Ugrás a tartalomhoz

Védett állatok mentése

MENTŐKÖZPONTOK (részletes információk a mentőközpont ikonjára kattintva érhetőek el)

Térkép

 

1. MIT TEGYEN AZ ÁLLAMPOLGÁR, HA SÉRÜLT MADARAT TALÁL?

Az európai társadalmakban a madarak iránti érdeklődés egészen különleges mértéket ölt. Évszázadokra vezethető vissza a védelmükkel kapcsolatos emberi tevékenység, de még ennél is régebbi a különböző fajok kedvtelésből való tartása. A madarak színes tollazatuk, rendkívül változatos alakjuk és énekük miatt különösen sok ember érdeklődésére tartanak számot. Nem csoda, ha a földrész országainak többségében a madárvédő szerveztek taglétszáma a százezres, sőt egyes országokban a milliós létszámot is eléri.

Az emberek jellemző tulajdonsága, hogy a szenvedőkön segíteni próbálnak és mélyen együtt éreznek velük. Ez az alapvető emberi érzés azonban nem korlátozódik hozzátartozóinkra, ismerőseinkre, barátainkra, hanem kiterjed a körülöttünk élő élőlények nagy részére, különösen a kedvtelésből tartott állatokra és a madarakra is. A levegőt meghódító madarak általában a legkisebb sérülés esetén is elvesztik röpképességüket, ami az irántuk érzett szánalom és segíteni akarás mértékét csak tovább fokozza. Egy szárnyaszegett madár minden jóérzésű embert segítségnyújtásra ösztönöz.

Sajnos ezzel az érzéssel párhuzamosan az emberi társadalmak jellemzője, hogy ugyanakkor széles rétegeik szándékos pusztítások okozói. Néhány évtizeddel ezelőtt ez elsősorban a madaraknak, mint repülő tárgyaknak az értelmetlen és érthetetlen lelövöldözésében merült ki. A társadalom mélységes elítélésének köszönhetően, manapság már ritkaság számba megy, hogy védett madarak lőtt sérüléssel kerülnek emberkézre. Sajnos azonban ezzel nem csökkent a sérült és ápolást igénylő egyedek száma, hanem éppen ellenkezőleg, folyamatosan növekszik.

Manapság az emberi segítségre szoruló sérült madarak többsége a szabad légvezetékeken áramütést szenvedett, illetve a mérgezett példányokból kerül ki. Kisebb részt képeznek a közlekedési balesetet szenvedett egyedek. A madarak között is különleges helyzetben vannak a ragadozók, mert esetükben a szárny- vagy farktollak nagyobb mértékű sérülése is elegendő lehet ahhoz, hogy ne tudjanak zsákmányt szerezni. Ennek pedig az a következménye, hogy legyengülhetnek, emberi segítségre szorulnak.

A magyar társadalom madarak iránti érzékenységének folyamatos növekedése és a sérült egyedek számának emelkedése sajátos helyzetet teremtett. Napjainkban ugyanis egyre nagyobb az igény az állatkórházak, madárkórházak tevékenységére, ami megmutatkozik az általuk ellátott egyedek számának ugrásszerű növekedésében is. A sérült madarak észlelése esetén az állampolgárok nagy része keresi a segítés módját, madárvédő szervezetekhez, nemzeti park igazgatóságokhoz, állatorvosokhoz, állatkórházakhoz igyekszik eljuttatni az adott madarat.

Gondoskodni kell ezeknek az állatoknak a szakszerű ellátásáról, szükség esetén fájdalommentes eutanáziájukról.
 

A találkozás első pillanatai

Sérült madárral többnyire autózás közben  vagy kiránduláskor az út mentén találkozhatunk, az állat ilyenkor vagy mozdulatlanul kuporog vagy röpképtelenül a fűben ugrálva próbál menekülni. Ha ilyen madárral hoz össze a sors, mindenekelőtt maradjunk nyugodtan, és az első percet szánjuk a helyzet nyugodt felmérésére.
Az első kérdés annak minél pontosabb meghatározása, hogy milyen madárról van szó. Ez nem utolsó sorban a saját testi épségünk megóvása miatt fontos, mivel már egy vércse méretű ragadozó is kellemetlen sérüléseket okozhat erős markolású lábaival. Az ökölnél kisebb madarak nemigen okozhatnak problémát. Az ennél nagyobb kampós csőrű, erős karmos lábú ragadozókkal; a hosszú lábú, nyakú és csőrű gólyákkal, kócsagokkal és gémekkel bánjunk óvatosan, mert sérüléseket okozhatnak.
A következő lépés a madár állapotának felmérése az árulkodó jelek alapján. A sérült madarakat gyakran már nagyon leromlott állapotban találjuk meg, amikor már sem repülni, sem futni nem képesek. A gubbasztás, a csukott szem, a felborzolt tollazat, a lihegés, a letargia rossz jel; a furcsán álló végtagok törött szárnyra vagy lábra utalnak; a remegés, furcsa mozgás hátterében mérgezés állhat, és gyakran véres sebek is láthatók rajtuk. Figyeljük meg a madár szemét, ebben a szülői tapasztalat sokat segít, mert a beteg madár szeme ugyanolyan fénytelen, vagy éppen ellenkezőleg csillogó, mint egy beteg kisgyereké.
 

Hogyan fogjam meg?

Ha nem fér el a markunkban, mind a madár, mind a magunk védelme érdekében az a legjobb, ha egy pokróccal, ronggyal, ennek hiányában pulóverrel vagy inggel leborítjuk az állatot. A fej letakarása jótékonyan megnyugtatja őket, egyszerűbbé teszi a megfogásukat. Ha semmi ilyesmi nincs kéznél, egy erősebb lombos ágat is használhatunk. A ruhaanyag előnye, hogy abba lazán becsavarva a madarat akár szállíthatjuk is. Lehetőleg ne álljunk a madár fölé, mert ez számukra szokatlan és félelmetes, inkább guggolva közeledjünk.
 

Szállítás és elhelyezés

Egy sok szellőző lyukkal ellátott papírdoboz a legjobb szállító és rövid távú elhelyezési hely. A lecsukott tetejű doboz védett, sötét, kiegyenlített hőmérsékletű környezete segít megnyugtatni és sokktalanítani a madarat. A dobozba érdemes néhány marék füvet, szénát vagy szalmát tenni, de az újságpapír bélelés is jó az ürülék felszívásához, ami fontos a madarak tollazatának tisztán tartása miatt. Kisebb madarak esetén érdemes a papírdoboz két szemközti oldalán átszúrni egy ujjnyi vastag ágat, és erre ültetni a madarat. Ha képes megkapaszkodni, az már önmagában jó jel, fontos információ az állat állapotának felmérésében. Amennyiben a madár néhány napig nálunk marad, a doboz alján rendszeresen cseréljük az almot.
 

Madár elsősegély, etetés és itatás

A madármentés legnehezebb, legösszetettebb kérdése annak eldöntése, hogy milyen elsősegély jellegű beavatkozásra van szükség. Mivel a cél a sérült madár mielőbbi eljuttatása a professzionális gyógyítókhoz, ne kezdjük el házilag kezelni a sebeket, a sérült csontokat. Ennél sokkal fontosabb a nyugalom és a védett, sötét, kiegyenlített hőmérsékletű elhelyezés, ami segíti megnyugtatni a madarat, csökkenti a vergődő mozgást, ami egyrészt újabb sérüléseket okozhat, másrészt gyorsítja az erő- és energiatartalékok felélését.

Amint lehetőségünk van rá, próbáljuk megitatni a madarat. Ehhez használhatunk egy szívószálat, műanyag orvosi fecskendőt, pipettát, kiskanalat, de akár az ujjunkat is, ha vízbe mártjuk, és a lecsurgó cseppeket a madár csőrébe irányítjuk. Egyszerre mindig csak kevés vizet adjunk, és figyeljük a madár reakcióját, hogy nyel-e. Ilyen lassú itatással nem kell félnünk attól, hogy „megfullasztjuk” a madarat, mert ha elég neki vagy nincs kedve inni, azt a fej megrázásával jelzi. Az ivóvízben feloldhatunk némi szőlőcukrot, és akár kalcium pezsgőtablettát is, előbbi energia-utánpótlást jelent, utóbbi az izomgörcsöket csökkenti és sokktalanító hatású.

A sérült madaraknak többnyire nincs szükségük elsősegély jellegű táplálásra, ami alól csak a hosszabb ideje éhező példányok kivételek. A madár éhezési állapota kis gyakorlattal megállapítható a mell közepén függőlegesen végighúzódó tarajos szegycsont kitapintásával. Ha késpengeszerűen vékonynak érezzük, az azt jelenti, hogy a madár akár napok óta nem evett. Ilyenkor érdemes megpróbálni néhány falattal megetetni a madarat. Verébszerűen kúpos csőr esetében magevő madárral, kampós vagy hegyesedő végű egyenes csőr esetében ragadozó vagy rovarevő madárral van dolgunk. A macskák számára készült konzervhús; a túróból, reszelt sajtból, főtt tojásból álló keverék; a forrázott lisztkukac; a nyers marhahús (elsősorban szív) az elsősegély jellegű madáretetés alapanyagai. A megtalálást (a madarak ekkor vannak a legrosszabb állapotban) követő első néhány etetéskor a táplálékfalatkákat – gyors energia utánpótlásként – szőlőcukorba (oldat vagy por) is márthatjuk. Ezek a „húsevő” táplálékok az önállóan táplálkozni nem tudó magevőket is átsegíthetik a krízisen. A falatok egyik madárcsoport képviselője esetében se legyenek vastagabbak a csőr átmérőjének felénél, és ne legyenek hosszabbak a csőrnél. Az etetéshez a legjobb hosszú szárú, lekerekített végű fémcsipeszt használni, mert ezzel a táplálékot mélyen a torokba tudjuk tolni. Ha a madár nem tátog, nem nyitja ki a közeledésünkre a csőrét, mutató és hüvelykujjunkkal felülről fogjuk meg a csőr két oldalát, majd óvatosan nyissuk szét addig, hogy a csipesszel a falatot a szájnyílásba tudjuk csúsztatni. A falatokat érdemes az itatóvízbe mártani, mert ez könnyíti a nyelést, és egyben gondoskodik a vízutánpótlásról is. Az elsősegély jellegű etetés szerepe a veszélyes mértékben eléhezett madár azonnali energia-utánpótlása, ezért egy-egy alkalommal csak 3-4 falatot és lassan etessünk, a kínálások között hagyjunk időt a madárnak a nyelésre, pihenésre. Ha sikerült a madárba belediktálnunk némi ételt, és az benne is marad, csukjuk vissza a doboz tetejét, hogy alhasson, emészthessen. Egy felnőtt madarat rigó méretig elegendő naponta 3-4, az ennél nagyobbakat 2 alkalommal megetetni és megitatni.

Amint elláttuk az állatot, elkezdhetünk foglalkozni az elhelyezésével, mert ne felejtsük el, hogy a sérült egyednek korszerű szakellátásra van szüksége, amit csak az erre szakosodott intézményekben kaphat meg!

Sérült búbos banka ellátása

 

2. HOVÁ VIHETJÜK A TALÁLT MADARAT?

Az oldal tetején található térkép segít abban, hol találhatóak az országban olyan mentőközpontok, melyek alkalmasak a sérült madarak ellátására, elhelyezésére és esetleges repatriálására.

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

  • Kecskeméti Vadaspark

Baranya Megyei Kormányhivatal

  • Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány mentőközpontja
  • Misina Természet- és Állatvédő Egyesület
  • Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium Közhasznú Nonprofit Kft.

Békés Megyei Kormányhivatal

  • Nincs mentőközpont.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal

  • Mályi Természetvédelmi Egyesület
  • Miskolci Állatkert és Kultúrpark
  • Sajóhídvégi Átmeneti Madármenhely

Csongrád Megyei Kormányhivatal

  • Szegedi Vadaspark

Fejér Megyei Kormányhivatal

  • Vadmadárkórház Természetvédelmi Alapítvány

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal

  • Xantus János Állatkert

Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal

  • Debreceni Állat- és Növénykert
  • Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Górési Madár Mentőhely
  • Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítvány
  • Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Malomháza, Vadaspark

Heves Megyei Kormányhivatal

  • Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egri mentőközpontja
  • Gyöngyösi Állatkert
  • Tisza-tavi Ökocentrum
  • Üröm Környezet- és Természetvédelmi Egyesület hevesvezekényi madármentő telephely

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

  • Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság „Sasközpont” Madár Mentőhely
  • Jászberényi Állat- és Növénykert

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal

  • Nincs mentőközpont.

Nógrád Megyei Kormányhivatal

  • Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Baglyaskő-vár Természetvédelmi Látogatóközpont

Pest Megyei Kormányhivatal

  • Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság által működtetett mentőhely Dunakeszi településen
  • Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság által működtetett mentőhely Őrbottyán településen
  • Fővárosi Állat és Növénykert
  • Veresegyházi Medveotthon

Somogy Megyei Kormányhivatal

  • Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság – Dráva Kapu Bemutatóközpont
  • Petesmalmi Vidrapark
  • Teknős Park

Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Kormányhivatal

  • Nyíregyházi Állatpark Nonprofit Kft.

Tolna Megyei Kormányhivatal

  • Nincs mentőközpont.

Vas Megyei Kormányhivatal

  • Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Kőszeg, Chernel-kerti Madárvédelmi Mentőközpont

Veszprém Megyei Kormányhivatal

  •  Nincs mentőközpont.

Zala Megyei Kormányhivatal

  • Fenékpusztai Madárgyűrűző és Madármentő Állomás

 

3. MENTÉSI ELJÁRÁSI FOLYAMAT

Alábbiakban a sérült egyedek mentésének, szállításának és elhelyezésének folyamatát ismertetjük a hatályos jogszabályok tükrében, kiemelve a legfontosabb részeket:

A mentési szállításnak alapvető feltétele, hogy megtörténjen az illetékes természetvédelmi hatóság megkeresése, amely ez esetben alapvetően telefonos úton történik. A mentési szállítás a természetvédelmi hatóság értesítésétől az egyed mentőközpontba érkezéséig tart. A hatóság értesítésére akkor is szükség van, ha a mentési szállítás végzője rendelkezik információkkal a mentőközpontokról.

1. A sérült állatot megtaláló állampolgár nem feltétlenül tudja, hogy mi a teendő ilyen esetben, éppen ezért az állami szervek feladata az, hogy kezeljék a helyzetet (és amennyiben az állampolgár hívása nem a természetvédelmi hatósághoz fut be, ők értesítsék azt). A jelenlegi gyakorlat szerint a hívás a legtöbb esetben az illetékes nemzeti park igazgatósághoz vagy magához a mentőközponthoz érkezik be. A védett állatfajok védelmére, tartására, hasznosítására és bemutatására vonatkozó részletes szabályokról szóló 348/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdésnek megfelelően azonban a természetvédelmi hatóságot, azaz az illetékes kormányhivatalt tájékoztatni szükséges a mentési szállítás megkezdése előtt. Ezen az oldalon – a letölthető dokumentumok között – elérhetőek a természetvédelmi hatóságok (kormányhivatalok) ügyeleti számai, a nemzeti park igazgatóságok központi telefonszámai és a mentőközpontok telefonszámai.

2. A diszpécser intézi a madár fogadásának, szállításának módját, illetve rögzíti a bejelentésből származó, valamint a sérült állatra vonatkozó adatokat. Lehetőség szerint a következő adatok felvétele javasolt: a bejelentő neve, lakcíme és telefonos elérhetősége; a sérült, illetve szabad életre alkalmatlan egyed(ek) faja (a bejelentő tájékoztatása alapján) és példányszáma; a megkerülés időpontja, helyszíne, körülményei; a sérülés, illetve szabad életre alkalmatlanságot eredményező ok leírása (a bejelentő tájékoztatása alapján); a bejelentőnek adott tájékoztatás, különös tekintettel a megadott mentőközpontra, ahová az egyedet szállítják; a szállító neve és telefonos elérhetősége. Abban az esetben, ha valamely illetékes hatóság természetvédelmi oltalom alatt álló faj egyedét találja egy személynél, aki arra hivatkozik, hogy az állatot éppen egy mentőközpontba viszi, elegendő egy ellenőrző telefonhívással megbizonyosodni arról, hogy a jogszabályok szerint járt-e el.

3. A bejelentő/szállító a rögzített, hatósághoz befutó telefonhívásra hivatkozva igazolhatja azt, hogy milyen jogosítvány alapján van nála védett állatfaj egyede egy esetleges ellenőrzés során. Ennek megkönnyítésére a bejelentést felvevő szerv ügyintézője is megadja a nevét a bejelentőnek.

4. A természetvédelmi hatóság ügyeletese elektronikus adatbázisban is rögzíti a bejelentésből származó adatokat és azt, hogy kihez irányította a bejelentőt(amennyiben a bejelentés a nemzeti park igazgatósághoz fut be, annak ügyeletese is adatbázisban rögzíti az adatokat, majd megosztja az illetékes természetvédelmi hatósággal). Ez később kiegészíthető, illetve összevethető lesz a mentőközpontok időszaki jelentéseiből származó adatokkal.  Külön engedély kiadására a mentési szállításhoz a Kormányrendelet 7. §-a alapján nincs szükség.

5. A természetvédelmi hatóság ügyeletese elmondja az állampolgárnak, hogy mi lesz a következő lépés (döntés arról, hogy melyik mentőközpontba, ki és hogyan szállítja a sérült egyedet, majd ezeket is adatbázisban rögzíti). Több eset lehetséges:

  • az állampolgár maga szállítja be a mentett egyedet a mentőközpontba
  • a működési terület szerint érintett nemzeti park igazgatóság alkalmazottja szállítja be a mentett egyedet a mentőközpontba
  • sérült egyedek mentését felvállaló önkéntes szállítja a mentett egyedet a mentőközpontba

Sérült egyed elhelyezése:

6.   A mentett egyed megérkezik a kijelölt mentőközpontba, ahol a diszpécser felveszi az 1. pontban szereplő, a bejelentésből származó, valamint a sérült állatra vonatkozó adatokat (a bejelentő személyes adatainak felvétele opcionális). Annak eldöntése, hogy az egyed szabad életre alkalmas-e, a mentőközpont állatorvosának feladata. A mentőközpont személyzete a beérkező sérült egyedet azonnal regisztrálja a saját adatbázisába. Ahol ez megoldható, a mentőhelyeknek önkéntes alapon javasolt olyan online adatbázis kialakítása, amelybe betekintési lehetősége van a természetvédelmi hatóságnak. Ahol ez nem megoldható, ott a mentőközpont forgalmáról legalább éves szinten történő jelentési kötelezettséget írjon elő a természetvédelmi hatóság (nyomon követhetőség biztosítása).

7.    A sérült egyedek esetében a mentőközpontnak azt is vizsgálnia kell, hogy veszélyes állatfajról van-e szó, melyet a veszélyes állatfajokról és egyedeik tartásának szabályairól szóló 85/2015. (XII. 17.) FM rendelet szabályoz. Ennek 4. melléklete írja elő a veszélyes állatok tartásának biztonsági feltételeit.

8.  Amennyiben a gyógykezelés során az állatorvos megállapítja, hogy az egyed stabil, fájdalommentes állapota nem érhető el, a Kormányrendelet 7. § (4) bekezdése alapján eutanáziát kell végrehajtani.

Az állatok szenvedésének minimalizálása érdekében javasolt a működési engedélyben rögzíteni, hogy a mentőközpont állatorvosa ezeken az egyedeken azonnali eutanáziát hajthat végre, amiről elegendő utólagosan értesíteni azt a természetvédelmi hatóságot, amelyhez a mentési szállításról a bejelentés érkezett, továbbá a mentőközpont működési engedélyében javasolt rendelkezni az elpusztult egyedek elhelyezésének általános előírásairól is (pl. az elpusztult, fokozottan védett madárfajok preparálásra alkalmas egyedeit javasolt a Magyar Természettudományi Múzeum számára eljuttatni).

9.  Sikeres gyógykezelés után, az egyed stabil, fájdalommentes állapotának elérése után a Kormányrendelet előírásainak megfelelően az alábbi lehetőségek vannak: repatriáció, végleges elhelyezés vagy eutanázia.

9. a.) Repatriáció: A szabad életre alkalmas mentett egyedeket a működési terület szerinti nemzeti park igazgatósággal egyeztetett módon, időben és helyszínen kell a szabadba visszajuttatni.

A repatriálást a mentőközpont köteles bejelenteni annak tervezett időpontja előtt 3 nappal, írásban a működési területe szerint érintett nemzeti park igazgatóság és az illetékes természetvédelmi hatóság részére. A repatriálás csak akkor végezhető el, ha az igazgatóság az adott helyszín vagy az egyed állapota tekintetében természetvédelmi kezelői szempontból nem emel kifogást és a természetvédelmi őr rendelkezésre áll.

A szabadba történő visszajuttatásról naplót kell vezetni, a naplóban rögzíteni kell a visszajuttatott állat faját, ivarát (amennyiben ismert), a fellelés, szabadon bocsátás helyszínét és idejét. A naplót a tárgyévet követő január 30-ig a természetvédelmi hatóság részére meg kell küldeni.

A repatriálás során ahol rendelkezésre áll az adott fajcsoportra kidolgozott jelölési protokoll (madarak, denevérek), a repatriálás sikerességének monitorozása céljából törekedni kell azok egyedi jelölőgyűrűvel vagy jeladóval való ellátásukra.

Lehetőség van arra is, hogy a természetvédelmi hatóság a mentőközpont működési engedélyében fektesse le azt, hogy az állatorvos véleménye alapján repatriálható egyedek közül mely fajok egyedeinél nincs szükség a nemzeti park igazgatóság és a természetvédelmi hatóság bevonására (javaslat: védett és közösségi jelentőségű fajok) és mely fajoknál szükséges a bevonás mindenképpen (javaslat: fokozottan védett fajok).

9. b.) Amennyiben az egyed stabil, fájdalommentes állapotát sikerült elérni, de repatriálás nem lehetséges, az egyed természetvédelmi vagy tudományos célú hasznosításának a lehetőségét a mentőközpont javaslatát figyelembe véve, a nemzeti park igazgatóság bevonásával a természetvédelmi hatóságnak kell tisztáznia. A végleges elhelyezésről engedélyben kell rendelkezni, az egyed állapota, a Kormányrendelet szerinti közérdek (természetvédelmi vagy tudományos célú felhasználás) és az elhelyezési lehetőségek figyelembe vételével.

9. c.) Ha sikerül a stabil, fájdalommentes állapotot elérni, de a 9. b. pontban leírt vizsgálat eredményeként az egyed természetvédelmi vagy tudományos célú felhasználására és ilyen jellegű elhelyezésére nincs lehetőség, a Kormányrendelet 8. § (4) bekezdése alapján a természetvédelmi hatóságnak gondoskodnia kell az eutanáziáról. Javasolt a működési engedélyben lefektetni azt, hogy ilyen esetekben a mentőközpontnak kell végrehajtania az eutanáziát.

10.  Amennyiben gyűrűs madár kerül elő (akár élő madáron, akár elpusztult madár tetemén), úgy a gyűrű adatait el kell juttatni a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Madárgyűrűzési Központjába.

A mentőközpont működési engedélyezési eljárása hatósági eljárás, amelyben a természetvédelmi hatóság közreműködik, így az eljárás során megvalósul a Kormányrendelet 7. § (2) és (4) bekezdések szerinti részvétele a folyamatban. Az ilyen jellegű engedély kiadása nélküli eljárásokban (Kormányrendelet 7. § (2) és (4) bekezdés) természetvédelmi hatóságként a működési terület szerint illetékes megyei kormányhivatalok járnak el, tekintettel arra, hogy a Kormányrendelet 7. § (1) bekezdés a megtalálás helye szerint illetékes természetvédelmi hatóságot nevesíti a mentési szállítás bejelentése kapcsán, és nem tesz különbséget a védett és fokozottan védett fajok között, továbbá a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet a Pest Megyei Kormányhivatalt ezen kérdés vonatkozásában nem ruházza fel hatáskörrel, vagyis minden mentési szállítással kapcsolatos bejelentés a működési terület szerint illetékes megyei kormányhivatalokhoz érkezik be.

Szárnytörött halászsas

LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK

A kormányhivatalok ügyeleti telefonszámai, valamint a nemzetipark-igazgatóságok központi telefonszámai (pdf)

Az egyes kormányhivatalok illetékességi területén található mentőközpontok listája (pdf)

Útmutató és végrehajtási segédlet a védett állatfajok sérült egyedeinek mentéséhez és a mentőközpontok működéséhez (pdf)

Sérült barna rétihéja vizsgálata

 

Sáv bezárása