Ugrás a tartalomhoz

Földvárak

A földvárak kiemelt természetvédelmi oltalmáról a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (Tvt.) 23. § (2) bekezdése rendelkezik.

A törvény erejétől fogva, azaz „ex lege” védett földvárak a védett természeti területeken belül a természeti emlék kategóriába tartoznak. Utóbbit a Tvt. valamely különlegesen jelentős egyedi természeti érték, képződmény és annak védelmét szolgáló területként határozza meg.

Az ex lege védett földvárakra tehát mindazon szabályok vonatkoznak, amelyeket a Tvt. a védett természeti területek esetében előír.

Noha a földvárak a Tvt. hatályba lépése (1997. január 1.) óta védettek, a földvár fogalom meghatározása csak a Tvt. 2003-ban történt módosításával került bele a törvény szövegébe (több más „ex lege” védett természeti területi kategória meghatározásával együtt). Eszerint: „a földvár olyan védelmi céllal létesített vonalas vagy zárt alakzatú földmű, amely azonosíthatóan fennmaradt domborzati elemként történeti, kulturális örökségi, felszínalaktani, illetve tájképi értéket képvisel”.

A terepen felismerhető árok, sánc, vagy ezek együttes előfordulása (pozitív, illetve negatív antropogén felszínforma) egyaránt földvárnak minősül, amennyiben igazolható, hogy védelmi céllal létesült. A földvár zárt alakzatú (körsánc), vagy vonalszerű földművekből állhat. Amennyiben az objektum a Tvt.-ben szereplő bármelyik szempont szerint jelentőséggel bír, megfelel a földvár definíciónak. Megjegyzésre érdemes, hogy a Tvt.-ben szereplő definíció nem tartalmaz kritériumot a földmű létesítésének idejére, a földmű korára vonatkozóan.

 

A tiszaalpári földvár a bronzkorban épült, az Árpád-korban újra használatba vették (Fényképezte: Civertan Bt.)


 
Földváraink túlnyomó része az őskortól a középkorig terjedő időszakban létesült.

Az Alföldön elsősorban a bronzkorban létesültek nagy számban körárokkal, sánccal erődített telepek, települések, azonban az évszázadok óta tartó intenzív mezőgazdasági művelés miatt a földművek a legtöbb esetben már nem azonosíthatók domborzati elemként, hanem közvetett információk (pl. légi és/vagy űrfelvételek) alapján lehet következtetni egykori elhelyezkedésükre. Ilyen esetben a helyszín nem felel meg a Tvt. definíciójának, azaz nem minősül „ex lege” védett földvárnak, viszont mint régészeti lelőhely jelentős értéket képviselhet.

A régészeti lelőhelyek nyilvántartásával, megőrzésével, feltárásával a kulturális örökségvédelem szakterülete foglalkozik.

Hegy- és dombvidékeinken elhelyezkedő földváraink közül sok esetben jól azonosíthatók a hajdani, földből, kőből készített védművek. Keletkezési idejük igen változatos. Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb földvárát, a Jakab-hegyi (Mecsek) földvárat kelta népesség építette a vaskorban.

Legépebben fennmaradt földváraink (Szabolcsi földvár, Borsodi földvár) a honfoglalást követően létesültek. Az államalapítást követően vármegyei központokként működtek.

A középkor végétől elsősorban háborúk, hadjáratok idején létesítettek földből készült (tábori) erődítményeket (pl. Nyergesújfalu XVIII. századi földsáncai, erődítései).

 

Nyergesújfalun, a Sánc-hegyen (a Crumerum nevezetű, a római limes /ripa/ erődítésrendszerének részét képező castrum helyén) a XV. században létesült földvár. Napjainkban a Rákóczi-szabadságharc idején, 1706-ban épített erőd sánc- és árokrendszerének maradványai láthatók a területen


 
A földvárak természet- és tájvédelmi jelentősége a következőkből adódik.

– Tájképi érték: elsősorban síkvidékeken képviselnek a környező térszínből kiemelkedő sáncok tájképi értéket, de hegy- és dombvidékeinken is megjelenhetnek a földvárak karakteres tájelemként. Érvényesülésüket nagy mértékben befolyásolja a növényzet jellege, a felszínborítás.

– Élővilág védelmi érték: síkvidékeinken a földvárak sáncait kiemelkedő jellegüknél fogva és meredek oldaluk miatt nem szántották; kimaradtak az intenzív mezőgazdasági művelés alá vont területekből így – a kunhalmokhoz hasonlóan – e mesterséges domborzati elemek is hozzájárultak a terület természetes állapotára jellemző növényzet fennmaradásához. A földvárak sáncai szigetekként őrzik a természetes növénytársulások maradványait, menedéket nyújtva a hajdani természetes vegetációt alkotó növényfajoknak. A természetes növényzet e szigetként fennmaradt foltjai természetvédelmi szempontból jelentős állatfajoknak is élőhelyet biztosítanak.

 
A földvárakat, illetve természet- és tájvédelmi jelentőségüket, értékeiket sajnos napjainkban is komolyan veszélyezteti a legtöbb esetben tudatlanságból, a természeti és kultúrtörténeti értékek iránti közömbösségből adódó, vagy szándékos károkozás.

A földvárakat veszélyeztető, emberi tevékenységből adódó káros hatások közül az alábbiak emelhetők ki.

– Intenzív mezőgazdasági művelésből adódó káros hatások: síkvidéki területeken a szántásból és egyéb mezőgazdasági talajmunkákból adódó erózió a sáncok alakjának deformációjához, fokozatos eltűnéséhez, az árkok betemetődéséhez vezet. A mesterséges felszínformák – mint az előbb láttuk, természetvédelmi szempontból gyakran igen értékes – élővilágát a környezetében végzett növényvédelmi, tápanyag utánpótlást biztosító munkálatok veszélyeztethetik
– Anyagnyerő helyként való használat: sok esetben a földvár (és a természetvédelmi szempontból értékes élőhely) roncsolását a sánc anyagának elhordása okozza.
– Túllegeltetés: a sáncon lévő gyep felszakadozását, természetvédelmi szempontból jelentős élőhely degradációját, gyomosodását, a tájképi érték csökkenését, a földmű gyorsabb pusztulását idézheti elő.
– Infrastruktúra fejlesztés káros hatásai: a közlekedési hálózat fejlesztése, csatornák, vezetékhálózatok létesítése során földvárak sérülhetnek, károsodhatnak.
– Illegális leletkeresés, ásatás: e tevékenységgel nem csak a földvárak kultúrtörténeti, régészeti értékei károsodnak, semmisülnek meg, s éri kár nemzeti kulturális örökségünket, hanem a mesterséges felszínformát, az ott előforduló értékes élőhelyeket, valamint a földvár tájképi értékét is károsítják az elkövetők. Napjainkban igen sok, ex lege védett földvár területén elhelyezkedő  régészeti lelőhelyet érint ez a probléma.

 
A földvárak megőrzése, természeti és táji értékeinek fenntartása, helyreállítása csak akkor lehetséges, ha megfelelő információkkal rendelkezünk számukról, elhelyezkedésükről, aktuális állapotukról.

Mind ez idáig egy országos, természetvédelmi szempontú földvár felmérési program valósult meg, amely a Környezetvédelmi Minisztérium (KöM) finanszírozásával, a KöM Természetvédelmi Hivatalának irányításával, a nemzeti park igazgatóságok és az Alföldkutatásért Alapítvány bevonásával, az Aggteleki nemzeti park Igazgatóság koordinációjával az ezredfordulón kezdődött és 2002-ben ért véget.
Az így keletkezett felmérési adatok aktualizálását, pontosítását a nemzeti park igazgatóságok a saját működési területükön a rendelkezésre álló források függvényében végzik.

Az Agrárminisztérium Természetvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárságának országos földvár szakmai nyilvántartása több, mint 300 objektumról tartalmaz információt (a Tvt. alapján ezek közül csak azok esetében kell egyedi hatósági határozatban megállapítani a lehatárolásukat, területi kiterjedésüket, amelyek egyedi jogszabállyal létesített országos jelentőségű védett természeti területen kívül helyezkednek el).

 
A nemzeti park igazgatóságok által a működési területükre, illetve a minisztérium által országos lefedettséggel vezetett szakmai nyilvántartás adati szolgálnak alapul az ex lege védett természeti területek, így az ex lege védett földvárak, mint természeti emlékek kiterjedését meghatározó egyedi hatósági határozatok meghozatalához, amelyet a Tvt. ír elő. Fontos, hogy az ex lege védett természeti területek védettségét nem ezek a határozatok, hanem a Tvt. mondja ki, így a területi kiterjedést megállapító határozat hiányában is érvényesíthetők és érvényesítendők esetükben a védett természeti területekre vonatkozó szabályok, rendelkezések.

 
Az ex lege védett földvárak szinte mindegyike nyilvántartott régészeti lelőhely, sok közülük védett régészeti lelőhely. Az általuk hordozott érték komplexitását a kulturális örökségvédelmi szakterület is felismerte, amikor bevezette és meghatározta a tájképi jelentőségű régészeti lelőhely fogalmát; azok a régészeti lelőhelyek tartoznak ebbe a körbe, amelyek megjelenésükkel környezetük meghatározó tájképi elemei. A definíció külön példaként említi az „erődöt”, „erődítést”, „földvárat”.

 

Térkép


Az AM Természetvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárságának “ex lege” védett földvár szakmai nyilvántartásában szereplő földvárak elhelyezkedése

Sáv bezárása