Vissza az előző oldalra
A Világörökség Egyezmény hazai megvalósításának táj- és természetvédelmi vonatkozásai
Nem kifejezetten természetvédelmi célú nemzetközi egyezmény ugyan, de jelentős természetvédelmi vonatkozásai és kapcsolódásai vannak az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) 1972. november 16-án elfogadott, Magyarországon az 1985. évi 21. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló egyezményének (röviden: Világörökség Egyezmény) és hazai megvalósításának.
Az egyezmény célja az emberiség kiemelkedő értékkel bíró kulturális és természeti örökségének megőrzése. A csatlakozó államok egyebek között kötelezettséget vállaltak arra, hogy a területükön fekvő világörökségi helyszíneket megőrzik a későbbi generációk számára. A Világörökség Egyezmény alapgondolata, hogy a kulturális, illetve természeti örökség bármely elemének elvesztése vagy károsodása a világ összes nemzete számára veszteséget jelent. A kiemelkedő jelentőségű kulturális, illetve természeti örökségi helyszíneket az egész emberiség számára meg kell óvni és a későbbi nemzedékeknek át kell örökíteni. Ennek érdekében nemzetközi együttműködésre van szükség, melynek egyik fontos eleme a Világörökség Egyezmény keretén belül 1978-ban létrehozott Világörökség Lista, amelyen 8 magyarországi helyszín (köztük két határon átnyúló szerepel.
Az egyezmény végrehajtásának hazai kereteit a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény (Vötv.) határozza meg. A Vötv. szerint a hazai világörökségi területekkel összefüggő állami feladatokat, amelyek végrehajtásáért első helyen a kulturális örökség védelméért felelős miniszter felel − a Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője világörökségi helyszín kivételével − a természetvédelmi szakterület egyetértésével és bevonásával kell megvalósítani.
A világörökségi címmel rendelkező területek rendeltetése az ott található kiemelkedő egyetemes érték és az azt hordozó attribútumok megőrzése, fenntartása. A kiemelkedő egyetemes érték világörökségi helyszín által megtestesített − az UNESCO Világörökség Bizottsága által ekként elfogadott − érték, amely kivételessége és páratlansága miatt nemzetközi szempontból is kiemelkedő és egyedi kulturális örökségi, illetve természeti jelentőséggel bír, ennél fogva folyamatos megőrzése és védelme az egész emberiség, a jelen és jövő generációi számára kiemelkedő fontosságú.
Szintén a Vötv. rendelkezése, hogy „a világörökségi és a várományos terület védelme és fennmaradását szolgáló, értékőrző használata közérdek, amely – összhangban a kulturális örökség, illetve a természet védelméről szóló jogszabályok alapján fennálló védettségből fakadó kötelezettségeikkel – az állami és önkormányzati szervek, az egyházi jogi személyek, a társadalmi és egyéb szervezetek, illetve a természetes személyek együttműködésével valósul meg”.
Világörökségi vagy világörökség várományos területtel szemben a Vötv. által támasztott alapfeltétel, hogy az – korábban hozott miniszteri döntéssel, határozattal vagy a kulturális örökség védelméről szóló törvény alapján miniszteri rendelettel védetté nyilvánított és ekként kulturális örökségi védelmet élvező műemléki érték vagy nyilvántartott régészeti lelőhely, vagy – országos jelentőségű védett természeti terület, továbbá az országos jelentőségű védett természeti terület kijelölt védőövezete legyen. (Ennek megfelelően a Hortobágyi Nemzeti Park védőövezetének 2020-ban megtörtént kijelölése fontos lépés volt a hortobágyi világörökségi helyszín világörökségi védőövezetének kijelölése felé.)
A Vötv. rendelkezése szerint a Természeti kategóriában világörökségi címet kapott helyszínek világörökségi gondnoksági feladatait a működési területével érintett nemzeti park igazgatóság látja el (ennek megfelelően a határon átnyúló Aggteleki- és a Szlovák-karszt barlangjai világörökségi terület magyarországi része esetében az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság a törvényben kijelölt világörökségi gondnok).
Amennyiben a világörökségi helyszín védett természeti területen van, utóbbinak a természetvédelmi kezelési terve világörökségi kezelési tervnek minősül (ennek alapján az Aggteleki Nemzeti Park természetvédelmi kezelési terve – kihirdetését követően – egyben az Aggteleki- és a Szlovák-karszt barlangjai világörökségi helyszín világörökségi kezelési terve is lesz).
Kijelölés alapján a Hortobágyi Nemzeti Park – a Puszta világörökségi helyszín világörökségi gondnoka a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság.
A világörökségi gondnokságok meghatározott feladataik ellátására központi költségvetési támogatásban részesülnek.
A világörökségi helyszínek által hordozott kiemelkedő egyetemes érték megőrzése, és a fennmaradást nem veszélyeztető hasznosíthatósága érdekében (az előbb jelzett kivétellel) a világörökségi területek világörökségi kezelési tervét a Kormány rendeletben hirdeti ki.
Világörökségi helyszínen lévő ingatlanok esetében az államnak elővásárlási joga van. Ezt a jogot a természetvédelemért felelős miniszter gyakorolja, ha a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékét „a természet védelméről szóló jogszabályok alapján fennálló védettséggel összhangban” állapították meg.
A hatósági eljárásokban hatóságként eljáró vagy közreműködő örökségvédelmi és természetvédelmi hatóság a világörökségi helyszínek és a Világörökség Jegyzékbe jelölendő helyszín által hordozott kiemelkedő egyetemes érték megőrzése érdekében a világörökségi területen vagy a Világörökség Jegyzékbe jelölendő helyszínen és védőövezetében a Vötv-ben és a világörökségi kezelési tervben foglaltakat eljárása során köteles érvényre juttatni.
A táj- és természetvédelmi szakterület hazai világörökségi területekkel kapcsolatos feladatainak koordinációját munkacsoport segíti, amelynek vezetője a természet védelméért felelős helyettes államtitkár.
A természet védelméért felelős miniszter és a természetvédelmi szakterület egyaránt jogosult tago(ka)t delegálni az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Világörökség Szakbizottságába.
A táji és természeti örökségünk megőrzése szempontjából jelentős hazai világörökségi területekről itt olvashat.
Felhasznált forrás: http://unesco.hu/vilagorokseg/vilagorokseg-107171
Sáv bezárása