Magyarországon az egyedi jogszabállyal védetté nyilvánított természeti területek alapvetően két kategóriába sorolhatók. Az országos jelentőségű védett természeti területeket a természetvédelemért felelős miniszter rendelettel nyilvánítja védetté, míg a helyi jelentőségű védett természeti területek kialakítására a települési önkormányzatok - Budapesten a fővárosi önkormányzat - rendelkeznek felhatalmazással. Jelen írás célja az utóbbi védettségi kategóriába tartozó területek védetté nyilvánításával és a helyi jelentőségű védett természeti területek nyilvántartási rendszerével kapcsolatos aktualitások ismertetése.

  Egy terület védetté nyilvánítására vonatkozó alapvető szabályokat a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Tvt.) tartalmazza. Eszerint védetté nyilvánításra bárki javaslatot tehet. Egy terület helyi jelentőségű védetté nyilvánításának szakmai előkészítéséért a jegyző a felelős. Első lépésként a terület védetté nyilvánításának indokoltságát alátámasztó iratok megküldésével meg kell keresnie a működési területe alapján érintett nemzeti park igazgatóságot (a továbbiakban: igazgatóság) azzal, hogy az nyilatkozzon, kívánja-e a terület országos jelentőségű védett természeti területté nyilvánítását. Az igazgatóság 60 napon belül adja meg nyilatkozatát, illetve kérés esetén természetesen szakmai segítséget is nyújt a védetté nyilvánításhoz.

  Fontos lépése a védetté nyilvánításnak az ún. egyeztető tárgyalás. A természeti terület védetté nyilvánításának előkészítése során az előkészítést végző - az érdekeltek álláspontjának megismerése érdekében - egyeztető megbeszélést és a szükséghez képest helyszíni szemlét tart, amelyre - a kitűzött időpont előtt legalább 15 nappal - meghívja a védetté nyilvánításra javaslatot tevőt, valamennyi érdekelt hatóságot, továbbá mindazokat, akikre a védetté nyilvánításból jogok vagy kötelezettségek hárulnak, illetőleg akik jogos érdekét a védetté nyilvánítás közvetlenül érinti. Jelentős számú érdekelt esetén a meghívás történhet hirdetménynek a helyi önkormányzat hirdetőtábláján történő kifüggesztésével vagy más, helyben szokásos módon történő közhírré tétele útján is. Az előkészítést végző az egyeztető tárgyalásról jegyzőkönyvet és összefoglalót készít, amelyet a védetté nyilvánításra vonatkozó javaslattal együtt beterjeszt a védetté nyilvánításra jogosult képviselő testület elé. Egy terület helyi védettségét az előkészítést követően meghozott jogszabály - önkormányzati rendelet - keletkezteti. Megalkotásának és kibocsátásának nem feltétele, hogy a fentebb részletezett egyeztetési eljárás során minden érintett hozzájáruljon a védetté nyilvánításhoz, azonban a természetvédelmi szempontok tartós érvényesülése érdekében javasolt az előzetes megegyezés az érintett terület tulajdonosaival, használóival.

  Az érintett terület a védettségről rendelkező önkormányzati rendelet tehát annak hatályba lépésével válik védetté. A védetté nyilvánításról rendelkező önkormányzati rendeletben szerepeltetni kell a terület jellegét (természetvédelmi terület vagy természeti emlék), kiterjedését, a védetté nyilvánítás indokát, a Tvt.-ben meghatározott korlátozások és tilalmak alóli esetleges felmentést, továbbá az érintett földrészletek ingatlan-nyilvántartási adatait (helyrajzi számok, terület), valamint a természetvédelmi kezelési tervet, melynek részletes szabályait a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítőjére és tartalmára vonatkozó szabályokról szóló 3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet tartalmazza. A Tvt. 24. § (3) bekezdésének c) pontja alapján a védetté nyilvánító rendeletben szükséges feltüntetni az Európai Közösségek jogi aktusaiban meghatározott védettségi kategóriába (pl. Natura 2000 hálózat) tartozás tényét is. A felsoroltakon túl az önkormányzati rendelet rendelkezhet további, a terület adottságai, esetleges speciális helyzete miatt indokolt előírásokról is.

  Fontos, hogy a védettség ténye a közhiteles ingatlan-nyilvántartásban is szerepeljen az érintett ingatlan(ok) tulajdoni lapján, ezért helyi védettség esetén a Tvt. 26. § (2) bekezdése alapján a jegyzőnek feladata kezdeményezni a védett jogi jelleg feljegyeztetését az ingatlanügyi hatóságnál. További jegyzői feladat a védetté nyilvánító rendelet egy példányának megküldése a működési területe alapján érintett nemzeti park igazgatóság részére [Tvt. 25. § (2) bek.]. Ez azért fontos, hogy mind területi, mind országos szinten létezzen egy hiteles, aktuális adatokon alapuló nyilvántartás a helyi jelentőségű védett természeti területekről is. Az országos nyilvántartást a Vidékfejlesztési Minisztérium vezeti a védett természeti területek és értékek nyilvántartásáról szóló 13/1997. (V. 28.) KTM rendelet alapján, az aktuális, folyamatosan frissített nyilvántartási adatok pedig hozzáférhetőek a www.termeszetvedelem.hu oldalon is.

  A Tvt. lehetőséget ad az ideiglenes védetté nyilvánítására, amennyiben valamely védelemre érdemes terület jelentős károsodásának veszélye áll fenn. Ebben az esetben a jegyző - az érdekelt hatóságok véleményének kikérése mellett - a területet azonnal végrehajtható határozattal, egy alkalommal, a végleges védettséget kimondó jogszabály hatályba lépéséig, de legfeljebb 3 hónapos időtartamra védetté nyilváníthatja. Az ideiglenes védetté nyilvánítással okozott tényleges károk megtérítését az érintett ingatlanok tulajdonosai a természet védelmét szolgáló egyes támogatásokra, valamint kártalanításra vonatkozó részletes szabályokról szóló 276/2004. (X. 8.) Korm. rendelet alapján igényelhetik.

  A Tvt. 24. § (4) bekezdése rendelkezik a védettség esetleges feloldásáról. Eszerint a védettség feloldására a védetté nyilvánításra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a helyi védett természeti terület védettségének a feloldásához az érintett területen működő igazgatóság véleményét be kell szerezni. Védettség feloldására csak akkor kerülhet sor, ha annak fenntartását természetvédelmi szempontok a továbbiakban nem indokolják. Minden más esetben a védettség feloldásával egyidejűleg a feloldással érintett területtel legalább azonos természetvédelmi értékű - vagy értékesebb - területet kell védetté nyilvánítani, annak érdekében, hogy ne következzen be az ún. „védettségi szint csökkenés”. Ez ugyanis alkotmány-ellenes helyzethez vezetne, tekintettel az Alkotmánybíróság által a 28/1994. (V. 20.) AB számú határozatban megfogalmazott és azóta töretlenül követett alapelvekre. A védettség feloldásáról is tájékoztatni kell a működési területe alapján érintett igazgatóságot az erről rendelkező jogszabály egy példányának megküldésével, illetve ilyen esetben a jegyző feladata töröltetni a védett jogi jelleget az érintett ingatlan(ok) tulajdoni lapjáról.

  A helyi jelentőségű védett természeti területek védettségének normatív megalapozottságát kettősség jellemezte egészen 2007. december 31-ig. Ugyanis a települési önkormányzatok létrejöttét megelőzően jellemzően a megyei tanácsok végrehajtó bizottságai nyilvánítottak védetté határozataikkal egyes területeket. Részben ezek a „megyei” védett területek kerültek a rendszerváltozást követően az érintett települési önkormányzatok felelősségi körébe, részben pedig maguk a települési önkormányzatok alkottak rendeleteket a helyi jelentőségű védett természeti területekről. Ez a rendszer nem szolgálta a jogbiztonságot, tekintve, hogy a védettségről rendelkező normatív jogi aktusok egy része nem volt a hatályos jogforrási hierarchiába illeszthető, de ugyanígy problémát jelentett, hogy a korábbi VB határozatok sokszor nem álltak az érintett önkormányzatok rendelkezésére, ami a helyi és az országos nyilvántartás vezetését, illetve a területek megfelelő kezelését is nehezítette. További problémaként említhető a VB határozatok tartalmi hiányossága is, úgymint a nem teljes körű vagy hiányzó helyrajzi számos felsorolások, tisztázatlan kezelési hatáskörök és más tartalmi pontatlanságok.

  Ezen a helyzeten változtatott az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló 2007. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Deregtv.), melynek 1. § (4) bekezdése 2007. december 31-i hatállyal hatályon kívül helyezte - más normatívák mellett - az 1989. október 23-át megelőzően kibocsátott, védettségről rendelkező normatív jogi aktusokat is. Mivel azonban ez a fentebb már említett „védettségi szint csökkenés”-hez vezetett volna - ami az Alkotmánybíróság fentebb hivatkozott álláspontja szerint alkotmányellenes - a Deregtv. 6. § (6) bekezdése előírta a települési önkormányzatok számára, hogy külön védetté nyilvánítási eljárás nélkül rendelettel tartsák fenn az érintett területek védettségét. A Deregtv. tehát egy ún. „technikai jellegű deregulációt” valósított meg azzal, hogy előírta a korábbi megyei tanácsi VB határozatok önkormányzati rendeleti formában történő megerősítését, aktualizált, egységes, a Tvt. fentebb vázolt előírásainak megfelelő tartalommal. Ezeknek a rendeleteknek 2008. január 1-jén kellett hatályba lépniük. Az eddig leírtakból következően a települési önkormányzatoknak csak abban az esetben volt lehetősége a védettséget fenntartó rendelet megalkotásának mellőzésére, ha az érintett terület elpusztult, természeti értékei nagymértékben és visszafordíthatatlanul degradálódtak, illetve ha időközben valamely országos jelentőségű védett természeti területhez csatolták vagy a Tvt. 23. § (2) bekezdése alapján ún. „ex lege” országos jelentőségű védettség alá került. Az első esetben - a védettség feloldására vonatkozó szabályok szerint - az érintett nemzeti park igazgatóság szakmai állásfoglalását be kellett szereznie az önkormányzatnak.

  Az ún. technikai jellegű dereguláció a mintegy 2000 helyi jelentőségű védett természeti terület közel 40%-át érintette, ami több mint 400 települési önkormányzat számára jelentett jogalkotási feladatot, figyelembe véve, hogy egyes települések több helyi védettséget élvező területtel is rendelkeznek. Azon önkormányzatoknak, amelyek 2008. január 1-jéig nem léptették hatályba a védettséget fenntartó rendeleteiket, már nem védettséget fenntartó, hanem védetté nyilvánító rendeletet kell alkotniuk a védettségi szint helyreállítása érdekében. Az érintett területek védettsége ugyanis 2008. január 1-jétől a törvény erejénél fogva szűnt meg, így fogalmilag kizárt a védettség fenntartása.

  A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium információi szerint a helyi jelentőségű védett természeti területek védettségének fenntartásáról az érintett önkormányzatok több, mint 90%-a határidőben gondoskodott. Ez hozzájárul a helyi jelentőségű védett természeti területek országos nyilvántartásának aktualizálásához és ezzel egy hiteles, pontos adatbázis kialakításához.
A helyi jelentőségű védett természeti területek kapcsán fontos kiemelni, hogy a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdésének d) és e) pontjai alapján a települési önkormányzat jegyzője, illetve a fővárosi főjegyző is természetvédelmi hatóságnak minősül. A jegyzők - főként helyi jelentőségű védett természeti területekhez köthető - természetvédelmi hatósági feladatköreit a 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 15-16. §-ai tartalmazzák.

  A védetté nyilvánítással, védett természeti területek kezelésével, fenntartásával kapcsolatos bármely kérdésben a nemzeti park igazgatóságok mellett a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkárságának munkatársai tudnak segítséget nyújtani.

t