Kaszonyi-hegy Természetvédelmi Terület

1. A terület múltja, helyzete

A Bereg-Szatmári sík jellegzetessége, hogy a sík, folyók által alakított térszínből szigetvulkánok emelkednek ki. Hazai területen ilyen a Kaszonyi- és a Tarpai-hegy. A természetvédelmi terület a Kaszonyi-hegy D-DK-i, hazai részén terül el. A hegy teteje plató formájú, rajta az országhatár 160-170 m magasságban húzódik, míg a kiemelkedések ennél csak kevéssel magasabbak (Bárci-tető: 219,6 m). A legjelentősebb kiemelkedés az országhatáron túli Veresmáj (221 m). A hegy K-i oldalába („Szádok-oldal”) szurdok-jellegű, meredek oldalú völgy („zuhogó”) vágódik be. A hegy lábánál fiatal folyami öntéssel borított nedves területek vannak (Sár-virág).

A Kaszonyi-hegyet három, egymással szoros kapcsolatban álló vulkáni kőzet építi fel. Legnagyobb részesedésű az üveges szövetű riolitláva. Ezt követték az eredetileg salakos lávát képező, kihűlve perlitet eredményező kitörések. A legfiatalabb fázisban következett be a plagioklász-riolitláva kiömlése. A Kaszonyi-hegy felszínközeli vulkanitjainak fő tömegét ez utóbbi kiömlés kőzetei alkotják. A vulkanitok fedője áthalmozott, vályogosodott lösz, mészkonkréciók nélkül. A tetőn és a felső lejtőszakaszokon csak vékony nyirokrétegként van jelen, a legmeredekebb lejtőkről hiányzik. Kora valószínűleg középső pleisztocén.

A terület éghajlata mérsékelten meleg (évi átlagban 8,9 ^oC), erősen kontinentális, viszonylag hideg telű.

2. A terület természetvédelmi rendeltetése, jellemzői

Élőhelyi szempontból erősen mozaikos, és csekély kiterjedéséhez mérten fajgazdag. Az edényes flóra fajszáma meghaladja a 275-öt, a gerinces fauna fajszáma mintegy 130 faj. A gerinctelen állatcsoportokból alaposabban kutatottak a puhatestűek (27 faj), ill. egyes rovarcsoportok (egyenesszárnyúak: 26 faj, futóbogarak: 22 faj, lepkék: 278 faj). A védett és nemzetközi jelentőségű fajok (kárpáti és dacikus faunaelemek) száma az utóbbi csoportokból jelentős, emiatt a terület különleges értékű. A terület fő élőhelytípusai az alábbiak.

Száraz kocsánytalan-dárdáskaréjú tölgyes sziklás, déli kitettségű termőhelyen. A fák növése gyenge, a lombkorona záródása hézagos, természetes újulata alig van, a cserjeszint közepes fejlettségű. Talaja erodált, sekély termőrétegű, törmelékes. A gyepszint gyenge záródású, sok kopár folttal; a mohaszint gyér. Uralkodó fafajok: kocsánytalan tölgy, dárdáskaréjú tölgy, ezüst hárs, kislevelű hárs, magas kőris, mezei juhar. Cserjeszintje közepesen fejlett: egybibés galagonya és cseregalagonya, kökény, veresgyűrű som, fagyal, bibircses kecskerágó. Jellemző lágyszárúak: bablevelű varjúháj, bókoló habszegfű, egyenes iszalag, enyvesszegfű, hegyi gamandor, kardos peremizs, méreggyilok, közönséges spárga, sátoros margitvirág, tarka koronafürt. Állatvilága viszonylag szegényes.

Ezüst hársas kocsánytalan-dárdáskaréjú tölgyes a szurdok K-ÉK-i kitettségű, erodált lejtőin. Lombkoronaszintje fajszegény, a kocsánytalan és dárdáskaréjú tölgy alárendeltté válik az ezüst hárssal szemben, rajtuk kívül az erdőt csak néhány szál gyertyán és mezei juhar alkotja. A lágyszárú szint gyér, páfrányokból ( hólyagpáfrány, erdei pajzsika és szálkás pajzsika, hölgypáfrány, édesgyökerű páfrány) ill. árnyéktűrő lágyszárúakból ( berki szellőrózsa, erdei gyömbérgyökér, kapotnyak) áll. A meredek oldalak talaja erodált, sekély termőrétegű; a szurdok alján nitrogénben gazdag üledék halmozódik fel. Az élőhely értékét a ritka növényfajok mellett a kárpáti jellegű csigafajok előfordulása adja meg ( kárpáti kékcsiga, több orsócsiga-faj: Balea stabilis, Clausilia pumila, Laciniaria plicata, Perforatella dibothryon, P. vicina, Ruthenica filograna). Jellemző a keleti-kárpáti bennszülött beregi futrinka és a fakorhadék-lakó lapos kékfutrinka. Ez a terület egyik legértékesebb társulás-típusa. Kocsánytalan-dárdáskaréjú tölgyes, K-ÉK kiterjedtségű fajszegény állomány az országhatár mellett. Állományalkotó a kocsánytalan tölgy, jelentős dárdáskaréjú tölgy részesedéssel. Egyéb elegyfa alig van. Tarvágás után felnőtt, sűrű állomány. Cserjeszintje csak a szegélyeken van: egybibéjű és cseregalagonya, kökény, fagyal, veresgyűrű som. Lágyszárú szintje gyér, ligeti perjés típusú. Fontos fajok: bükkös sás, egyvirágú gyöngyperje, erdei ibolya, fehér pimpó, fürtös veronika kánya harangvirág, sárga gyűszűvirág. Sok a tavaszi kankalin.

Tatárjuharos kocsánytalan-dárdáskaréjú tölgyes, löszlepellel borított rioliton, DK-ÉK kitettségben, a kőbányától D-re. Uralkodó fafajok: kocsánytalan tölgy ill. dárdáskaréjú tölgy. Az állomány sokfajú, elegyes: ezüst hárs, kislevelű hárs, mezei juhar, mezei szil, barkócaberkenye. A cserjeszint sűrű, fajgazdag; uralkodó a tatárjuhar, az ostorménfa. Az erdőnek fejlett cserjeköpenye és sarjtelepes szegélye van (pl. bérci here és pirosló here, fehér zanót, délvidéki zanót, magyar macskamenta, magyar repcsény, osztrák veronika és fürtös veronika, piros gólyaorr), de az erdő belsejében is sok a melegkedvelő és a tatárjuharos tölgyesekre jellemző faj( fekete lednek, erdei gyöngyköles, soktérdű salamonpecsét, bársonyos tüdőfű, vitéz bükköny). Állatvilágának jellemző tagja az erdélyi futrinka. Értékes élőhely, a maradványjellegű kerecsendi lösztölgyeshez hasonló.

Melegkedvelő, cserjés-magaskórós erdőszegély-társulások. Társulástanilag bonyolultak; mert bár önálló szerkezeti egységet alkotnak, növényzetükben a tatárjuharos tölgyesek fajai uralkodnak. Legfontosabb cserjéi: tatárjuhar, egybibéjű galagonya és cseregalagonya, kökény, fagyal, veresgyűrű som. A jellemző lágyszárúak sarjtelep-alkotók pl. a bérci here, erdei gyöngyköles, fekete lednek, délvidéki zanót, piros gólyaorr, abaúji galaj, vitéz bükköny, vagy magaskórós termetűek buglyos kocsord és szarvas kocsord.

Üde magaskórós erdőszegély-társulások. K-ÉK-i kitettségű, árnyékos erdőszéleken kialakult, hegyperemi-völgyalji helyzetű, üde termőhelyű, fajgazdag társulások. Bővelkednek az Alföldön ritka, dombsági-középhegységi területekre jellemző fajokban, pl. bakfű, bihari csormolya, enyves zsálya, erdei lednek, erdei tisztesfű, fehér árvacsalán, fodros gólyaorr, göcsös görvélyfű, hosszúlevelű veronika, illatos baraboly, medvetalp, podagrafű, szegfűbogyó. Kárpáti jellegű csigák és erdélyi rovarfajok : erdélyi virágszöcske, erdélyi tarsza, erdélyi kurtaszárnyú-szöcske, vöröslábú hegyisáska élőhelyei.

Töviskes-cserjések: változatos növényzetű állományok, mert a korábban művelt területek (főként szőlők és gyümölcsösök) becserjésedésének különböző mértékben előrehaladt stádiumait képviselik, sziklás gyep-zárványokkal. A sűrű cserjéseket főleg kökény, vadrózsák, szeder, veresgyűrű som alkotják. A gyepes foltokkal váltakozó részek fajgazdagabbak, száraz gyepekre jellemző fajok előfordulásaival: aranyvessző, bablevelű varjúháj, bérci here és hegyi here, borzas peremizs és kardos peremizs, hasznos földitömjén, nagyvirágú méhfű, macskafarkú veronika és kosborképű veronika, méreggyilok, német rekettye, sárga gyűszűvirág. Mint jellemző rovarfajok élőhelye (pl. erdélyi kurtaszárnyú-szöcske, vöröslábú hegyisáska, hegyi énekeskabóca) ill. mint madár-élőhely (karvalyposzáta, tövisszúró gébics) természetvédelmi szempontból jelentős. Az énekesmadarak vonulásakor terített asztalt biztosítanak. Itt került elő hazánkban első ízben a vastagcsőrű füzike, míg a királykafüzike előfordulása második adat volt Magyarországon.

Sziklagyep-sziklafüves lejtő, sztyeprét mozaikok D-DK és K-i kitettségű lejtőkön. pusztai csenkesz és vékony csenkesz, prémes gyöngyperje, deres tarackbúza és tollas szálkaperje a gyepalkotó, de benyomul a zavarásjelző siska nádtippan. Számos pillangósvirágú ( bérci here, hegyi here és réti here, erdei lednek, édesgyökerű csüdfű, fehér zanót, fürtös zanót, keskeny-levelű bükköny, selymes dárdahere, tarka koronafürt) és fészekvirágzatú ( aranyfürt, borzas peremizs, fűzlevelű peremizs és kardos peremizs, festő pipitér, közönséges bábakalács, vastövű imola és töviskés imola), több harangvirágféle (buglyas harangvirág, baracklevelű harangvirág, csomós harangvirág és hosszúfűzérű harangvirág) és ernyősvirágzatú ( buglyos kocsord és szarvas kocsord, hasznos földitömjén, tömjénillat) fordul elő. A mérsékelten üde foltokon él a védett agárkosbor, a mezei szegfű és a dunai szegfű, míg a sziklásabb részekre a barátszegfű jellemző. A sziklás élőhelyek mint rovar- ( hegyi énekeskabóca, kardoslepke) és madárélőhelyek ( rozsdás csaláncsúcs és cigány csaláncsúcs, bajszos sármány) is jelentősek.

Különböző jellegű és állapotú gyeptársulások, mezsgyék, gyepes teraszok stb. a hegy platóján, illetőleg a felhagyott és a működő kőbánya peremein, közelítően sík helyzetben. Állapotuk a zavarás, degradáció mértékétől függően nagyon eltérő. A felhagyott kőbánya peremeinek gyepei kevéssé zavartak, de erodált jellegük és az alapkőzet erősen savas kémhatása miatt fajszegények( abaúji galaj, juhsóska, bablevelű varjúháj és hatsoros varjúháj, enyvesszegfű, ezüstös pimpó és egyenes pimpó, közönséges ínfű, stb.). A fali gyík, a zöld gyík, a rézsikló és más napfény- és hőigényes fajok élőhelye. Korábban a keresztes viperát is megfigyelték itt. A működő bányaperem gyepei, főleg a DK-K-i kitettségű tölgyes szomszédságában helyenként fajgazdagok. Az állandó zavarás ill. területvesztés ellenére is több, a száraz gyepekre és erdőszegélyekre jellemző faj fordul elő bennük ( aranyfürt, barátszegfű, bérci here és hegyi here, borzas peremizs és kardos peremizs, buglyos kocsord és szarvas kocsord, erdei lednek, édeslevelű csüdfű, fürtös zanót, baracklevelű harangvirág, piros gólyaorr, selymes dárdahere, tarka koronafürt). A kőbánya körül gyakran megfigyelhető a vörös vércse és a holló. Fajszegényebbek a felhagyott és művelt szőlők mezsgyéi és teraszrézsűi, élőviláguk az erős zavarás miatt szegényedett el.

Degradált nedves és félszáraz gyepek és ruderális társulások, gyomosodott legelők a hegy lábánál. Különböző jellegű irtásterületek és parlagok másodlagos szukcessziójával jöttek létre. Növényzetük a talaj nedvességétől és a degradáció mértékétől függően változó. Jellemző foltokat az alábbi növényfajok alkotnak: mezei aszat és szürke aszat, útszéli bogáncs, földi bodza, nagy csalán, siska nádtippan. A kevésbé degradált gyeprészletek jellemző fajai: réti galaj és tejoltó galaj, csalánlevelű harangvirág, jakabnapi aggófű, koloncos legyezőfű, közönséges orbáncfű, réti margitvirág, réti kakukkszegfű, vesszős kutyatej, franciaperje, pillás szálkaperje, réti csenkesz stb. A jobb állapotú foltok a gyeplakó és a magaskórósokra jellemző egyenesszárnyúak (pl. erdélyi virágszöcske, erdélyi tarsza, zöld lombszöcske, erdélyi kurtaszárnyú-szöcske, roesel-rétiszöcske, vöröslábú hegyisáska, aranyporos rétisáska, hegyi tarlósáska stb.) és védett lepkefajok ( farkasalmalepke, fecskefarkú lepke, nagy tűzlepke, nagyfoltú hangyaboglárka, északi gyöngyházlepke) fontos élőhelyei. Ezért degradált állapotuk ellenére is figyelmet érdemelnek; megfelelő kezelésük a degradációs folyamatok leküzdése érdekében fontos. A cserjésekkel, fasorokkal szegélyezett legelők gyepeiben csekély számban előfordul a fürj és az egyre ritkább fogoly; gyakori a fácán. A legelők számos ragadozómadár ( egerészölyv, néha kígyászölyv) fontos táplálkozóhelyei. A Sár-virág nedves rétjei mint a fokozottan védett haris élőhelyei jelentősek.

Forrás: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság