Ramsari Egyezmény

Hivatalos nevén az egyezmény a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyekről, különösen, mint a vízimadarak élőhelyeiről a természetvédelmi államközi megállapodások legrégebbike. Századunk második felében a vizes élőhelyek átalakításának, pusztulásának felgyorsuló üteme eredményezte azt a nemzetközi összefogást, mely az egyezmény létrehozásához vezetett. Több mint ötven éves története során az egyik legdinamikusabban fejlődő nemzetközi természetvédelmi egyezményként fokozatosan szélesítette ki tevékenységét és a jelenleg 171 aláíró ország, számos nemzetközi partner társadalmi szervezet (BirdLife International, WWF és az IUCN), valamint más egyezményekkel kiépített működő kapcsolatrendszer feljogosítja, hogy a vizes élőhelyek, valamint a vízi ökoszisztémák megőrzése érdekében globális szinten lépjen fel. Eredetileg a rohamosan csökkenő vízimadár-állományoknak kívántak a csatlakozó országok védelmet biztosítani. A tapasztalatok azonban hamar rávilágítottak arra a tényre, hogy önmagában az élőhelyek védelme nem elegendő, magát az ökológiai rendszert kell megőrizni, amely képes az ott előforduló fajok eltartására.

Ramsari területek Magyarországon

Az egyezmény történetének fontosabb állomásai

1971. február 2. Hosszas előkészítő munkálatot követően a vízimadarak pusztulásáért aggódó 18 ország képviselői az iráni Ramsar városában, a Kaszpi-tenger partján aláírják az egyezményt.
1974. A legelső csatlakozó állam Ausztrália.
1975. Hatályba lép az egyezmény.
1979. Magyarország aláírja az egyezményt, melyet az Országgyűlés törvényként hirdet ki (1993. évi XLII. törvény).
1980. Megrendezik a Szerződő Felek első konferenciáját Cagliariban (Olaszország).
1982. A Párizsi Jegyzőkönyv elfogadása, mely módosíthatóvá teszi az Egyezmény szövegét. E jegyzőkönyv 1986-tól lép hatályba.
1987. A Reginai Módosítás alapján a Részes Felek Konferenciája döntéshozó szervezetté alakul és meghatározza a tagországok hozzájárulásának mértékét.
1989. Vietnam csatlakozásával 50 országra bővül a Ramsari Egyezményt elfogadó országok köre.
1991. Az első regionális konferencia Karachiban (Pakisztán).
1993. Létrehozzák az Egyezmény Tudományos, Technikai, Tanácsadó Testületét.
1997. Az aláíró országok száma eléri a 100-at Bahama-szigetek és Grúzia csatlakozásával.
1999. San José-ban megrendezik a Szerződő Felek 7. Konferenciáját, mely alapvető fontosságú határozatokat hoz.
2001. Magyarország ramsari területeinek száma 21-re bővül.
2003. Világszerte ünneplik meg az egyezmény aláírásának napját, február 2-át. Magyarország további 2 új területet jelöl a Ramsari jegyzékre.
2006. Az IUCN által koordinált Countdown 2010 kampány keretében, amely a biológiai sokféleség csökkenésének 2010-ig történő megállítását tűzte ki célul, Magyarország 3 újabb területet jelöli a ramsari jegyzékre, és egy korábban kihirdetett terület bővítését terjeszti fel.
2007. Magyarország és Szlovákia az Ipoly menti ramsari területeit határon átnyúlóvá nyilvánítja, az egyezmény közös végrehajtásának elősegítése érdekében. Dr. Tardy János szerkesztésében megjelenik „A magyarországi vadvizek világa” c. kötet a hazai ramsari területekről.
2008. A Montág-puszta és a Borsodi-mezőség kihirdetésével Magyarország ramsari területeinek száma 28-ra bővül, amivel egyidőben a Hortobágy ramsari terület kiterjedése is nő. Az Egyezmény részes felei Koreában tartanak konferenciát, megszületik a Changwon Deklaráció és az Egyezmény 2009-2015-ös stratégiai terve.
2011. A dél-balatoni berkek és halastavak elnyeri nemzetközi jelentőségű vizes élőhely státuszt (hazánk 29. ramsari területe). Az összes hazai ramsari terület ingatlannyilvántartási számát egységesen, miniszteri rendeletben hirdeti ki a vidékfejlesztési miniszter.
2012. A részes felek 11. konferenciája Bukarestben (Románia).
2014. A Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottsága is megvitatja a kis lilik fajmegőrzési tervét, amelyet aztán a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára fogad el.
2015. A Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottsága felújított tagsággal folytatja működését. A részes felek 12. konferenciája Uruguayban, amelyen elfogadták a 2016-2021-es stratégiai tervet.
2018. A Részes Felek 13. konferenciája az Egyesült Arab Emirátusokban, ahol először osztották ki a „Ramsari Város” címet, amellyel a vizes élőhelyeit példamutatóan kezelő városok nyerhetnek el. A rangos elismerést 18 város nyerte el, amelyek közé egy magyar város, Tata is bekerült.
2021. az Egyezmény aláírásának 50. évfordulója, amelynek alkalmával egész évben a vizes élőhelyekkel, a vízzel és a földi élettel, a fenntartható vízgazdálkodással kapcsolatos rendezvényeket szerveznek a Részes Felek szerte a világon.

Az egyezmény meghatározásai

„Wetland„-nek, azaz vizes élőhelynek nevezzük azokat a területeket, ahol a természeti környezet és az ahhoz tartozó növény- és állatvilág számára a víz az elsődleges meghatározó tényező. Ahol a talajvíz szintje a felszín közelében van, vagy ahol a talaj időszakosan vagy állandóan vízréteggel borított, sokfelé megtalálhatók. Világméretű megállapodás lévén az egyezmény meglehetősen széles megfogalmazást alkalmaz a vizes élőhelyek meghatározására, mely a következő:

„mocsarak, ingoványos és tőzeges területek, vagy vízi élőhelyek, melyek lehetnek természetesek, mesterségesek, ideiglenesek, és állandóak, folyó- vagy állóvizek, édesvizűek avagy félsósak (brakkvíz) és sósak ide értve azon tengeri területeket, melyek mélysége nem haladja meg a hat métert apály idején.”

Ugyanakkor a vizes élőhelyek:

„magukba foglalhatják a parti, tengerparti részeket közvetlenül a vizes élőhely területe mellett, valamint szigeteket és apály idején hat méternél mélyebb tengervíz testeket is, melyek a vizes élőhely területén belül vannak. „

A vizes élőhely fogalom magyar értelmezése alapján mindazokat a víztereket vizes (szemiakvatikus) élőhelynek kell tekinteni, amelyekben középvízállás esetén az átlagos felületarányos vízmélység a 2 m-t nem haladja meg. Abban az esetben, ha a felületarányos vízmélység 2 m-nél nagyobb, akkor a vizes élőhelyek tipikusan szegély (ökotón) jellegűek, s ezért ilyenkor a medernek csak azt a részét lehet vizes élőhelyekhez tartozónak venni, ahol a meder felületének (állóvizeknél) vagy mindkét oldali partszegélyének (vízfolyásoknál), legalább az egyharmadát hínár- és/vagy mocsári növényzet borítja (elsősorban állóvizeknél), illetve kifejezetten partszegélyi növényállományok (hinarasok, mocsári és/vagy magaskórós növényzet, égeresek, bokorfüzesek) kísérik (főleg vízfolyásoknál). (Tardy (szerk.), 2007).

Nemzetközi szinten általánosan öt nagy csoportot különítenek el osztályozásuknál:

– tengeri élőhelyek (partvidéki vizes élőhelyek tengerparti lagúnákkal, továbbá sziklás partok és korallszirtek);
– deltákhoz kapcsolódó élőhelyek (delták, árapály mocsarak, és mangrove mocsarak);
– tavi élőhelyek (tavakhoz kapcsolódó vizes élőhelyek);
– folyó menti élőhelyek (vízfolyások mentén);
– mocsári élőhelyek (mocsarak, lápok és náddal borított fertők).

További csoportot alkotnak az ember által létrehozott vizes élőhelyek, melyek közé a hal-, kagyló vagy garnélarák-nevelő tavak és tengerparti területek (akvakultúrák), mezőgazdasági tavak, öntözött mezőgazdasági területek, sólepárlók, víztározók, bányatavak, szennyvízülepítő tavak és csatornák tartoznak.

Az egyezmény részes feleinek kötelezettségei

Az egyezmény legfontosabb célja a vizes élőhelyek megőrzése, fenntartható vagy bölcs hasznosításuk elősegítése és az erre vonatkozó megfelelő jogi, intézményi és együttműködési keretek biztosítása. A vizes élőhelyek erőforrásainak hasznosítását olyan módon célozza meg, melyek egyúttal azok ökológiai jellegét nem befolyásolják, tehát a rövid távú kizsákmányolás helyett a hosszabb távú, fenntartható hasznosítás a célja.

Valamennyi csatlakozó államnak alapkötelezettségeket kell teljesítenie. Az első és legfontosabb követelmény a tagországok számára, hogy legalább egy vizes élőhelyet jelöljenek a Nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek jegyzékére, más néven a Ramsari Jegyzékre. Jelenleg több mint 2.416 vizes élőhely szerepel a listán, melyek kiterjedése meghaladja a 254 millió hektárt. Mivel a vizes élőhelyek egyezmény általi megfogalmazása meglehetősen tág, ezért még az igen kis területű vagy speciális földrajzi adottságú országok is képesek ezt a kötelezettséget kielégíteni.

Kritériumok a „nemzetközi jelentőség” meghatározására vizes élőhelyeken

A vizes élőhely nemzetközi jelentőségűnek minősül, ha

1. az adott életföldrajzi övezetben található természetes vagy természetközeli vizesélőhely-típusok jellemző, ritka vagy egyedi példáját foglalja magába;
2. sérülékeny, veszélyeztetett vagy kritikusan veszélyeztetett fajokat, vagy veszélyeztetett ökológiai közösségeket tart fenn;
3. az adott életföldrajzi övezet biológiai sokféleségének fenntartásában fontos állat- és/vagy növényfajok állományait tartja fenn;
4. állat- és/vagy növényfajokat azok életciklusának kritikus időszakában tart fenn vagy élőhelyet biztosít számukra kedvezőtlen feltételek esetén;
5. rendszeresen 20 000 vagy annál több vízimadarat tart el;
6. rendszeresen egy vízimadár faj vagy alfaj populációjának legalább 1%-át tartja el;
7. őshonos halak alfajainak, fajainak, rendszetani értelemben vett családjainak, életciklus-szakaszainak, fajok közötti interakcióknak és/vagy állományának jelentős részét tartja fenn, amelyek megfelelően reprezentálják a vizes élőhelyek hasznait és értékeit, és általuk a vizes élőhely hozzájárul a Föld biológiai sokféleségéhez;
8. halfajok számára fontos táplálékforrást, szaporodási-, halivadék nevelő területet és/vagy vándorlási útvonalat foglal magába;
9. ha valamely vizes élőhelytől függő, nem madár állatfaj vagy -alfaj állománya egyedeinek legalább 1%-át tartja fenn.

Másik alapkötelezettsége az aláíró országoknak, hogy vizes élőhelyeik védelmét beillesztik földhasználati- és regionális tervezési folyamataikba. A tervezési folyamatokat úgy kell megvalósítani, hogy a bölcs vagy fenntartható használat valamennyi vizes élőhellyel kapcsolatban megvalósuljon, függetlenül attól, hogy azok kielégítik a nemzetközi jelentőség kritériumát vagy sem.

További alapkötelezettség a vizes élőhelyeken alapuló természetvédelmi területek létrehozása és fenntartása a vízimadár fajok életfeltételeinek javítása érdekében. A vizes élőhelyekkel kapcsolatos továbbképzést, különös tekintettel a vizes élőhelyek kutatása, kezelése és őrzése terén szintén meg kell valósítani.

Végül, minden ország köteles más aláíró országgal konzultálni az egyezmény végrehajtásáról, különös tekintettel határon túlnyúló vizes élőhelyek, vízrendszerek, vizes élőhelyek-, illetve fajvédelmi projektek területén. Különösen jelentős kezdeményezések azok, melyek több ország által megosztott vizes élőhely közös védelmére és hasznosítására irányul. A 2 millió hektár kiterjedésű Csád-tó esetén például négy afrikai ország (Nigéria, Csád, Niger és Kamerun) már előrehaladott egyeztetéseket folytat a közös védelem céljából. Európai viszonylatban megemlítendő a 2003-ban bejelentett Felső-Tisza kétoldalú (magyar-szlovák) ramsari terület és közös vízgyűjtő-gazdálkodási kezdeményezés, melyet társadalmi szervezetek kezdeményeztek még 1997-ben, és az Ipoly-völgy, amelyet 2007-ben nyilvánítottak határon átnyúló ramsari területté.

Magyarország 1979-es csatlakozását követően jelentős számú vizes élőhelyet jelölt a Nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek jegyzékére. Ezt követően 1989-ben, majd 1997-ben, 2001-ben, 2003-ban, 2006-ban, 2008-ban és 2011-ben került sor ismét területek jelölésére, így jelenleg 29 hazai vizes élőhely található a Ramsari Jegyzéken, összesen 260 668 hektár kiterjedéssel. A magyarországi ramsari területek a Kárpát-medence szinte valamennyi jellemző vizes élőhely típusát magukba foglalják: tavakat, mocsarakat, szikes tavakat, lápokat, holtágakat, folyószakaszokat, nedves réteket, valamint ember alkotta halastavakat, víztárolókat. A nemzetközi jelentőség korábbi feltételei alapján bizonyos területek egyszerre több kritériumot is kielégítve kerültek fel a listára. A legtöbb kritériumnak megfelelő területek közé tartozik a Rába-völgy (7 kritérium), a Felső-Tisza, a Hortobágy, a Kardoskúti Fehértó, a Rétszilasi-halastavak, a Balaton és a Kis-Balaton (6-6 kritérium). A többi hazai ramsari terület is legalább 3 kritériumot elégít ki.

1%-os állományküszöb

Kiemelkedő jelentőségű a nemzetközi jelentőség feltételei közül az, amelyik valamely vízimadár faj vagy alfaj egy populációjának 1%-os értéket elérő állományokat veszi alapul.

Hazai ramsari területeinken a következő fajok világ- vagy európai populációjának 1%-a (vagy sok esetben még több is) fordul elő:

nagy kócsag: Hortobágy;
vetési lúd: Balaton, Tatai-tavak;
nyári lúd: Rétszilasi-halastavak, Balaton, Velencei Madárrezervátum és Dinnyési Fertő, Kis-Balaton, Felső-Kiskunsági Szikes Puszták, Nyirkai-Hany;
nagy lilik: Hortobágy, Rétszilasi-halastavak, Balaton, Velencei Madárrezervátum és Dinnyési Fertő, Felső-Kiskunsági Szikes Puszták, Tatai-tavak, Biharugrai-halastavak, Nyirkai-Hany;
tőkés réce: Biharugrai-halastavak;
dankasirály: Hortobágy;
daru: Hortobágy, Kardoskúti Fehér-tó, Bodrogzug;
füstös cankó: Biharugrai-halastavak;
pajzsoscankó: Hortobágy;
nagy goda: Hortobágy, Kardoskúti Fehér-tó;

A legtöbb faj populációjának 1%-a rendszeresen a Hortobágy ramsari területen fordul elő (6 faj), ezt követi a Biharugrai-halstavak és a Balaton ramsari terület (3-3 faj).

A „rendszeresen előforduló 20.000 vízimadár” feltételt Magyarország ramsari területeinek fele elégíti ki, melyek a Hortobágy, Kardoskúti Fehértó, Kis-Balaton, Tatai-tavak, Fertő-tó, Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet, Nyirkai-Hany, Balaton, Bodrogzug, Rétszilasi-halastavak és Biharugrai Tájvédelmi Körzet ramsari terület. A jelentősebb vízimadár csoportosulásokat főként a vadlúd- és réce fajok, valamint a daru átvonuló állományai adják. A Balaton Ramsari területnél megjegyzendő, hogy a tó különlegesen jó feltételeket biztosít a vándorló récék és ludak számára, viszont a nyári hónapokban nem elégítené ki a nemzetközi jelentőség kritériumát, emiatt nemzetközi jelentőségű helyzete szezonális, október 1-től április 30-ig tart.

A hazai feladatok minél jobb végrehajtása érdekében a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium nemzeti bizottságot hozott létre 1995-ben. Ez a testület a vizes élőhelyek védelmében, hasznosításában érdekelt minisztériumok, hatóságok, kutatóintézetek, egyetemek, valamint természetvédő társadalmi szervezetek és a gazdálkodó szféra képviselőiből áll.

Az alapkötelezettségből adódó további feladatok egyik legfontosabb része nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek természetvédelmi célú kezelése. Ezen a téren Magyarország jó helyzetben van, mert valamennyi területen a kezelési tervek kidolgozását megkezdték, és jelentős hányadukon már végrehajtás alatt vannak. Az egyezmény irányelvei alapján kidolgozott kezelési tervek jellemzője, hogy világos, logikus szerkezete sorra veszi az adott terület jellemzőit, értékeit, majd az általános célokon keresztül megadja, hogy rövidtávon mit kell elérni. Nagyon fontos részük az ökológiai jelleg állandó ellenőrzése (monitorozási tevékenység), és a kezelési terv rendszeres időszakonként való felülvizsgálata.

Magyarország csatlakozásának kezdetétől nemcsak belföldön játszott aktív szerepet az Egyezmény végrehajtásában, hanem nemzetközi téren is. 1991-ben a szerződő felek konferenciái között működő Állandó Bizottság elnökévé választották hazánk képviselőjét, és ezt a tisztet 1999-ig, két cikluson keresztül töltöttük be. Ebben az időszakban egyúttal a Tudományos Technikai Tanácsadó Testületben hazánk képviselte a kelet-európai régiót.

Az egyezmény legfőbb kormányzó testülete a szerződő felek konferenciája, mely háromévente tartja üléseit, és határozatokat, ajánlásokat fogad el. A konferenciák közötti időszakban az Állandó Bizottság tölti be az irányítói szerepet, megadva a legfontosabb kereteket a nemzetközi titkárság számára. A tudományos testület felelős valamennyi olyan kérdésben állást foglalni, melyek tudományos vizsgálatot igényelnek. Különösen az ökológiai jelleg meghatározásában, valamint a vizes élőhelyek helyreállításának szakmai segítségében adtak fontos állásfoglalásokat.

A Szerződő Felek 10. Konferenciája (Changwon, Korea) elfogadta az egyezmény végrehajtásában a 2009-2014 közötti időszakra vonatkozó stratégiai tervet, mely meghatározza az elérendő célokat a tagállamok, partner szervezetek, és az egyezmény testületei (Szerződő Felek Konferenciája, Állandó Bizottság, titkárság, tudományos bizottság) számára. Magyarországon is e dokumentum elvárásai alapján történik a végrehajtás. Nagyon fontos célkitűzés, hogy a potenciális nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek jelölése a jegyzékre folyamatosan történjen. Hazánkban még szerencsére sok olyan vizes élőhely található, mely kielégíti a nemzetközi jelentőség kritériumait.

A végrehajtásról éves programot kell összeállítani az aláíró országoknak. További kiemelt jelentőségű feladatok közé tartozik a Ramsari Egyezményhez tartozó országok számának növelése (elsősorban Afrikában), a jegyzéken szereplő vizes élőhelyek számának növelése, a bölcs, vagy fenntartható használat elérése és a Ramsari Egyezmény kommunikációs, ismeretterjesztési és oktatási programja. Ez utóbbi keretén belül nemzetközi és hazai terveket kell létrehozni, melyek a társadalom tudatosságának elmélyítését célozzák a vizes élőhelyek értékei, funkciói és hasznosítása tekintetében.

Minden év február 2-án, a vizes élőhelyek világnapján ünnepeljük az egyezmény létrejöttét rendezvényekkel, programokkal.