A rezervátum a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban, a korábbi Pilisi Tájvédelmi Körzet területén fekszik (27081 ha). A Pilisi Bioszféra-rezervátumot a mérsékeltövi lombhullató erdők képviselőjeként 1981-ben jelölték ki. Elsődleges kutatási célként a turizmus és a földhasználat erdőkre, élővíz-rendszerekre és a talajokra gyakorolt hatásainak vizsgálatát határozták meg. A bioszféra- rezervátum magterületeinek kijelölését főleg a változatos terepalakulatokon kifejlődött és viszonylag eredeti állapotban mindmáig fennmaradt élővilág indokolja. A területek kijelölésénél elsősorban a fakitermelésben nem jelentős állományokat– amelyek viszont élővilágukkal különösen értékesek természetvédelmi szempontból – részesítették előnyben. Figyelembe vették továbbá az élővilág mellett a geológiai alapkőzet, sziklakibúvások-, alakzatok és a talajtípusok reprezentálásának lehetőségét is. A kijelölésben általános szempont volt a flóra és fauna gazdagsága is, e területek jelentősége a védett fajok megőrzésén túl a géntartalékok biztosítását szolgáló (élő génbank területek) élőhelyekben rejlik, ahol minden, még a legközönségesebb fajokat is fokozott védelemben kell részesíteni. A rezervátum területén 10 magterületet alakítottak ki.

Bioszféra-rezervátum tábla (fotó: Hollós Krisztián)

A főváros közelsége miatt ez a rezervátum áll legközelebb a „Sevillai stratégia” alapelveinek megvalósulásához, hiszen a többi rezervátummal szemben nem csupán a lakott területektől viszonylag távol eső védett területről van szó, hanem olyan területről, amely többek közt a területet érintő aktív turizmus és sporttolási szokások (sárkányrepülőzés, siklóernyőzés, terepmotorozás stb.) miatt folyamatos kölcsönhatásban van az emberekkel. A rezervátumot érő intenzív emberi behatások miatt ugyanakkor viszont éppen ez a rezervátum a legveszélyeztetettebb, így különösen kell ügyelni az ember és a természet közötti törékeny egyensúly fenntartására. A rezervátum a bioszféra program kiemelt kutatási mintaterülete is, ahová a komplex vizsgálatok súlypontja tevődött.

A nagy szintkülönbségek miatt kialakult zonális és extrazonális erdőtársulások megjelenésére, megfigyelésére és kutatásárára is nagyon jó lehetőség nyílik. A rezervátum a karsztos alapkőzetű Pilis hegységet és elsősorban annak lomberdeit foglalja magában. Nagy szintkülönbségek, meredek, sziklás gerincek, mély völgyek jellemzik a területet. A nehezen megközelíthető, változatos fajösszetételű élőhelyek helyzetüknél és gyenge termőhelyi adottságaiknál fogva alkalmasak az őserdőszerűen fenntartott kísérleti területeknek. Az idős bükkös, cseres-tölgyes, bokorerdő-állományok, dolomit sziklagyepek, hársas törmeléklejtő-, illetve sziklaerdők adják a fő értéket, de előfordulnak a száraz tölgyesek, extrazonális gyertyános tölgyesek is. Különleges értéket jelentenek a tisztások, amelyeken mészkerülő fajok élnek, mint például a szőrfű (Nardus stricta) és a kígyónyelv páfrány (Ophioglossum vulgatum), a védett fajok közül pedig a kornis tárnics (Gentiana pneumonanthe) és több orchidea faj is megtalálható a területen.

Pilisi látkép

A bioszféra-rezervátumban számos további védett növényfajjal találkozhatunk: például több árvalányhaj, nőszirom, és kökörcsin faj, valamint a magyar zergevirág (Doronicum hungaricum), a hegyközi cickafark (Achillea crithmifolia), a tavaszi hérics (Adonis vernalis), és a hangyabogáncs (Jurinea mollis) is él itt. A megbúvó lápok a védett fajok közül többek között a vidrafű (Menyanthes trifoliata), a hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata) és a mocsári kosbor (Orchis laxiflora) menedékhelyei. A terület bennszülött faja a magyar bogáncs (Carduus collinus). A Pilis üledékes kőzetvonulata több ritka faj termőhelye, például a fokozottan védett magyarföldi husángnak (Ferula sadleriana), amelynek itt találhatók az ország legnagyobb, még életképes egyedszámú állományai. Itt él továbbá a harangláb (Aquilegia vulgaris), a fehér sás (Carex alba), az erdei szellőrózsa (Anemone sylvestris) és a sápadt kosbor (Orchis pallens). Jellemző növénytársulások még a sziklai cserjések (csepleszmeggy, gyöngyvesszőcserjés). A dolomit jelenlétének köszönhetően a napvirág (Helianthemum ovatum), a naprózsa (Fumana procumbens), az ezüstvirág (Paronychia cephalotes) és a gubóvirág (Globularia punctata) is előfordul. A bioszféra rezervátum állatvilágát sok más faj mellett ritka endemikus csigafajok, mint például a bödöncsiga (Theodoxus transversalis) és a rajzos csiga (Theodoxus danubialis) alkotják. A rovarok közül megtalálható itt a fűrészlábú szöcske (Saga pedo), de találkozhatunk számos kétéltűvel és hüllővel, például a foltos szalamandrával (Salamandra salamandra) és a pannon gyíkkal (Ablepharus kitaibelii) is.

Gyakori, védett faj a rezervátum területén a zöld gyík (Lacerta viridis)

A terület értékes bennszülött halfaja a Petényi-márna (Barbus meridionali petényi). Igen gazdag a terület madarakban. Madárvilágának ragadozói közül kiemelkedő jelentőségű a kerecsensólyom (Falco cherrug) és a kígyászölyv (Circaetus gallicus) fészkelő állománya. Él itt továbbá fekete gólya (Ciconia nigra), fehérhátú fakopáncs (Dendrocopos leucotos) és rétisas (Haliaeetus albicilla) is. A leszakadó löszfalakban telepesen fészkelnek a színpompás gyurgyalagok (Merops apiaster). A barlangokban népes denevérkolóniák élnek, például a csonkafülű denevér (Myotis emarginatus), nagyfülű denevér (Myotis blythii) és pisze denevér (Barbastella barbastellus) egyedei. Több védett cickány- és pelefaj él a területen, valamint a hiúzzal (Lynx lynx) és vidrával (Lutra lutra) is találkozhatunk.