, orgoványi gyepek állandó fészkelőjévé vált. A terület értékes földön fészkelő madárfaja még a hamvas rétihéja, amely az élőhelyek fogyatkozásának eredményeként alkalmanként szántóterületeken is költ. A buckaközi szürkenyár ligetek legékesebb lakója a szalakóta, amelynek legnagyobb hazai állománya a Duna-Tisza közi homokhátságon található. Mint mezőgazdasági környezetben is élő madár, különösen veszélyeztetett, mivel a fészkeléséhez szükséges öreg odvas fák és facsoportok egyre inkább fogynak, a gyepek aránya drámaian csökken, és a vegyszerek egyre fokozódó használata a faj táplálékbázisát jelentősen csökkenti.
A szárazodás, a felszíni vizek eltűnése, a talajvízszint tartós csökkenése, valamint az intenzív erdősítések az élővilág változását, elszegényedését vonja maga után, amely megakadályozásának egyik fontos eszköze lehet az MTÉT program által is támogatott – több helyen a mai napig fennmaradt – hagyományos extenzív gazdálkodás fenntartása.
Az MTÉT célja a térség változatos élőhelyeinek, így a lápok, láp-, és mocsárrétek, nedves kaszálók, valamint az itt található homokterületek különböző gyeptípusai és a homoki erdők, erdőssztyepp maradványok megőrzését és fenntartását szolgáló gazdálkodási formák elterjesztése.

Vissza az MTÉT listához



15. Hortobágy MTÉT

A Hortobágy Európa legnagyobb összefüggő szikes pusztája, ennek köszönhetően e terület természetvédelmi és tájképi szempontból is egyedi jelentőséggel bír. A tengert idéző síkságból kiemelkedő apró dombok (emberkéz alkotta kurgánok, „kunhalmok”) jellegzetes vonást kölcsönöznek a vidéknek. Mivel a Hortobágynak mintegy harmada vizes élőhely, csapadékosabb években, elsősorban kora tavasszal az egykori folyómedrek csillogó víztükrei a múlt vízivilágát idézik. A Hortobággyal keletről, délről és nyugatról szomszédos tájföldrajzi egységek (Hajdúhát, Nagysárrét, Nagykunság és Közép-Tiszavidék) nem egy jól lehatárolható határvonal mentén válnak el egymástól, hanem az ősi tájmorfológiai elemek által szabdaltan, egymásba nyúlóan. Ennek megfelelően az itt meglévő – nem csak magyarországi, hanem európai szinten is kiemelkedő jelentőségű – természeti értékek is rendkívüli változatosságban fordulnak elő mind fajok, mind pedig területi elrendeződés tekintetében.

Fényképezte: Konyhás Sándor

Védett növényeink közül itt található a henye kunkor és a henye vasfű egyetlen ismert magyarországi állománya, de a mételyfű hazai állományának meghatározó része is. A florisztikai értékek mellett még hangsúlyosabb a Hortobágy mozaikos tájszerkezetéhez kötődő élővilág jelentősége. Ezen a területen fészkel az ország legerősebb, 250 páros kék vércse állománya, de itt él az európai cigányréce állomány gerincét képező magyar populáció legnagyobb része és az ország legnépesebb kanalasgém populációja is. A Hortobágy a darvak úgynevezett keleti vonulási útjának legfontosabb pihenőhelye, ahol az őszi vonuláskor számuk elérheti a 82 ezret. Emellett a Hortobágy a legstabilabb átvonulóhelye a kis lilik kipusztulás szélére sodródott európai állományának. A Hortobágy madárvilágának legfontosabb tagja a túzok. A füves puszták nagytestű madarának védelme egyedül a faj ökológiai igényeit szem előtt tartó gazdálkodási módszerek széleskörű elterjesztésével biztosítható. Az emlősök kiemelendő fajai az országban a legnagyobb állománysűrűséget és nagyságot elérő vidra, a löszhátakon helyenként gyakori ürge, illetve ez utóbbi fajnak fő predátora, a pusztai görény.
Az MTÉT célja a Hortobágy egyedülálló madárvilágának megőrzése, különös tekintettel a mezőgazdasági területekhez szorosan kötődő túzokra, valamint a természetvédelmi és gazdálkodási érdekek összehangolása az időszakosan tömegesen megjelenő védett madáfajok (daru és különböző vadlúdfajok) esetében.

Vissza az MTÉT listához



16. Jászság MTÉT

Földrajzi helyzetét nézve a Jászság az Alföld Északnyugati sarka, amely nemcsak geomorfológiailag határolható el a környező területektől, hanem földtanilag is önálló szerkezeti adottságokkal rendelkezik. Geomorfológiailag, botanikailag és zoológiailag egyaránt a tiszai Alföldhöz (Cirsicum) tartozó természeti kistáj. A Jászság MTÉT ezen a területen 3 tömbben található, amely magában foglalja az egykor változatos alföldi táj folyószakaszait, ártéri kaszálóit, szikes pusztákat, ősgyepeket. A szántóföldi kultúrába beékelődő ősgyepek, vízállásos területek, régi Zagyva és Tarna medrek, megmaradt tanyahelyek erdős, bokros foltjai, fasorok, facsoportok változatos növény- és állatvilág fennmaradását tették lehetővé.

Fényképezte: Juhász Tibor

A természetes gyeptársulások, kaszálórétek, zsombékos területek védett növényfajai többek között a korcs nőszirom, és a réti őszirózsa. A löszös mezsgyék védett értéke a macskahere. A Jászberény melletti Borsóhalmi legelő kiemelendő botanikai értéke a mezei szegfű. A Zagyvát kísérő nedves kaszálórétek, ligeterdőket övező gyepek védett növénye a réti iszalag. Ragadozómadaraink közül fészkel a kerecsensólyom, réti sas bizonyos években nagy számban költ a réti fülesbagoly, melynek telelő állományai is van jelen. Külön említésre méltó, hogy a fokozottan védett parlagi sas legsűrűbben költő állománya is itt található,magába foglalva az országos állomány 30%-át. A parlagi sas számára fontos táplálék-
állatok megőrzése kiemelt célja a Jászsági MTÉT-nek. Az MTÉT északi és déli területein találhatók kék vércse telepek, melyek megőrzéséhez elengedhetetlen a megfelelő gazdálkodási módok megléte és emellett az elsődleges feladatok közé is tartozik. A területen található gyep fragmentumok és nagyobb kiterjedésű gyepek fokozottan védett faja a szalakóta. A faj tápláléka szempontjából fontos egyenesszárnyúak megőrzéséhez szintén elengedhetetlen a természetkímélő gyepgazdálkodás megléte.
Az MTÉT célja a botanikai értékek mellett a fokozottan védett, védett és veszélyeztetett madárfajok élőhelyének, ezáltal azok állományainak is fenntartása, megőrzése. További optimális élőhelyek kialakítása, megtartása.

Vissza az MTÉT listához



17. Kis-Sárrét MTÉT

A terület a Hármas-Körös vidékén, szinte teljes egészében a Kis-Sárrét kistáj területén helyezkedik el. A Sebes-Körös vízgyűjtő területéhez tartozva valamikor a Körös fattyúágai, és igen sok jelentős vízhozamú ér hálózta be.
A környező hegységekből érkező folyóvizek feltöltő tevékenységének eredményeként a vidék szinte tökéletes, alacsony ártéri szintű síkság. A vízhatás a táj adottságainak, többek közt a kedvezőtlen vízelvezetési tulajdonságú talajok kialakulásában döntő szerepet játszott.
Az alapvetően sík, medence jellegű vidéken kialakult vízivilágnak a folyószabályozásokat követően csak hírmondói, a nagy kiterjedésű puszták, legelők között halastavak, mocsárfoltok, kisebb belvizes területek maradtak. A szabályozások előtti medervonulat, a Holt-Sebes-Körös partmente adja az MTÉT területének javarészét.
A terület igen gazdag élőhelyekben, védett növény és állatfajokban, melyeket nemzetközileg is jegyeznek. Ennek kiváló példája a területen megtalálható Biharugrai halastavak, mely Ramsari terület.
A változatos élőhelyek számos társulástípus és növényfaj számára nyújtanak megfelelő életteret. A mezőgyáni Varjasi-gyepen, Biharugrán a Máté-dűlőben a szikes erdeirét társulás kínálja nagyszámú sziki kocsord, réti őszirózsa és fátyolos nőszirom állományát, az agárkosbor pedig több tízezer tővel a Csillaglaposi-legelőt színesíti. A mocsarakban és mocsárréteken sok védett növény – mint a pompás kosbor, a hússzínű ujjaskosbor, a réti iszalag, vagy a kisfészkű aszat – találja meg életfeltételeit. A terület nagy részére jellemző füves és ürmös szikespusztákat hátasabb löszgyep jellegű foltok tarkítják zsályákkal, koloncos legyezőfűvel és macskaherével. A tájat szabdaló erdőfoltok természetközeli fajösszetételűek, cserjeszintjük helyenként igen gazdag.

Fényképezte: Motkó Béla

A nyári lúd közel száz párban költ a megmaradt természetes vizes élőhelyeken, táplálkozó területként használják a halastavak környéki szántókat. Nagy kócsag, kanalas gém, vörös gém telepek alakulnak ki a nádasokban. Az utóbbi években rendszeren költ a kis kárókatona és a batla is. A rétekben komoly érték a kendermagos réce és a környéken költ a fokozottan védett cigányréce egyik legnagyobb hazai állománya. A terület bölömbika állománya évek óta stabil. A ragadozó madarak közül kiemelkedő jelentőségű – az 50 egyedszámot is elérő – itt telelő rétisas állomány, amelyeknél előfordul, hogy a költési szezonra is itt maradnak. Legfontosabb, mezőgazdasági módszerektől erősen függő madárfaj a túzok, ami 70-80 példányos állománnyal van jelen. Tavaszi dürgőhelyként látogatják mind a Mezőgyán-környéki, mind a Mágor-környéki gyepeket. Nem elhanyagolható a gyepterületekhez kötődő szalakóta populáció sem, melynek költőállománya 15 pár körüli.
Az emlősök közül néhány ritka denevérfaj szaporodó közösségei alakultak ki a környéken (csonkafülű denevér, nagy patkósorrú denevér, vízi denevér stb.). Nagy számban él még a térségben a vidra és a hermelin.
Az MTÉT program célja olyan gazdálkodási gyakorlat kialakítása, amely figyelemmel van az említett természeti értékek megőrzésére, elősegíti a célfajok élőhelyeinek fejlesztését.

Vissza az MTÉT listához



18. Marcal-medence MTÉT

A Kisalföldön elhelyezkedő Marcal-medence Magas Természeti Értékű Terület a Marcal folyó 62 km hosszú szakaszát és árterét foglalja magába.
A kistájat egykor égerligetek, a tölgy-kőris-szil liget-erdők és a gyertyános kocsányos tölgyesek borították. Egyes felületeken zsombéksásosok, magassásos és mészkerülő láprétek is meghúzódnak. Az utóbbi években a gyepek tényleges területe csökkent. A művelt szántók és a gyepek közötti átmenetet több hektár kiterjedésű korábban feltört, művelt, majd magukra hagyott táblák képezik.

Fényképezte: Tóth Szabolcs

A Torna-menti területek igen változatos képet mutatnak. Mozaikos térszerkezettel térszíntől és területhasználattól függően sásos, néhol nádas vizes területek, kaszálók, füzes, cserjés területek, viszonylag száraz legelők delelő helyekkel figyelhetők meg. A térség legjelentősebb összefüggő vizes-zsombékos területe a Csergedi-dűlő.
A területen a fokozottan védett fajok között megtalálható a haris, a fehér gólya, a kerecsensólyom, az emlősök közül a vidra. A mezőgazdasági területekhez kötődő védett fajok közül a térségben találkozhatunk bíbiccel, fürjjel, pajzsos cankóval, mezei pacsirtával, sárszalonkával, réti cankóval és olyan ragadozó madarakkal, mint a barna rétihéja, vörös vércse, egerészölyv, kékes rétihéja.
Az MTÉT program célja a térség – főként vizes – természetes élőhelyeinek megtartása és az ehhez kapcsolódó speciális mezőgazdálkodási formák megismertetése és elterjesztése. A felszíni vizek jelentős felülete miatt a vegyszerhasználat csökkentésére van szükség. A vizes élőhelyekhez kötődő állatfajok (elsősorban a fokozottan védett haris, ill. fehér gólya) és növényfajok számára kedvező gyephasznosítási formák elterjedését is szorgalmazni kell.

Vissza az MTÉT listához



19. Mosoni-sík MTÉT

A Mosoni-sík Magas Természeti Értékű Terület a Kisalföldön, a Győri-medence részeként, Győr-Moson-Sopron megyében helyezkedik el. A ligetes, magasártéri helyzetű hordalékkúp síkság délről, dél-nyugatról csatlakozik a Szigetközhöz. A Mosoni sík nagyobb vízfolyása a Lajta magyarországi szakasza, és a Lajta-balparti-csatorna, valamint a Rét-árok.
Az itt található talajok kiváló fizikai és kémiai tulajdonságai miatt az MTÉT csaknem egésze szántóföldi művelés alatt áll. A területen csekély mértékű a gyepterületek és természetes társulások mértéke, valamint az erdők aránya.
A nagy múltra visszatekintő mezőgazdálkodásnak köszönhetően – olyan állatfajok előfordulása gyakori, amelyek kifejezetten kedvelik a mezőgazdasági műveléshez kötődő élőhelyeket. A terület a Kisalföldi túzokállomány kedvelt és igen fontos élőhelye. A túzok – kultúrakövető fajként – előnyben részesíti a mezőgazdasági területeket, kedveli a pillangósokat, a repcét, az őszi gabonákat és a parlag területeket. Dürgőhelyei részben kötődnek az alacsony füves gyepterületekhez, s táplálkozni is szívesen jár ide, fészkei azonban zömében a fent említett növények termesztési területén vannak. Előnyben részesíti azokat a helyeket, ahol zavartalansága biztosított.

A túzok mellett számos értékes hazai madarunk él itt, többek között a kerecsensólyom, parlagi sas, kék vércse, a réti fülesbagoly, az ugartyúk, a hamvas rétihéja, a gyurgyalag és a kis őrgébics.
A Mosoni-sík MTÉT létesítésének legfőbb célja, hogy a mezőgazdálkodást a védett madárfajok élőhelyeinek fenntartásával, fejlesztésével kombinálja, ezáltal segítve – többek között – a túzokállomány helyben tartását és gyarapodását.

Vissza az MTÉT listához



20. Őrség MTÉT

Keskeny hegyhátak, mélyen bevágódott völgyek és lapos tetők jellemzik az őrségi tájat. Erősen felszabdalt, folyók formálta dombvidék az országnak ez a nyugati vidéke. Az Alpokból lefolyó gyors patakok széles kavicstakarót teregettek itt szét, amely alól temérdek forrás bukkan elő. E térség hazánk csapadékban leggazdagabb tájai közé tartozik, természetes állóvizei apró erdei tavacskák, dagadólápok (Fekete-tó).
A terület nagy részét elegyes és elegyetlen erdeifenyvesek, bükkösök borítják, a patakokat égeresek kísérik.
A tipikus őrségi falvakban a patakvölgyre tekintő domboldalakon egymástól távol sorakoznak a pár házból álló települési egységek, a szerek, amelyek a gyepűrendszer részeként a honfoglalás utáni faluformák maradványai. Jellegzetesek a vendvidéki szórvány tanyaszerű települések is.

Fényképezte: Dr. Markovics Tibor

A terület kiemelkedő értékei a rétek, kaszálók. Az erdőirtások helyén kialakult sovány hegyi rétek számos védett növényfajnak adnak otthont (pl. palástfű fajok, kis holdruta, szártalan bábakalács, kígyónyelv, agárkosbor, őszi füzértekercs). A jó vízellátottságú domboldalakon, domblábakon, árterek és széles patakvölgyek magasabb fekvésű részein található kaszálók a korábbi nagyüzemi hasznosítás miatt erősen leromlottak, elveszítve korábbi értékük nagy részét. Ma főleg a magántulajdonú, kisebb méretű kaszálók, kaszáló gyümölcsösök hordoznak olyan védett növényfajokat, mint a réti palástfű, major völgycsillag, szártalan bábakalács, erdei ujjaskosbor, sömörös kosbor, kígyónyelv vagy a szártalan kankalin. Az árterek mélyebb fekvésű részein, patakok mentén, domblábakon mocsár- és láprétek, patakmenti területeken, feltöltődött holtágakban, lefolyástalan mélyedésekben magaskórósok és magassásosok találhatók, amelyek botanikailag egyaránt rendkívül értékesek.
A különféle kosbor és gyapjúsás fajok mellett megtalálható a területen a kornistárnics, sárgaliliom, szibériai nőszirom, osztrák zergevirág, zergeboglár, vidrafű. A kiterjedt fenyőelegyes lomberdők és fenyvesek, a kaszálók, láprétek, patakvölgyek és a vizes élőhelyek láncai fajgazdag állatvilágnak adnak otthont. Rétjei kiemelten gazdagok nappali lepke fajokban, melyek közül a hangyaboglárkák a legjellemzőbbek. Gazdag a térség madárvilága, az őrségi dúsfüvű üde rétek ritka fészkelője a haris. Az őrségi települések jellegzetes fészkelő madara a fehér gólya. A ragadozó madarak közül említést érdemel a darázsölyv jelenléte. A lakott településekhez kötődik a gyöngybagoly, míg az idős gyümölcsösökben a füleskuvik figyelhető meg. Az emlősök közül az idős, odvas gyümölcsösökben számos denevérfaj megtalálható. A terület egyetlen fokozottan védett emlőse a vidra.
Az Őrség-Vendvidék MTÉT program célja a területre jellemző hagyományos gazdálkodási módok újbóli elterjedésének támogatásával a táj jellegének, természetes és féltermészetes élőhelyeinek megőrzése.

Vissza az MTÉT listához



21. Sárvíz-völgye MTÉT

A Sárvíz-völgye MTÉT a Mezőföld középtáj részeként csaknem 60 km hosszan nyúlik el az Alföldön. Az MTÉT alapvetően egy teraszos alakulású folyóvölgyet ölel fel. Az alsó árterek átlagosan 1 km szélesek, helyenként völgymedencékkel tarkítva.
A Sárvíz völgye sajátosan ellentmondásos terület. Miközben ugyanis a zömében kedvező ökológiai adottságok jó, sok esetben kiváló feltételeket biztosítanak a mezőgazdálkodás számára, aközben a térség természeti értékekben való gazdagsága teremt újfajta feladatokat és lehetőségeket az itt élőknek. Ellentétben ugyanis az ország nagy részével, a Sárvíz-völgye MTÉT-en éppen a jó mezőgazdasági adottságokkal együtt jelentkező fokozottabb környezeti sérülékenységgel találkozhatunk.
A térség a Mezőföld flórajárásba sorolható, legjellegzetesebb társulása a homoki és lösztölgyesek keveréke lehetett, melyeket jelentős kiterjedésű sztyeppfoltok és mocsarak tagoltak. A tölgyesek csak kis foltokat alkothattak, uralkodóak a sztyepprétek voltak. A homok és a lösz flórája nagymértékben keveredhetett a hasonló kötött alapkőzet miatt. Külön ki kell emelni a térségben található szikeseket és sziksós tavakat.
A számos, több mint 20 védett és fokozottan védett növényfaj közül itt található a megye egyetlen tátorján előfordulása, jelentős számban él itt a kisvirágú macskamenta és nagy egyedszámban fordul elő több orchidea faj is.

Fényképezte: Mészáros József

Az MTÉT területén belül kiemelt szerepe van a vízi madárvilágnak. Ezzel összhangban került sor két Ramsari Egyezmény hatálya alatt álló, illetve két Natura 2000 kiemelt jelentőségű madárvédelmi terület kijelölésére. A hosszan elnyúló folyosó kedvező pihenési és táplálkozási lehetőséget ad a vonuló vízi madarak számára. Kiemelendő az itt fészkelő fajok közül a nagy kócsag, a nyári lúd, cigány réce, valamint a barna rétihéja.
Az MTÉT program célja, hogy a fokozottabb környezeti sérülékenységgel jellemezhető táj védett természeti értékeit a gazdálkodási gyakorlatba illeszthető önkéntes vállalások révén megőrizze, s a természetkímélő módszerek alkalmazását támogassa.

Vissza az MTÉT listához



22. Somogy MTÉT

A terület nagy része a Kelet-Belső-Somogy kistájhoz tartozik, csak az északi részén nyúlik át a Kelet-Külső-Somogy kistájba, elhelyezkedését tekintve a Somogyi homokvidéken fekszik, amely sík vidék jellegű, és amelyet csak az észak-déli irányban húzódó homokbucka alakzatok tesznek kelet-nyugat irányban kissé hullámossá.
A terület jellemző társulása mészkerülő homoki gyeptársulás. Típusos megjelenése Belső-Somogyban található, a viszonylag sík felszín igen gazdag növényvilággal borított. A növénytakaró fajösszetételében a mindössze néhány méteres szintkülönbség is nagy változatosságot eredményez. A mélyebb térszínek időszakos vízállásainak környékén mocsári jellegű, míg a száraz, homokos domboldalakon a száraz gyepekre jellemző növényzet alakult ki. Az elmocsarasodott területeken kisebb éger- és fűzlápok, a vízfolyások mentén mozaikosan éger, tölgy, bükk és kőris ligetek, valamint foltokban mocsaras területek találhatók. A magasabban fekvő területeket tölgyerdők, a tisztásokat pedig legelők borítják. Ez a sokszínűség a terület növényvilágában is fellelhető.
Kiemelkedő értékkel bír a Somogyfajszi fás legelő, ami egy ligetes erdőkkel tarkított mészkerülő homoki gyeptársulás, egyike az utolsó somogyi legelőerdőknek, és egyben jelentős mozaikja a Balaton és a Dráva közt húzódó ökológiai hálózatnak. A homokbuckás felszín mélyedéseiben kialakult kisebb – nagyobb mocsarak és a száraz gyepek átmenet nélküli találkozása a flóra és fauna sajátos változatosságát eredményezi. A flóraelemek közül az agárkosbor, mocsári kosbor, vitéz kosbor, és a hússzínű ujjaskosbor, valamint a buglyos szegfű több száz, a homokbuckákon a fekete kökörcsin több ezres tőszámmal van jelen.

Fényképezte: Tömösváry Tibor

A fauna értékei közül – számos védett faj mellett – a sisakos sáska, a cigányrére és a törpe vízicsibe előfordulása jelzi a terület ökológiai értékét. A fás legelő délnyugati részén található mocsár az élőhelyre jellemző hüllő és kétéltű fajok mellett gémfélék, récefélék, – köztük a fokozottan védett cigányréce – szárcsák, vízityúkok, valamint a közelben fészkelő fekete gólya élő- és táplálkozó helye.
A terület évszázadokon át legelő volt, s a fás legelőkre jellemző faunaelemek közül a szalakóta és a vörösvércse az élőhelyek kedvezőtlen átalakulása miatt mára teljesen eltűnt.
Az MTÉT program célja, hogy az önkéntesen vállalt gazdálkodási előírások betartása révén megelőzze az élőhelyek degradálódását és megakadályozza a vidék további védett fajainak eltűnését.

Vissza az MTÉT listához



23. Szatmár-Bereg MTÉT

Az Alföld északkeleti, legváltozatosabb régiója a Bereg-Szatmári sík, ami a Kárpát-medence erdős, lápos, folyó- és pangóvizekben gazdag élőhelyeit őrzi. A természeti és kulturális értékekben gazdag területet a Tisza szeli ketté. A táj természetes állapotában ártéri síkság, melyet elhagyott folyómedrek szabdalnak fel. A vidék talajai mészben szegények, szerkezetük rossz, vízvezető képességük nem megfelelő. Jellemzően fiatal (holocén) folyami öntéseken alakultak ki, a talajképző kőzet általában öntésiszap és agyag.
A hajdan szinte összefüggő, hatalmas erdőségeket néhol már csak néhány fa jelzi. A kivágott erdők helyén a hagyományos rét- és legelőgazdálkodás következtében értékes füves élőhelyek jöttek létre. Egyaránt megtalálhatók itt a hegyvidékre és az Alföldre jellemző flóra- és faunaelemek. A füves térségek nagy része ecsetpázsitos, sovány csenkeszes, ritkán hernyópázsitos, enyhén szikesedő nedves legelő, félszáraz kaszáló. Néhol erdőssztyepp jellegű foltokra is rábukkanhatunk sziki kocsorddal, réti őszirózsával és réti iszalaggal. Természetvédelmi szempontból igen jelentősek a mocsárrétek és a kiszáradó láprétek. Fontosabb fajaik a réti ecsetpázsit, a kornistárnics, a réti kardvirág és az őszi vérfű. Helyenként megtalálhatók az agárkosbor és az elegáns kosbor tövei, de előfordul a szibériai nőszirom is. A nedves réteken termelődött nagy mennyiségű szerves anyag jó részét a kaszálások során eltávolították, megelőzve ezzel a nitrogénterhelést jobban bíró gyomok (csalán, aszat, bürök) elszaporodását. A hagyományos kaszálási mód nem tömörítette a talajt, és az őszi munkavégzés idejére a növények többsége már magot is érlelt. Ez a fajta használat őrizte meg értékes élővilágukat évszázadokon keresztül. További fennmaradásuk a vízviszonyok – sokszor manapság már mesterséges – fenntartásán és a megfelelő hasznosításon múlik. Az erősebb zavarás (taposás, legeltetés, trágyázás, felülvetés) viszont a terület leromlásához, a faji változatosság csökkenéséhez vezethet.

Fényképezte: Habarics Béla

A füves területek több fokozottan védett, földön fészkelő madárfaj (pl.: haris, réti fülesbagoly, hamvas rétihéja), valamint számos ritka gerinctelen állat élőhelyei. A lepkék közül említést érdemelnek a hegyvidéki típusú kaszálóréteken és a lápréteken előforduló, európai jelentőségű szürkés hangyaboglárka és a vérfű hangyaboglárka lepkék, valamint a nagy szikibagoly lepke. A szántóterületek szerepe az egyes madárfajok szaporodásában – pl. fürj, hamvas rétihéja –, és a vonuló fajok táplálkozásában jelentős, amellett hogy egyéb védett állatok és növények (pl. eltűnőben lévő gyomfajok) számára is élőhelyet biztosítanak. A kistáblás, mozaikos szántókon a vegyszerek mellőzése illetve kíméletes használata, továbbá a tápanyagbevitel korlátozása egyaránt hozzájárul a meglévő biológiai sokféleség megőrzéséhez, az egészséges termés és a természeti környezet fenntartásához.
A táj jellegzetes képéhez hozzátartoznak az út menti cserjés fasorok, ligetes facsoportok és a mélyebb részeken tenyésző bokorfüzesek. Természetvédelmi jelentőségük, hogy mozaikosabbá teszik az élőhelyeket (pl. feldarabolják, tagolják a nagyobb kiterjedésű, homogén gyepeket, szántókat), költő-, pihenő- és táplálkozóhelyet illetve vándorlási útvonalat biztosítanak. A térséget mind az európai, mind a nemzetközi jelentőségű madárélőhelyek között számon tartják, és emellett több kiemelt fontosságú madárvonulási útvonal is érinti.
Az MTÉT célja, hogy a területre jellemző extenzív gazdálkodás fenntartásával biztosítsa, a táj jellegének és természeti értékeinek megőrzéséhez elengedhetetlen feltételeket. Az egyes célprogramok összhangot teremtenek az itt gazdálkodók tájfenntartó tevékenysége és megélhetési lehetőségei, valamint a természetvédelem céljai és a mezőgazdálkodás érdekei között.

Vissza az MTÉT listához



24. Szentendrei-sziget MTÉT

A Dunamenti síkságon elhelyezkedő Szentendrei-sziget MTÉT természetföldrajzilag az Alföld észak-nyugati kapuja. Mai formáját a szél és a Duna évezredes munkája alakította ki. A terület vízviszonyait ma is döntően a Duna határozza meg. Itt található Budapest legfőbb vízbázisa: parti szűrési kútjai napi hatszázezer köbméter kristálytiszta ivóvízzel látják el a fővárost és a közeli településeket. E vízbázis védelme rendkívül fontos, hiszen elég azt egyszer elszennyezni, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlanná váljon. A Szentendrei sziget és környéke kiemelkedő természetvédelmi, vízbázisvédelmi és rekreációs funkciókkal bíró rendkívül értékes, érzékeny terület.

Fényképezte: Bezeczky Gergely

Az eredeti ártéri növényzet füzes bokrosai, puhafás és keményfás ligeterdei az emberi behatás eredményeként mára megritkultak, helyüket szabályos időközönként vagy alkalomszerűen víz járta extenzív nedves rétek foglalták el. A mélyebb részeken tőzeges foltokon mocsárrétek találhatók. Magán a szigeten 44 védett növényfaj található, és két fokozottan védett növényfaj: a homokpuszta gyepeken előforduló csikófark és homoki kikerics. Ugyanennek az életközösségnek féltett fauna kincsei a magyar futrinka és a fóti boglárka.
A Szentendrei sziget a költöző madarak vonulási útvonalának fontos közép-európai állomása a Duna mentén. A területen 205 madárfaj fordul elő, amelyből 104 rendszeresen költ itt. Az árterek, vizes élő-helyek szórványos, de rendszeres vendége a kiskócsag, gyakori a nagykócsag. A homokos partoldalakban mintegy 100 pár gyurgyalag költ.
Az MTÉT célja a mezőgazdaságilag hasznosított táj ökológiai sokszínűségnek és különféle élőhelyeinek megőrzése, fejlesztése a természetkímélő gazdálkodás módjainak elterjesztésével.

Vissza az MTÉT listához



25. Taktaköz MTÉT

A Taktaköz MTÉT a Tisza hajdani árterületének része, döntően ma is természetközeli állapotot idéz. Ezeken a sérülékeny élőhelyeken a Tisza szabályozása előtt nagyon gazdag növény- és állatvilág volt jellemző, mely az intenzív mezőgazdasági művelés hatására visszaszorult ugyan, de még így is jelentősnek mondható.
A Tisza, a Bodrog, és több kisebb folyó hordalékaiból kialakult síkságból itt-ott kunhalmok emelkednek. A vízrendezés ellenére is vizes élőhelyek sokaságát rejti magába, a Tiszaladány területén lévő Dicse-lapos a nemzetközi Ramsari-egyezmény hatálya alá tartozik, de egyes mocsarak törvény általi védettséget is élveznek.
A vizenyős területek közé beékelődő, magas természeti értékkel bíró nyílt pusztai gyepek területének aránya a nagyüzemi mezőgazdaság hatására csökkenni kezdett, ami egyben élőhelyek megszűnését, beszűkülését is jelentette. Mára a Taktaközben túlnyomóan a szántóföldi területhasználat a jellemző, ami magában hordozza a vizek, és a talaj mezőgazdasági eredetű elszennyeződésének veszélyét.mA keményfa-ligeterdők még mindig őriznek olyan fajokat, melyek a bükk-kor hűvös klímája idején vándoroltak le a hegyvidékről az alföldi erdőkbe. Ezek a fajok ma már csak reliktumfoltokban képesek fennmaradni. Ilyenek a madárfészek, a hölgypáfrány, az erdei sás a keleti kontyvirág, a csalánlevelű harangvirág, s az erdei tisztesfű. A keményfa ligetek a terület legértékesebb, középhegységi jellegű erdőtársulásai, állományai még sok helyen jó minőségűek.

Fényképezte: Bodnár Mihály

A különleges vizes élőhelyek olyan ritka fajok megjelenését teszik lehetővé, mint a gyilkos csomorika, a tőzegpáfrány, a szálkás pajzsika és a villás sás.  A terület másik nagyon jellemző társulása az ártéri kaszálórét, amelyek rendszeres kaszálását az ott előforduló védett növények megőrzésének igénye teszi szükségessé. A vizes élőhelyek, nem csak a flóra fajszám alakulására hatnak kedvezően, ez a térség az ország legjelentősebb gém fészkelő helye, csak a nagykócsag és kanalas gém együttes állománya meghaladja az 500 egyedet, de a fokozottan védett cigányréce is költ itt. A Zempléni-hegység jelentős természetvédelmi értékét adják az ott költő fokozottan védett, ritka ragadozó madarak és a zárt erdők mélyét kedvelő fekete gólyák, melyek gyakorta keresik fel a közeli Taktaköz táplálékban gazdag területeit fiókáik nevelése, illetve nyári kóborlásaik idején.
A kiemelkedő kétéltű állomány mellett, az emlősök közül említést érdemel a füves élőhelyek és a mocsarak szegély zónáját kedvelő hermelin, valamint a minden jelentősebb víztérben élő, hazánkban nem túl ritka, de európai viszonylatban fokozottan védett vidra állománya.
Az MTÉT célja, hogy a természeti környezet adottságaihoz igazodó földhasználat valósuljon meg a térségben, amely egyben a mezőgazdasági területekhez kötődő fajok megóvását segíti elő.

Vissza az MTÉT listához



26. Tiszavölgyi-sík MTÉT

A Tisza-völgy Magas Természeti Értékű Terület az Alsó-Tisza völgy jobb parti vízgyűjtőjéhez tartozó, szabályozás előtti és mai ártéri területeket: öntésterületeket, holtágakat és mocsarakat, löszhátakat, szikes gyepterületeket és szikes mocsarakat, továbbá nagy kiterjedésű mezőgazdasági területeket és jelentős halastavakat foglal magában. Az MTÉT terület összesen 20 települést érint, kiterjedése közel 45 ezer ha, ami teljes egészében a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területén helyezkedik el. A mezőgazdasági művelés igen nagyarányú, ugyanakkor a terület kiemelkedő természeti – elsősorban madártani – értékekkel rendelkezik.
A pusztai élőhelyek, mezőgazdaság területek és a nagy kiterjedésű természetes és féltermészetes vizes élőhelyek egyedülálló kombinációja rendkívül vonzóvá teszi a területet a pusztai madárközösségek, valamint átvonuló, ill. áttelelő parti- és vízimadarak számára. A szántóföldek borítottsága a területen csaknem 60%, ami a vizes élőhelyek közelsége miatt fontos szerepet tölt be a vonuló vadludak, illetve darvak őszi-téli táplálékának biztosításában. A nagytáblás, intenzív művelésű szántókon a jelenlegi agrotechnológia mellett a táplálékforrások szűkülnek, így a madárcsapatok a településekhez közeli szántókra húzódnak be, néhol igen jelentős károkat okozva.

Fényképezte: Puskás József

A szántók mellett a terület kiterjedt, zömében szikes gyepekkel is rendelkezik. A gyepek egy része időszakosan vízzel borított, illetve édesvízű vagy szikes mocsarakkal mozaikolt. A gyepterületek hasznosítása során a többfajú külterjes, legeltetésre alapuló állattartás megőrzése és fejlesztése, valamint a gyepterületek arányának növelése kiemelten támogatandó cél.
A harmadik fő élőhelytípust a nyílt vizű mocsarak, holtágak és halastavak képviselik, egy élőhely komplexet alkotva a környező mezőgazdasági területekkel.
Az MTÉT terület összeköttetést teremt a Homokhátság és a Békés-Csanádi hát MTÉT területek között, így létrehozásával valóban szinte összefüggő MTÉT-rendszer alakult ki a Dunától a Tiszáig ÉNy-DK-i irányban.

Vissza az MTÉT listához



27. Turjánvidék MTÉT

A Turjánvidék négy kistáj, a Pesti hordalékkúp síkság, a Csepeli-sík, a Pilis-Alpári homokhát és a Kiskunsági homokhát találkozásában helyezkedik el. Jellemzője a homokhátságba mélyedő teknőrendszer, mely a Duna egykori hordalékán alakult ki. A változó méretű és alakú mélyedések gazdag lápvilágnak adnak otthont, míg a homokhátak száraz környezeti adottságai közt pusztagyepek alakultak ki.
A Turjánvidék vegetációját a részben spontán, részben emberi hatások következményeként jelentkező folyamatok alakítják folyamatosan. A terület jellegzetességei a lápteknők, melyek hajdani Duna medrekben alakultak ki. A szomszédos magasabb területek rétegvizeinek felszínre kerülésével beindultak a lápi folyamatok, melyek helyenként jelentős tőzegfelhalmozódást eredményeztek. A terület növényzete az élőhelyek sokszínűsége miatt igen gazdag, részben lápi, részben homoki növényzet, valamint az ezek között kialakult átmenetek borítják a felszínt.
A Turjánvidék jellegzetes képét kialakító különféle láprétek védett növényei között említhető a szibériai nőszirom és a fokozottan védett vidrafű.  Az itt található nagyszámú kosborféle populációja országos viszonylatban is kiemelkedő értéket képvisel.

Fényképezte: Nagy István

A Dabas község határában elhelyezkedő üde rétek jelentős része és az Ócsai Tájvédelmi Körzet rendkívül fajgazdag, a legtöbb védett lápi növény előfordulása ehhez az asszociációhoz kötődik, pl.: szúnyoglábú bibircs-virág, buglyos szegfű, kornistárnics, mocsári nőszőfű.
A Turjánvidék területén kis kiterjedésben előforduló homokpuszta gyepek többségét mezőgazdasági művelésbe vonták, de néhány védett faj még megtalálható rajtuk, így a homoki vértő, a fekete kökörcsin vagy a homoki kikerics. A terület állatvilágából kiemelkedő fontosságú a rendkívül veszélyeztetett és fokozottan védett parlagi vipera populációja, amely Dabas térségében él.
A Turjánvidék egy része nemzetközi madárvédelmi egyezmény hatálya alá tartozik. Számos védett (szürke gém, bíbic, nádirigó) és fokozottan védett (bölömbika, vörösgém, nagy kócsag, fehér gólya, fekete gólya, haris, hamvas rétihéja) madárfaj előfordulását regisztrálták. Az emlősök közül külön kiemelendő a fokozottan védett vidra előfordulása.
Az MTÉT program bevezetésének célja a térségre jellemző változatos élőhely-szerkezet megtartása, és az ehhez kapcsolódó hagyományos gazdálkodási formák megismertetése és elterjesztése.

Vissza az MTÉT listához



28. Zámolyi-medence

A Zámolyi-medence a Vértes DK-i lábánál helyezkedik el Csákvár, Zámoly és Pátka község határában.
A medence peremén, a legmagasabb térszíneken, a Mezőföld löszhátakra jellemző vegetációjának maradványai figyelhetők meg. Alacsonyabb részein, a medence északi részén, a Pogácsa legelő területén, a Vértes hegylábi előterében dolomit lejtősztyepprét maradványok találhatók. A sztyepprétek kiemelkedő szépségű védett virágos növényei a nagy egyedszámban élő agárkosbor, és a több tízezer töves állományt számláló poloskaszagú kosbor, a vitézvirág, árvalányhaj fajok és a fokozottan védett pókbangó. Mélyebb területek felé haladva, a terület pangóvizes foltjain, az egykori tó helyén, ma láprétek találhatók. Mindkét típusuk, a nedves és a kiszáradó láprét is előfordul a területen. Az üde foltokban a védett lápi nyúlfarkfű alkot társulást. A rét déli része felé a láprét szikesedését jelző zsiókás szikes mocsarakat találunk.
A gyepek egy részében is jellemző a szikesedés, amely jelenség látványos indikátora a helyenként tömegesen virágzó sziki őszirózsa.
A kiszáradó vagy kékperjés láprétekben az őszi vérfű, és a festő zsoltina mellett nagy tömegben találunk orchideákat. A mocsárrétek virágos növényei közül igazi különlegesség a védett fátyolos nőszirom hatalmas állománya, a védett mocsári kosbor, valamint a hússzínű ujjaskosbor, a széles és a keskenylevelű gyapjúsás állományok adják.
A Zámolyi-medencében található eddigi ismereteink szerint a fokozottan védett endemikus egyenesszárnyú fajunk, a magyar tarsza eddig ismert legnagyobb állománya, amely miatt a terület természetvédelmi jelentősége kiemelkedő. A lepkekutatások a Magyarországban csak kevés helyen és általában kis egyedszámban előforduló szürkésvörös földibagoly stabil állományát bizonyították az Ülőkút környékén, amelyhez foghatót a kutatók hazánk más tájairól nem ismernek.
A Csíkvarsai-rét védett névadó halfaja a réti csík állománya stabilnak mondható, de megtalálható a területen a fokozottan védett lápi póc is. A kétéltűek közül kiemelkedő egyedszámban fordul elő a barna ásóbéka és a zöld levelibéka.

Fényképezte: Viszló Levente

A Zámolyi-medence fészkelő madarai is rendkívüli fajszámot és változatosságot mutatnak. A terület egyaránt kiemelkedő jelentőségű táplálkozási, fészkelési és vonulási szempontból is. Vizes években telelőhelye több, mint 30 000 vadlúdnak, kékes rétihéjáknak. Fészkelő és táplálkozóhelye többek között a parlagi sasnak, kerecsensólyomnak, rétisasnak, a közelmúltban még a túzoknak is, valamint alkalmanként az összes hazai guvatfélének, tücsökmadár, vöcsök- és szerkőfajnak.
A felsorolt különböző és ellentétes ökológiai igényű fajok együttes jelenléte valamint az a tény, hogy kis területen belül egyes családok összes faja megtalálja az igényeinek megfelelő élőhelyet, azt mutatja, hogy a Vértes déli lábánál elhelyezkedő medence élőhelyekben rendkívül változatos, s mindenképpen védelmet érdemel. Kiemelkedő jelentőségű egyes keleti elterjedésű fajok (parlagi sas, kerecsen, szalakóta, kék vércse, kis őrgébics, fehérszárnyú szerkő) dunántúli előfordulása. A védett emlősök közül a medencében található kisebb ürge populáció és a fokozottan védett vidra stabil állománya emelhető ki.
Ezen élőhelyek sokaságát folyamatos emberi tevékenység alakította és őrizte meg ilyennek napjainkig, így fenntartásuk is csak hagyományos szemléletű természetgazdálkodás folytatásával lehetséges. Az MTÉT program célja, hogy a természetkímélő gazdálkodási rendszerek támogatásával a terület élőhelyeinek megőrzéséhez és fejlesztéséhez hozzájáruljon.

Vissza az MTÉT listához