Ugrás a tartalomhoz

Védett ásványok

Magyarország egyes ásványainak védetté nyilvánítása – amelyre a lehetőséget a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (Tvt.) teremtette meg – egy olyan új kategóriával bővíti a kiemelt oltalomban részesülő élettelen természeti értékeink körét, ami tudomásunk szerint egyedülálló az európai joggyakorlatban is.

21/2007. (VI. 20.) KvVM rendelet a védett ásványok és ásványtársulások köréről és pénzben kifejezett értékéről

A 2007. június 20-án kihirdetett miniszteri rendelet a hazánk területéről ez idő szerint ismert több mint 550 ásványfaj közül azt az összesen 7 lelőhelyről előkerült 11 fajt érinti, amelyek jogi védelméhez – azok nemzetközi, de legalábbis közép-európai viszonyok közötti ritkasága, sőt unikalitása, tudományos jelentősége, veszélyeztetettsége, illetve lelőhelyeik veszélyeztetettsége folytán – kiemelkedő szakmai érdek fűződik. Az ásványtani szakértők bevonásával folyó előkészítő munkák eredményeként, ebbe a körbe kerültek a rudabányai és mátrai ércesedések egyes réz- és cinkásványai, az utóbbi évek egyik legjelentősebb új felfedezésének számító nagybörzsönyi ikunolit, a már-már iparszerű méreteket öltő gyűjtéssel fenyegetett nemesopál, valamint három, világritkaságnak számító szerves ásványunk, a mellit, a humboldtin és a whewellit.

 
​​​​​​​​

Azurit

enargit

ikunolit

kuprit

malachit

mellit

nemes opál

réz

whewellit

wurtzit

humboldtin

 
 

Azonban a védett élőlényekkel ellentétben a természetvédelmi oltalom az ásványok esetében nem vonatkozik az adott faj minden példányára (ami magába foglalná a mikroszkopikus méretű kristálykákat is), hiszen egy-egy ásványfaj példányainak ritkasága, jelentősége elméletileg azok fejlettségével és méretével arányosan növekszik. A védett kör tehát lényegében azokra a „muzeális darabokra” terjed ki, vagyis azokra a szabad szemmel is látható méretű kristálylapokkal határolt kristályegyedekre vagy rendezett külső megjelenéssel bíró halmazokra, amelyek elérnek egy meghatározott, ásványfajonként változó mérethatárt. Az ilyen, kapitális méretű példányok hazánkban mindössze egy-egy, vagy legfeljebb két-három lelőhelyen fordulnak elő (a hazai védettség a bizonyíthatóan külföldi lelőhelyről származó ásványokat nem érinti). Az talán mindenki számára elfogadható korlátozás, hogy ezeknek a különleges, egyedi példányoknak Magyarországon kell maradniuk, és biztosítani kell a közintézmények rálátását is.

Mindezekből is kitűnik, hogy a védetté nyilvánítás célja nem az ásványok gyűjtésével kedvtelésből foglalkozó magánszemélyek, az ásványbörzék és -kiállítások ellehetetlenítése, hanem a földtani örökségünk részét képező ásványvilág kiemelkedő képviselőinek a köz számára történő megőrzése volt. Az, hogy a hungarikum jellegű, nemzeti kincsnek számító ásványainkat a jövő nemzedékek is tanulmányozhassák eredeti kőzetkörnyezetükben; az onnan már eltávolított, kapitális példányaik pedig az ország határain belül maradva, közgyűjteményeinkben a tudományos kutatást és a természettudományos ismeretterjesztést szolgálják.

E célkitűzések teljesülését a Tvt. vonatkozó rendelkezései biztosítják, melyeket – miután azok csak most, az első ásványok védetté nyilvánításával válnak alkalmazhatóvá – érdemes röviden átekinteni. Ezek előírják, hogy a védett ásványokat lehetőleg az eredeti lelőhelyükön kell megőrizni, vagy ha ez nem lehetséges, akkor úgy kell őket elhelyezni, hogy oktatási, tudományos és bemutatási célokat szolgáljanak. A bányászati tevékenység során feltárt védett ásványokat az illetékes nemzeti park igazgatóságnak be kell jelenteni, és lehetővé kell tenni a leletmentésüket. A törvény értelmében a védett ásványok állami tulajdonban vannak. Ez a rendelkezés a védetté nyilvánítás előtt gyűjteménybe került példányok tulajdonjogát nem befolyásolja, de annak változásakor az államot elővásárlási jog illeti meg. A védett ásványok gyűjtéséhez, forgalomba hozatalához, és külföldre viteléhez a természetvédelmi hatóság (a lakóhely szerint illetékes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség) engedélye szükséges; végleges kivitel azonban nem engedélyezhető. Aki pedig a fenti tevékenységeket engedély nélkül, vagy attól eltérően végzi, az a védetté nyilvánítást kimondó miniszteri rendelet hatályba lépésétől kezdve természetvédelmi bírságra számíthat.


Magyarország ásványainak, így a most természetvédelmi oltalom alá került ásványoknak is a fontosabb adatai a miskolci Herman Ottó Múzeum internetes adatbázisában böngészhetők, ami a http://mineral.hermuz.hu/asvanyfajok/honlapon érhető el.

 

Sáv bezárása