Ugrás a tartalomhoz

Ökoturisztikai szolgáltatások

Függetlenül attól, hogy a négy fal közül kiszakadni vágyva feltöltő sétatúráról, vízparti kikapcsolódásról, vagy kihívást jelentő teljesítménytúráról beszélünk, a járvány alatt felértékelődött a természetben együtt eltöltött idő szerepe. A nemzeti park igazgatóságok folyamatosan fejlesztett ökoturisztikai létesítmény hálózata és programjai kiszolgálják a szabadidő minőségi eltöltése kapcsán egyre fokozódó társadalmi igényeket. Hisszük ugyanis, hogy a természetközpontú gondolkodásmód kialakítása és ápolása ugyanolyan fontos része a környezet-és természetvédelemnek, mint az élőhelyvédelem, vagy a fajok védelme. Az elköteleződés alapvető eszköze pedig az érdeklődés felkeltése. Ahhoz, hogy egy adott állatot, növényt vagy élőhelyet meg tudjunk, meg akarjunk óvni, rá kell csodálkoznunk a szépségére, meg kell ismernünk az értékeit. Amellett, hogy immár a biztonságunk is megköveteli, a természet igazi élményét, feltöltő képességét is csak közvetlen tapasztalás útján lehet igazán átélni.

Szakvezetéses túra
Természeti és kultúrtörténeti látnivalók felkeresése, megismerése szakképzett túravezetők segítségével. A képzett szakvezetők az egyéni látogatók előtt gyakran rejtve maradó összefüggéseket is feltárva, élményszerűen mutatják be az örökségi helyszíneket. A védett természeti területek egy részén – például a fokozottan védett területeken és az egyéb, látogatással szemben érzékeny területeken – ez az egyetlen módja a természeti örökség megismerésének.

Szakavatott kollégáink az igények tükrében napszaktól függetlenül állnak rendelkezésre. Legyen szó akár hajnali madárlesről, napközbeni rövidebb tanösvénytúráról, kihívást jelentő teljesítménytúráról, vagy az éjszaka misztikumával áthatott csillagsétáról, kollégáink felkészülten várják látogatóikat. Jelenlétük különleges értéket jelent a választott program mellé, hiszen:

  • Területi ismereteiknek hála a potenciális veszélyt hordozó, zsúfolt helyszínek helyett a ritkán látogatott, de nem kevésbé elkápráztató helyszínekre is felhívják a figyelmet. Ezek a helyszínek a turizmus nyomásától még nem sérültek, nagyobb élményt és a járványhelyzet kapcsán biztonságot is jelentenek a látogatóknak;
  • segítségükkel az élővilág zavarásának elkerülése érdekében nem látogatható, lezárt területekre (fokozottan védett természeti területek) is ellátogatnak a résztvevők, ezzel olyan élményt szerezve, ami máskor, máshol nem adatik meg;
  • terepismeretüket felhasználva az avatatlan szemnek, fülnek láthatatlan természeti kincsekre is felhívják a látogatók figyelmét.

Szakvezető nélkül, tanösvényeink mentén
Vezető nélküli vezetőink. Bejárásuk azok számára jelenthet élményt, akik önállóan szeretnék felfedezni egy adott terület értékeit. E túraútvonalak majdnem mindegyike védett természeti területen vezet. Összhosszúságuk országosan majd’ 1000 km, többségük térítésmentesen, szabadon látogatható, az útvonal mentén akár más programokkal is összekapcsolható, így egész napi kikapcsolódást is jelenthet a családnak, baráti társaságnak. A járványhelyzet kapcsán fontos az is, hogy a potenciális veszélyt hordozó, zsúfolt helyszínek helyett a ritkán látogatott, de nem kevésbé elkápráztató helyszínekre is elkalauzolják a látogatót, amik a turizmus nyomásától még nem sérültek. Az állomásokat jelző táblák és papír alapú kiadványok mellett már számos „e-tanösvényt” a mobilunk segítségével is bejárhatunk (későbbi bekezdés taglalja). Az ilyen útvonal információs írott- és hanganyaga előzetesen letölthető, vagy az adott helyszínen QR-kóddal beolvasható.

E-kerékpár túra
Amellett, hogy a nemzeti parkok hagyományos kerékpárkölcsönzési lehetőséggel is várják az érdeklődőket, 2020 óta már e-kerékpár programokat is biztosítanak. Az e-kerékpárok bővítik a nemzeti parkok aktív turisztikai kínálatát, a látogatók teljesen új, kényelmes és természetbarát módon ismerhetik meg Magyarország természeti értékeit. Az elektromos rásegítésű kerékpárok – más néven pedelec biciklik – segítségével a teljesen kezdő biciklisek is útra kelhetnek, és olyan új helyeket fedezhetnek fel, amelyek eddig a távolság vagy a terepviszonyok miatt meg sem próbáltak volna elérni. Ezáltal olyan új, eldugott úti célok is szóba jöhetnek, melyek sem hagyományos kerékpárral, sem pedig gépjárművel nem hozzáférhetőek. Az e-kerékpárok visszaadják az élménytúrázást azzal, hogy kirándulás vagy közlekedés közben is olyan sebességgel lehet haladni, amely az energiát nem az erőfeszítésre, hanem a pozitív impulzusok befogadására összpontosítja.

Vízi túra
Nemzeti parkjaink többsége – ahol a lehetőség adott – kenutúrákkal is várja a látogatókat. A túra során tavakban, holtágakban, folyókban fellelhető nádasok, csatornák és nádasba záródott belső tavak élővilágát mutatják be. Egy szinte zavartalan világba vezetik el az érdeklődőt, ahol a figyelmes szemlélődőt megannyi csoda várja. A túra időtartamára a résztvevők mentőmellényt és evezőlapátot kapnak, a résztvevők saját maguk eveznek. Amiről fontos gondoskodni: kényelmes, időjáráshoz alkalmazkodó ruházat, sapka, naptej, valamint a szúnyogok és kullancsok elleni védekezés!

Nemzeti Parki Termékek (www.nemzetiparkitermek.hu)
Napjainkban a természetes alapanyagokból készült termékek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Ma már egyre többen tudják, hogy az egészség szorosan összefügg az elfogyasztott ételek minőségével, éppen ezért kifejezetten keresik a tiszta, természetes összetevőkből készült termékeket.
A természetvédelmi oltalom alatt álló területeink számtalan termék, termény előállításának, vagy szolgáltatás nyújtásának feltételeit biztosítják. Védett területen gazdálkodni azonban nem könnyű, hiszen az ilyen területen gazdálkodók mindenkor a természet védelmével összhangban kell végezzék a tevékenységüket. Annak érdekében, hogy támogassuk védett természeti területeken és Natura 2000 területeken működő helyi vállalkozásokat, gazdálkodókat, gazdálkodó szervezeteket és növeljük az eladásra szánt termékeik megbecsülését, piaci lehetőségeinek bővülését, a Földművelésügyi Minisztérium kezdeményezte a Nemzeti Parki Termék védjegy életre hívását.
Az elismerő címre pályázó termékekkel kapcsolatosan alapvető elvárás, hogy elsősorban helyi nyersanyagokból készüljenek. Kiemelt szempont, hogy a termék minőségével, megjelenésével vagy más kivételes tulajdonságával jól reprezentálja a térség természeti, táji és kulturális sajátosságait, továbbá a pályázó tevékenységét a helyi hagyományokra és helyi sajátosságokra, a térség munkaerő kínálatára alapozva végezze. Természetesen elengedhetetlen, hogy a termék, szolgáltatás megfeleljen a hazai és európai uniós követelményeknek, és illeszkedjen a fenntartható fejlődés elvéhez. A védjegy használati jogának odaítélésekor figyelemmel kell lenni arra is, hogy a pályázó tevékenysége mintaértékű legyen más termelők, szolgáltatók előtt. A védjegy a vásárlók és fogyasztók számára garanciát jelent, hogy a termék, szolgáltatás az adott régióból származik, környezetkímélő módon előállított, jó minőségű, és az adott területhez, kulturális örökséghez, helyi hagyományokhoz és értékekhez közvetlenül kapcsolódik.

 

Sáv bezárása