Ugrás a tartalomhoz

Természetbarát kert – természetesen!

Őshonos, Magyarország természetes növényzetét alkotó növényfajok ugyanolyan szép díszei lehetnek a balkonoknak és kerteknek, mint a kereskedelmi forgalomban kapható, gyakran távoli tájakról vagy más földrészekről származó népszerű dísznövények. Az őshonos, vadon élő növényfajok esetében előnyt jelent, hogy nem igényelnek különösebb gondoskodást, hiszen a hazai természeti adottságokhoz és körülményekhez alkalmazkodtak.

A mezei varfű löszpusztarétek, homoki rétek, mezsgyék, kaszálók, hegyi rétek növénye (fényképezte: Godó Laura, ÖK)


Miért számít az, hogy milyen növényekkel díszítjük otthonunkat és lakókörnyezetünket?

Az idegenhonos dísznövények mutatósak ugyan, de kutatások bebizonyították, hogy az ilyen fajok eredeti élőhelyükön kívül hozzájárulnak a biológiai sokféleség csökkenéséhez és veszélyeztetik az ökoszisztéma szolgáltatások működését. Egyes idegenhonos fajok (akár kertekből „kiszabadulva” és tömegesen elszaporodva) elfoglalhatják az őshonos fajok élőhelyeit, ugyanakkor az általuk betöltött ökológiai szerepet (pl. táplálékforrásként) már nem képesek betölteni. Ezt a jelenséget Magyarországon már sok esetben megfigyelték. A természetes élőhelyeket veszélyeztető idegenhonos inváziós (agresszíven terjeszkedő) növényfajok 55%-a dísznövény szaporítóanyagokkal kerül be hazánkba.

A kertekben divatos, rövidre nyírt „focipálya gyep” sokakban a jólét és a rendezettség érzetét kelti. Ezeknek az egyöntetű, fajszegény mesterséges „élőhelyeknek” az ökológiai szerepe viszont elhanyagolható. A természetes élővilág számára egyáltalán nem a „jólétet” biztosítják, sőt, épp ellenkezőleg, ami szintén a biológiai sokféleség csökkenéséhez járul hozzá. Ha a homogén pázsit helyett/mellett foltokban őshonos virágos növényfajok is helyet kapnak kertünkben, az nem csak a szemet gyönyörködteti, hanem a természetes élővilág fennmaradását is elősegíthetjük.

Őshonos, hazai viszonyokhoz alkalmazkodott növények telepítése természetbarát alternatívát jelent az idegenhonos dísznövényekhez vagy a kevés fajból álló gyepekhez képest.

Májustól júliusig lehet kertünk dísze a virágzó lila ökörfarkkóró (fényképezte: Godó Laura, ÖK)


Miért fontos a biológiai sokféleség? Mik azok az ökoszisztéma szolgáltatások?

A méhek példája rávilágít ezek jelentőségére. A méhek − sok más rokon rovarfajjal együtt − számos termesztett növényfaj beporzását végzik el, ami nélkülözhetetlen a termésérleléshez. Az asztalunkra kerülő gyümölcsök és zöldségek jelentős részét rovarmegporzású növények adják. Számos rovarfaj tehát beporzó tevékenységével az ember, illetve általában az élővilág számára hasznos, vagy épp nélkülözhetetlen „szolgáltatást” végez. A beporzó rovarfajok száma (e fajok sokfélesége) és az egyes fajok esetében az egyedszám – elsősorban az ember számlájára írható kedvezőtlen környezeti hatások, élőhelyek elpusztítása stb. miatt – azonban napjainkban már csak töredéke a korábbinak és továbbra is csökken! Ha csak a saját élelmiszerellátásunk biztonságát és változatosságát tekintjük, a beporozó rovarfajok (sokfélesége) védelmének és életfeltételei biztosításának jelentősége akkor is egyértelmű.

A hosszú ideig, dúsan virágzó ligeti zsályát napos évelőágyba, sziklakertbe érdemes ültetni. Kedvelik a méhek (fényképezte: Godó Laura, ÖK)


Teremtsünk menedéket!

Egy vadnövényekkel és virágokkal teli, változatos, táplálékot és pihenőhelyet nyújtó balkon vagy kert jelentősen segítheti a beporzó rovarok és sok más hasznos élőlény túlélését települések vagy a mezőgazdasági területek mesterséges környezetében!

 
Segítség az elinduláshoz

Az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézet Lendület Vegetáció és Magbank Dinamikai Kutatócsoportja segítséget kínál természetbarát, őshonos növényfajokat tartalmazó kertek kialakításához. A vállalkozó szellemű érdeklődők maguk választhatnak ki a kutatók által összeállított listából számukra szimpatikus fajokat, amelyek magjait ajándékba kapják. A kutatók egyelőre természetvédelemhez kapcsolódó rendezvényeken mutatják be, népszerűsítik e programjukat és azon dolgoznak, hogy megteremtsék a magok kiválasztásának és megküldésének jövőbeni folyamatosságát biztosító logisztikai feltételeket. Örömmel veszik, ha visszajelzést kapnak arról, hogy az általuk ajándékozott magokból kikelt növények hol, milyen módon díszítik az emberek lakókörnyezetét és segítik elő a hazai őshonos élővilág, a biológiai sokféleség és az általuk nyújtott szolgáltatások megőrzését, fenntartását.

További információk itt találhatók a programról (kutatói blog).


*

További hasznos, házkörüli beporzóbarát tippek itt találhatók.

 

 

Sáv bezárása