Ugrás a tartalomhoz

Természetvédelmi vagyonkezelés

A természetvédelmi vagyonkezelés a védett természeti területeken folytatott olyan (kincstári) vagyongazdálkodási tevékenység, amelynek célja az állami feladatok (jelen esetben a természet megóvása) hatékony ellátása, a természeti vagyon állagának és értékének megőrzése, védelme, valamint értékének növelése.

A természetvédelmi vagyonkezelés sok szálon kapcsolódik és szorosan összefügg a természetvédelmi kezeléssel, amely a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (Tvt.) 36. § (2) bekezdésében található meghatározás alapján “a védett természeti érték, terület felmérését, nyilvántartását, megóvását, őrzését, fenntartását, bemutatását, valamint helyreállítását célzó valamennyi tevékenység.”

A nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelési tevékenységének sajátosságait a vagyonkezelésükben lévő természetvédelmi oltalom alatt álló földterületek természetvédelmi kezeléséből eredő kötelezettségek, a területen folytatható gazdálkodásnak (mező-, erdő-, vad-, hal-, nád- stb.) a természetvédelmi oltalom miatt korlátozott volta, valamint az őshonos háziállatok állományának génrezervátumként való fenntartása, továbbá a barlangok különleges vagyonkezelési tevékenységének ellátása képezi. Az állatállományok (megfelelő létszám, faj- és fajtaösszetétel esetén) a génmegőrzés mellett a védett természeti területeken a természetvédelmi szempontoknak megfelelő területfenntartást, -gondozást, és ezzel a természetvédelmi kezelés ellátását is biztosítják.

A nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében lévő kincstári természetvédelmi vagyonelemeknek létének, azaz a természetvédelmi értékek fenntartásának feltétlen elsőbbséget biztosító, más állami tulajdonú védett természeti területet vagyonkezelő személyek vagy szervezetek számára példaértékű vagyonkezelése alapvető kötelessége a nemzeti park igazgatóságoknak.

A nemzeti park igazgatóságok természetvédelmi vagyonkezelési tevékenységére – ideértve a vagyonkezeléshez kapcsolódó vagyoni értékű jogok (vadászat, halászat stb.) gyakorlását is – vonatkozó követelmények (vagyis a nemzeti park igazgatóságok ez irányú feladatai) a következőkben összegezhetők:
– a védett és védelemre tervezett természeti területek és azok természetvédelmi értékeinek vagyonkezelési tevékenység ellátásával történő megőrzése, fenntartása, gyarapítása, helyreállítása,
– a vagyonkezeléssel összefüggő természetvédelmi és egyéb jogszabályok (ideértve az adó-, jövedék-, államháztartási- stb. szabályokat is), illetve más jogi erővel nem bíró szabályok, továbbá a nemzetközi egyezmények mintaszerű betartása, illetve betartatása,
– hagyományos (tájjellegű), természetkímélő és természetközeli gazdálkodási módok bevezetése, fenntartása, terjesztése, bemutatása; adott esetben létjogosultságuk bizonyítása,
– a vagyonkezelési tevékenység összehangolása más szakterületekkel (pl.: vízgazdálkodás, közlekedés, erdőgazdálkodás) valamint a környezeti nevelés és ökoturizmus feladataival,
– példamutatás védett természeti területeken gazdálkodók számára (vagyonkezelőknek, haszonbérlőknek). 

A nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelési tevékenysége a jogszabályokból levezethető – alapító okiratba foglalt alaptevékenységként ellátandó – állami feladatnak minősül.


Nemzeti park igazgatóságok természetvédelmi célú
vagyonkezelésére vonatkozó szakmai követelmények

Szántóterületek, gyepterületek természetvédelmi vagyonkezelésének alapelvei

A nemzeti park igazgatóságok (a továbbiakban: igazgatóság) vagyonkezelési tevékenységének legfontosabb követelményeit a nemzeti park igazgatóságok természetvédelmi célú vagyonkezelési tevékenységének egységes szakmai alapelvek szerinti ellátásáról szóló 9/2020. (XII. 23.) AM utasítás tartalmazza.

Az országos jelentőségű védett természeti területek közel fele erdő, közel fele pedig mezőgazdasági jellegű. A védett természeti területek jelentősebb részén évszázadokon keresztül folyt valamiféle emberi tevékenység, ezért tudomásul kell venni, hogy ahogy szerepet játszott a gazdálkodás a táj kialakulásában és a védett természeti értékek fennmaradásában, úgy ma is sok helyütt szerepet kell betöltenie a természet megőrzésében, fenntartható, harmonikus használatában.

Az igazgatóságok vagyonkezelési tevékenységének sajátosságait a vagyonkezelésükben lévő területek természetvédelmi kezeléséből eredő kötelezettségek, a területen folytatható gazdálkodásnak a természetvédelmi célokra tekintettel korlátozott volta, valamint az őshonos és régen honosult háziállatok állományának génrezervátumként való fenntartása képezi. Az állatállományok (megfelelő létszám, faj- és fajtaösszetétel esetén) a génmegőrzés mellett a természetvédelmi oltalom alatt álló területeken a természetvédelmi szempontoknak megfelelő területfenntartást és ezzel a természetvédelmi kezelés ellátását is biztosítják. E mellett fontos szerepük lehet a természetvédelmi célú bemutatásban, az ökoturizmusban (példa erre a Kápolnapusztai Bivalyrezervátum) és a környezeti nevelésben.

Az igazgatóságok vagyonkezelési tevékenységükkel kötelesek a vagyonkezelésükben lévő természetvédelmi értékek és védett természeti területek fenntartásának feltétlen elsőbbséget biztosítani és ezzel a természetvédelmi oltalom alatt álló természeti területet vagyonkezelő további személyek vagy szervezetek számára jó példát mutatni.

Saját, illetve idegen használat

Az igazgatóság vagyonkezelési feladatait a természetvédelmi kezelési előírások alapján kétféle módon láthatja el:
saját használat: a vagyonkezelési tevékenységet teljes egészében az igazgatóság saját maga, a rendelkezésre álló (saját vagy bármely jogcímen jogszerűen használt) eszközeivel és alkalmazottaival végzi, illetve szolgáltatásként másokkal végezteti;
idegen használat: a vagyonkezelés körébe tartozó meghatározott tevékenységeit, vagy valamennyit az igazgatóság ellenszolgáltatás fejében kiadja másnak, azaz a használat és a hasznok szedése jogának átengedésére irányuló visszterhes szerződést köt.
Természetvédelmi szempontból a saját használatnak szükséges elsőbbséget adni. Saját használat keretében a meglévő erőforrásokat – azok szűkössége miatt – a természetvédelmi szempontból legfontosabb (pl. leginkább veszélyeztetett) területek kezelésére kell koncentrálni.

Az igazgatóságok természetvédelmi célú vagyonkezelésével szembeni követelmények

A területek természetvédelmi célú kezelésének az élő és élettelen természeti értékek hosszú távú fenntartását, a tájképi, kultúrtörténeti értékek megőrzését kell szolgálnia. Natura 2000 területek esetében a hasznosítás módja és a területen végezhető tevékenységek meghatározása során figyelembe kell venni az adott területre vonatkozó természetvédelmi célkitűzéseket.

Amennyiben a védett természeti terület a jogszabályban kihirdetett természetvédelmi kezelési tervvel nem, de kezelési terv dokumentációval rendelkezik, úgy elsősorban az abban meghatározottak szerint kell a vagyonkezelési tevékenységre vonatkozó részletes követelményeket kialakítani. Amennyiben a területet nem védett, de a Natura 2000 hálózat részét képezi és rendelkezésre áll Natura 2000 fenntartási terv, akkor az abban foglalt szakmai követelmények szerint kell a terület természetvédelmi vagyonkezelési feladatokat ellátni.

A területkezelést meghatározó általános szakmai szempontok:
– az élőhely kedvező természeti állapotának megőrzése, fenntartása, helyreállítása;
– a védett fajok élőhely-igényeinek minél szélesebb körű biztosítása;
– a természeti erőforrások fenntartható használata, ennek keretében a természeti adottságokhoz igazodó földhasználat megvalósítása;
– a tájegységre jellemző extenzív, hagyományos gazdálkodási módok és az azokkal fenntartható táji értékek megőrzése;
– az inváziós (kötelezettségként a 1143/2014 EU rendelet jegyzékén szereplő fajok) és termőhely-idegen növényfajok megtelepedésének és terjedésének megakadályozása, állományuk visszaszorítása mechanikus védekezéssel vagy speciális növényvédőszer-kijuttatással;
inváziós lágy és fás szárú fajok termesztésének tiltása természetvédelmi oltalom alatt álló területen.


Szántóterületek természetvédelmi célú vagyonkezelésének alapelvei

Természet- és környezetkímélő szántóföldi növénytermesztés, takarmánytermesztés folytatható ott, ahol a földhasználat a táj ökológiai adottságainak megfelelő növényfaj- és fajtaszerkezet, vetésforgó alkalmazása, továbbá szerves trágya használatra alapozott tápanyag-gazdálkodás, s megfelelő agrotechnika, talajművelés, növényvédelem révén természetvédelmi célokat szolgál.

A szántó művelési ágú földrészleteket általában az alábbi esetekben indokolt továbbra is szántó művelési ágban tartani:
– ha a szántóföldi műveléshez kötött, vagy azt is igénylő természeti értékek (pl. túzok, daru őszi, téli táplálékának biztosítása) ezt szükségessé teszik;
– ha az állatállomány (pl. őshonos és régen honosult háziállatok) takarmányszükséglete azt indokolja;
– ha tájvédelmi, táj- és gazdálkodástörténeti szempontok ezt indokolják;
– ha a természetes növénytakaró rekonstrukciója valamely oknál fogva nem lehetséges.

A domborzati és talajadottságok, mikroklíma, vízháztartás figyelembevételével meg kell vizsgálni, hogy természetvédelmi szempontból indokolt-e a védett természeti terület szántóként való fenntartása és használata. 7%- nál nagyobb lejtőszög esetében a szántót javasolt gyepesíteni vagy erdősíteni. A szikes és vizes élőhely-rendszerbe ékelődő zárványszántókon, illetve a szikes tavakkal közvetlenül érintkező területrészeken a gyepterületek helyreállításáról kell gondoskodni.

Talajművelés: nedves talajviszonyok mellett a talaj szerkezetét romboló, a talaj felszínét károsító agrotechnikát, nehéz gépeket tilos használni. Minimális munkaműveleti rendszert kell alkalmazni. Ennek alapvető feltétele az optimális időszakban és talajállapotban történő művelés. Mélyítő szántás, meliorizáció nem végezhető. A szántóval határos gyepekbe történő beszántás, vagy egyéb durva károsítás idegen használat esetén a haszonbérleti szerződés azonnali hatályú felmondását vonja maga után.

Vetésszerkezet: elsősorban a hagyományos, tájra, illetve tájegységre jellemző áru- és takarmánynövények, fajták és változatok termeszthetők, amelyek nem igényelnek intenzív termesztéstechnológiát, így pl. a pohánka, kender, köles, len, pillangósok és egyéb növényvédelmi beavatkozást kevésbé igénylő kultúrnövények. Géntechnológiával módosított növény termesztése szigorúan tilos.

Tápanyag-utánpótlás: a tápanyag-utánpótlást elsősorban szerves trágyázásra és pillangósok vetésére, zöldtrágyázásra kell alapozni.

Növényvédelem: a védekezésnél a megelőzést, a károsítók, illetve a gyomok elleni mechanikai és biológiai eljárásokat kell előtérbe helyezni. A kijuttatandó készítményt elsősorban az ökológiai gazdálkodásban engedélyezett készítmények közül kell kiválasztani. Peszticidek kizárólag földi kijuttatással alkalmazhatók. Szintetikus úton előállított növényvédő szerek használata csak indokolt esetben, illetve zárlati vagy vizsgálatköteles veszélyes károsítók esetén, előzetes szemle alapján, egyedi hatósági engedélyeztetés után lehetséges. Ezeknél törekedni kell az integrált környezetkímélő növényvédelmi rendszerben engedélyezett készítmények alkalmazására. A készítmények közötti választásnál figyelembe kell venni a készítmények vízi szervezetekre, madarakra, emlősökre, hasznos ízeltlábúakra gyakorolt veszélyességét, toxicitását, a hatóanyag felezési idejét, mobilitását, perzisztenciáját.

Betakarítás: kaszálás, aratás során kiszorító kezelést kell alkalmazni, a kaszáló gép csak úgy üzemeltethető, ha láncfüggönyös vadriasztóval van felszerelve. A területen széna- vagy szalmakazal, depónia és bármilyen szerves anyag (biomassza) nem, vagy a tájegységvezetővel történő előzetes egyeztetést követően helyezhető el.

Területhasználó köteles a területre kikerülő hulladékot saját költségén eltávolítani

Egyedi elbírálás alapján további követelmények is meghatározhatók. Ilyen különösen az éjszakai munkavégzés tilalma, az eltérő kezelésű terület megjelölése, a kötelezően előírt vetésszerkezet vagy a lucernatelepítés egyéb szabályozása, ami vonatkozik a lucerna feltörésének tilalmára, a spontán visszagyepesedés elősegítésére, a kaszálás módjára, időpontjára.


Gyepterületek természetvédelmi célú vagyonkezelésének alapelvei

A gyepterületek megőrzésére törekedni kell, művelési ág váltására csak különösen indokolt esetben kerülhet sor.

Fényképezte: Szilágyi Attila

A gyepterületeken végezhető tevékenységekre vonatkozó általános használati korlátozások, tilalmak:
– gyepfeltörés, melioráció, műtrágya kijuttatása, vegyszerhasználat – kivéve az inváziós fajok ellen szükségessé váló, indokolt mértékű, szakszerű védekezést – tilos,
– felülvetés, öntözés, felszíni vizek elvezetése – kivéve amennyiben a belvíz közvetlenül lakóépületet vagy gazdasági épületet veszélyeztet – tilos,
– gyep égetése – kivéve a természetvédelmi érdekből történő égetést – tilos,
– a területhasználó köteles a területre kikerülő hulladékot saját költségén eltávolítani,
– a mechanikai jellegű ápolási munkák (pl. tisztító kaszálás, hengerezés) térbeli és időbeni korlátozások alá esnek az érintett terület természeti értékei függvényében;
– a gyepfelszín maradandó károsítása tilos,
– a területhatárok megjelölése csak természetes anyagokból készült jelölő eszköz alkalmazásával történhet.

Legeltetéssel történő hasznosítás esetén:
– a legeltethető állatok faját, fajtáját, a legeltethető állatlétszámot, valamint a legeltetés időszakát és a legeltetési fordulókat úgy kell megválasztani, hogy az hatását tekintve optimálisan biztosítsa a legeltetett gyep mint élőhely és a rajta előforduló prioritással rendelkező természeti értékek megmaradását,
– a hagyományos legeltetés és a jószágállomány (elsősorban őshonos és régen honosult magyar háziállatok; főként szarvasmarha, bivaly, juh és ló) folyamatos minőségi fejlesztése kívánatos az adott gyeptípusra jellemző természetvédelmi szempontból optimális állapot fenntartásának függvényében,
– túllegeltetés csak természetvédelmi célból történhet, míg az alullegeltetést az állatállomány létszámának növelésével szükséges elkerülni,
– az optimális állatlétszámot a legelő állateltartó képessége alapján kell kiszámítani, a területen élő természeti értékek speciális igénye, a fű hozama, a gyep típusa, a gyep regenerációs képessége, a talaj sérülékenységének figyelembevételével,
– a legeltetés időtartama a védett, veszélyeztetett fajok életciklusától és az időjárástól függően, de általában április 24. és október 31. között lehetséges,
– a téli legeltetés (november 1. és április 23. között) az adott gyeptípusra jellemző természetvédelmi szempontból kívánatos állapot fenntartásának függvényében lehetséges, a természetvédelmi hatóság engedélyével,
– a legeltetett területen mérgező vagy szúrós gyomnövények megtelepedését, elterjedését meg kell akadályozni,
– a legelő állatok életmódjától idegen hajtás, sokszori terelés a gyepeken nem megengedett,
– a legelőn tartott állatállomány elhelyezésére előzetesen a tájegységvezetővel egyeztetett helyen állandó, illetve ideiglenes jellegű, elsősorban természetes anyagokból (fa, nád) készült karám, továbbá hatósági engedély alapján villanykarám is létesíthető, kizárólag a természeti értékeket nem károsító módon helyezhető el,
– a karámos elhelyezés helyéről a felhalmozódott trágyát el kell szállítani és annak végleges megszüntetésekor a területet a művelési ágának és természeti állapotának megfelelően kell visszaállítani.

Fényképezte: Kozma Attila

Fényképezte: Forgách Balázs

Kaszálással történő hasznosítás esetén

A kaszálást a területen élő védett, veszélyeztetett növény- és állatfajok ökológiai igényeinek megfelelően kell végezni.

A hazai klimatikus adottságok a réteken általában kétszeri kaszálást tesznek lehetővé, de természetvédelmi szempontból elsősorban az egyszeri kaszálás a kívánatos, különleges természetvédelmi szempontok egyes területek adott évi kaszálásából való teljes kivételét is indokolttá tehetik.

Fényképezte: Horváth Zoltán

– A kaszálás megkezdését az adott terület természeti értékeinek figyelembevételével kell meghatározni,
– gépi kaszálás csak akkor végezhető, ha a talaj kellően száraz, keréknyomok nem képződnek,
– a kaszálógép típusát helyesen kell megválasztani, a területadottságoknak megfelelő kaszatípust kell előnyben részesíteni (pl. a dobos kaszával szemben a tárcsás kasza munkagépek előnyben részesítendők),
– a terület legalább 5, legfeljebb 10%-át kaszálásonként változó helyen kaszálatlanul kell hagyni,
– a kaszálást a kaszálandó terület középpontjából indulva vagy a táblaszél mellől, az ott élő állatok zárványterületre szorítása nélkül kell elvégezni, a kaszálás során vadriasztó lánc használata kötelező,
– a földön fészkelő madarak esetében a költés befejezéséig a fiókák sikeres kirepülése érdekében a kaszálást a fészkelő terület körül el kell hagyni,
– előzetes terület-ellenőrzés során talált, fokozottan védett madarak fészkét azonnal be kell jelenteni az igazgatóságnak, a fészek körül a kaszálás mellőzésével pufferterületet kell biztosítani,
– azokon a területeken, ahol jelentős egyedszámú a gerinctelen, kétéltű és hüllő fauna, védelmük érdekében magas – legalább 10-12 cm-es –tarló hagyandó, illetve a kaszálást területrészenként rotációban kell végezni,
– a csomós gyepszerkezet megőrzése érdekében megfelelő magasságú fűtarló visszahagyása kötelező,
– a magassásosok csak kézi vagy könnyű motoros géppel, egytengelyes alternáló kaszával kaszálhatók, más évenkénti kezelést általában nem igényelnek; természetvédelmi indokkal, célirányosan legeltethetők, de gyakran elegendő a vegetációs időn kívül végzett kézi cserjeirtás is,
– a zsombéksásosok természetvédelmi fenntartási céllal legeltetéssel, kaszálás esetén csak kézi vagy könnyű motoros gépi kaszálással, vagy egytengelyes alternáló kaszával illetve cserjeirtással kezelhetők,
– egyes sovány gyepek, amelyek csak kis szénatermést adnak, átmenetileg szárzúzással is fenntarthatók, hosszabb távon azonban a kaszálás és a széna lehordása nem maradhat el, mert ennek elmaradása esetén a növénytársulás megváltozik,
– a lekaszált, bebálázott szénát lehetőség szerint a bálázás utáni 30 napon belül el kell szállítani a területről.

Egyedi elbírálás alapján, további szabályozás alkalmazható. Ilyen különösen a legeltetés tilalma, a kézi kaszálás megkövetelése, eltérő módon kezelendő terület megjelölése, a kezelés meghatározása (szükség esetén a bolygatás, zavarás tilalmával).

Sáv bezárása