Ugrás a tartalomhoz
LIFE
Fajok védelme
Pályázat
Projekt
Projektzáró

Nagyragadozóink természetvédelmi helyzetének bizottsági ellenőrzése az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságon

2012.11.27.
Mintegy hat évvel az első hazai nyertes LIFE pályázat zárása után ismét az Európai Bizottság látókörébe került a magyarországi nagyragadozó állományok természetvédelmi helyzete. Egy összeurópai helyzetfelmérés és ellenőrzés keretében került sor a fokozottan védett farkas (Canis lupus) és hiúz (Lynx lynx) hazai állományainak megőrzésével kapcsolatos bizottsági utóellenőrzésre november közepén.

„A nagyragadozók hosszútávú védelmének megalapozása Magyarországon” című LIFE Nature program 2006-ban lezárult. Mivel a farkas és a hiúz is szerepel az Európai Unió élőhelyvédelmi irányelvének II., illetve IV. mellékletében, a két nagyragadozó faj hazai populációjának monitorozását a pályázat lejártával az irányelvben meghatározott feladatok keretében tárcánk, az érintett nemzeti parkigazgatóságok és a Magyarországi Nagyragadozókért Alapítvány bevonásával, napjainkig is folytatja. Ennek során az Északi-középhegységben élő hiúz- és farkas állományok éves, rendszeres nyomkövetése mellett, a populációk összehasonlító genetikai vizsgálatára, és fotócsapdás azonosításra is sor került.

 

Fotócsapdás felvétel hiúzról a Börzsönyben (Darányi László felvétele)

 

A Vidékfejlesztési Minisztérium Természetmegőrzési Főosztályának szakmai és szervezeti koordinációjában három igazgatóság, a Duna-Ipoly-, a Bükki- és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság mintegy 18 szakembere keresi évek óta a rejtett életmódú ragadozók nyomait, figyeli előfordulását, állományalakulását. A jelen program keretében elvégzett úttörő jellegű genetikai vizsgálatok igazolták például azt is, hogy a hazai farkasok a szlovákiai és a dél-lengyelországi törzspopulációk peremállományait alkotják, így állományadataik szoros összefüggésben vannak ezek populáció-változásaival.

 

Fiatal farkas nyomai az Aggteleki Nemzeti Parkban 2012. novemberében

(Bakó Botond felvétele)

 

2012. november végén az Európai Bizottság LIFE ellenőre, dr. Peter Bezák úr ismerkedett a korábbi LIFE program máig tartó hatásaival, generatív jellegével az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság területén. A látogatás alkalmával részletesen megismerkedhetett azzal, hogy 2006 óta milyen monitorozási és állományvédelmi tevékenységeket folytattak a nemzeti park igazgatóságok, milyen új tudományos eredményekkel gazdagították a két nagyragadozó faj hazai viszonyairól szóló ismereteinket. Külön tájékozódhatott arról, hogy milyen határon átnyúló magyar-szlovák szakmai kapcsolatok, programok segítik a hazai állományok hatékony védelmét. Mint fogalmazott, a nagyragadozók mintegy hidat képeznek a természetvédelemért felelős magyar és szlovák állami szervezetek, kutatóintézetek és civil szervezetek között.

 

 

A nagyragadozók bizottsági ellenőrzésének terepi egyeztetése a Zempléni Tájvédelmi Körzetben

(Bakó Botond felvétele)

 

A különböző programok eredményeinek ismertetése mellett lehetőség nyílt az aggteleki és a zempléni nagyragadozók által használt élőhelyek terepi megismerésére is. Szabó Ádám, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberének segítségével egy fiatal farkas nyomai is megfigyelhetőek voltak a terepi bejárás során

Dr. Peter Bezák úr a nagyragadozós program eredményeiről, további kilátásairól, a hazai szakemberek felkészültségéről és elhivatottságáról a legnagyobb elismeréssel szólt.

A magyarországi programok eredményei is szerepelnek majd a jövő évben megjelenésre váró, az európai nagyragadozók helyzetét összegző és értékelő bizottsági tanulmányban.

Sáv bezárása