A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény hatályba lépése óta ex lege – azaz a törvény erejénél fogva – védett természeti területnek minősül valamennyi forrás, víznyelő, kunhalom és földvár; melyek általános védelmét azok egyedisége és összetett természetvédelmi jelentősége indokolja. E védett természeti területek – természeti emlék kategóriában – országos jelentőségűek; a védettség tényéből adódó természetvédelmi kezelésük az illetékes Nemzeti Park Igazgatóságok feladata.

Források
A források nem csupán víztani, felszínalaktani és tájképi értéket képviselnek, de sajátos élőhelyként illetve a belőlük táplálkozó vízfolyások révén jelentős szerepet töltenek be a biológiai sokféleség megőrzésében is. A bennük megjelenő víz jellege alapján főbb típusaik a talajvíz-, a réteg- és a karsztforrások; ez utóbbiak többsége barlangból lép – közvetlenül vagy közvetetten – a felszínre.

Az ex lege védelem szempontjából forrásnak számít:
• a felszín alatti víz természetes felszínre bukkanása, ha vízhozama tartósan meghaladja az 5 liter/percet, akkor is, ha időszakosan elapad.

Az 1960-as években végzett országos felmérés alapján a VITUKI által összeállított forrásnyilvántartás közel 4300 forrást tartalmaz; ám az utóbbi évtizedek csapadékhiányos időjárása és a bányászati vízkiemelések miatt ezek közül számos elapadt vagy időszakos működésűvé vált. A védett források tényleges számának és aktuális állapotának egységes szempontok szerinti felmérése jelenleg is folyamatban van.